Rácz András: Olyat még a világ nem látott, hogy egy négykézláb közlekedő, láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra

„Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak” – kezdte hosszú Facebook-bejegyzését Rácz András egyetemi tanár, Oroszország-szakértő S. József kárpátaljai magyar férfi haláláról. Rácz szerint kevés és ellentmondó információ van, de azért érdemes összeszedni, amit tudunk a haláleset kontextusáról.

Rácz bejegyzését azzal indítja, hogy a kormányzati vezetők és a kormánymédia szóhasználata ellenére nincs olyan, hogy „kényszersorozás”. Egyrészt azért, mert a sorozás önmagában egy kényszerítés útján végrehajtott tevékenység. Másrészt azért, mert sorozni békeidőben lehet, háborúban ezt a tevékenységet definíció szerint mozgósításnak hívjuk.

Rácz szerint az ukrajnai mozgósítási rendszer rengeteg problémával küzd, amelyek között szervezeti és személyzeti problémák is vannak. A TCK-nak nevezett hadkiegészítési szervezet munkatársai szerinte sok esetben erőszakosak, korruptak, és még a rájuk vonatkozó szabályokat sem tartják be. Bár nem tudjuk, hogy ők pontosan mit csináltak később meghalt S. Józseffel, Rácz szerint ismerünk olyan korábbi kárpátaljai esetet, amikor egy frissen mozgósított férfi belehalt a TCK-n szerzett sérüléseibe.

Rácz szerint érdemes tudni, hogy a TCK-sok különösen azokkal kemények, akik nem teljesítik a honvédelmi kötelezettségüket. Az egyik lehetőség – amit rengeteg ukrán férfi megtesz –, hogy az erre vonatkozó szabályok ellenére nem regisztrálja és frissíti az adatait a helyi TCK-nál. A másik, hogy az érintett megkapja a behívóját, de nem jelenik meg az előírt helyen és időben. Rácz szerint az utcáról történő elhurcolásokat ábrázoló videók jelentős részben a fenti két eset valamelyikének végkifejletét mutatják.

Rácz szerint ugyanakkor az ukrán haderő egyre súlyosabb mozgósítási problémái miatt egyre gyakrabban fordul elő, hogy a normális sorrend megfordul, vagyis előbb viszik el az érintettet erőszakkal, és utána, visszamenőleg állítják ki neki a behívót. Azt a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet tudni, hogy S. Józseffel ez történt-e.

Rácz bejegyzésében a Telex korábbi cikkére hivatkozik, mint ami jól bemutatja, mi történt S. halála előtt az esetről először cikkező Mandiner, és az ukrán hadsereg hivatalos tájékoztatása szerint. Megbízható információforrás Rácz szerint nincs, így azt sem tudhatjuk, hogy S.-t tényleg megverték, és ha igen, akkor hol és kik.

Rácz ezután megemlíti a két videót, amelyeken S. négykézláb mászva látható. A másodikon S. arra panaszkodik a mentősöknek, hogy szédül és több helyen fáj a hasa, nem tud talpra állni. A mentők S .látható problémái ellenére olyanokat mondanak neki, hogy ne szórakozzon, álljon a lábára, legyen férfi. Közben mellette állnak anélkül, hogy segítenének neki vagy megvizsgálják.

Rácz szerint nem tudjuk, mi történt a videó után, de „olyat még a világ nem látott, hogy egy láthatóan súlyos fájdalmakkal küzdő, dezorientált, szédülésre panaszkodó, négykézláb közlekedő, viszont biztosan józan (ez is fontos!) sérültnek azt mondjuk, hogy álljon már lábra.”

Rácz szerint itt a mentősök és S. felettesei nyilvánvalóan hibáztak. Szerinte a férfi „annyira rosszul volt, hogy azonnal katonai kórházba kellett volna küldeni.” Rácz kiemeli, hogy azt még az ukrán hivatalos közlemény is elismeri, hogy ez nem történt meg, hiszen az ő verziójuk szerint S. június 18-án önkényesen elhagyta az egységét, és 24-én ment be a beregszászi kórházba.

Rácz szerint „ha S. akkor rendes orvosi ellátást kap, értelemszerűen nem szökött volna meg, hogy aztán maga menjen kórházba. Ha kórházba küldték volna S.-t, azt nyilván írta volna az ukrán közlemény is, már csak a felelősség kérdése miatt is.” Rácz szerint „megmagyarázhatatlan, hogy ha S. ennyire rossz állapotban volt a gyakorlótéren, mint a videók mutatják, akkor hogyhogy nem került azonnal kórházba és kapta meg a szükséges ellátást.”

Rácz szerint ebben a helyzetben arra van szükség, hogy a lehető legalaposabb, lehetőség szerint független szakértők bevonásával hivatalos vizsgálat induljon. Szerinte ha valaki hibázott, akkor őt vagy őket felelősségre kell vonni, már csak azért is, hogy hasonló ne történhessen meg.

Rácz szerint az is fontos lenne, hogy „a Kárpátalján zajló katonai orvosi vizsgálatok a lehető legalaposabbak, leghatékonyabbak legyenek, és ne ismétlődhessen meg az, hogy olyasvalakit is kiképzése küldenek, aki – bármilyen okból – erre egészségileg alkalmatlan, vagy nem kap ellátást az a kiképzés alatt álló katona, akinek erre szüksége lenne.” Ez viszont nemcsak szándék, de pénz kérdése is, amiben a magyar állam segíteni tudná Ukrajnát, ha akarná.

Ahogy Rácz írja: „egy, a hadköteles kárpátaljai magyarok sorsát a szívén viselő kormányzat a mostani tragédia után megfontolhatná, hogy – értelemszerűen az ukrán állammal szoros együttműködésben – segít a régió katonai egészségügyi központjainak a modernizálásában. Ezzel lehetne rövid távon – a diplomáciai tiltakozáson túl – talán a legtöbbet tenni azért, hogy mással ne történhessen meg az, ami S. Józseffel.”

S. József haláláról szóló részletes cikkünket itt lehet elolvasni.