Trump szerint nem volt köze Stephen Colbert kirúgásához, a műsorvezető szimplán tehetségtelen
Donald Trump a Truth Social nevű saját közösségi oldalán reagált a CBS-en futó The Late Show esti műsor megszűnésére és Stephen Colbert távozására. Szerinte minden az őt gyakran gúnyoló műsorvezető hiányos képességein múlt, a humorista-tévés önmaga áldozata lett, és szó sincs politikai döntésről, ahogy azt sokan pedzegették.
„Mindenki azt mondja, hogy én vagyok az egyetlen felelős azért, hogy Stephen Colbertet kirúgták a CBS esti műsorából. Ez nem igaz! Az ok, amiért kirúgták, az, hogy tehetségtelen, ez a hiányosság pedig évi 50 millió dollár veszteséget okozott a CBS-nek” – írta Trump a platformján. „És ez csak rosszabb lesz! A következő a még kevésbé tehetséges Jimmy Kimmel, majd a gyenge bizonytalan Jimmy Fallon lesz. Az egyetlen igazi kérdés, hogy ki lesz az első?” – folytatta az elnök, újra megpendítve azt, amit már július 22-én is felvetett a Truth Socialön.
Trump ekkor azt írta, hogy „ezek az emberek teljesen tehetségtelenek, és millió dollárokat fizetnek nekik azért, hogy tönkretegyék a régen még nagyszerű televíziót”. Kijelentette, hogy örömmel nézi majd távozásukat, hozzátéve, hogy „remélem, hogy szerepet játszottam ebben”.
Az elnök Kimmel és Fallon emlegetése után így, némi szórakoztatóipari kitekintéssel zárta friss, keddi bejegyzését: „A showbiznisz és a televíziózás nagyon egyszerű üzlet. Ha jó a nézettséged, bármit mondhatsz vagy tehetsz. Ha nem, akkor mindig áldozat leszel. Colbert önmaga áldozata lett, a másik kettő pedig követni fogja”.
Jimmy Kimmel nem hagyta szó nélkül Trump posztját, és az Instagramján reagált, újraosztva az elnök bejegyzését. Kimmel posztjában odaszólt Trumpnak, felróva neki, hogy az elnök próbálja elmismásolni, hogy az ő neve is szerepelhet a Jeffrey Epstein elleni nyomozás irataiban, illetve megragadta az alkalmat, hogy promózza az új Who Wants To Be a Millionaire-t Matt Damonnal és Ken Jenningsszel.
A CBS televízió két hete jelentette be, hogy megszüntetik Stephen Colbert műsorát, a Late Showt. Bár a cég azt állította, hogy kizárólag üzleti okok állnak a döntés mögött, elkerülhetetlenül felmerült, hogy a Donald Trumppal szemben erőteljesen kritikus, és az amerikai elnököt előszeretettel kigúnyoló műsort politikai okokból szüntették meg. A CBS anyacége, a Paramount ugyanis éppen összeolvadni készül a Skydance médiacéggel, ami kormányzati jóváhagyást igényel, amit azóta jóvá is hagyott a médiát felügyelő szövetségi kommunikációs hatóság, az FCC.
„A CBS szerint pusztán pénzügyi döntés született, és ez bennfentesek szerint is így van. Ezt azonban többen nem hiszik el, és megvesztegetést szimatolnak. Az biztos, hogy a legkülönbözőbb cégek próbálnak a kormányzat kegyeit keresve lavírozni” – írtuk korábbi cikkünkben, melyben részletesen foglalkoztunk az ügy hátterével.