Kérem, küldjenek segítséget, hárman vagyunk, nem tudjuk a sziget nevét, megsérültünk

Kérem, küldjenek segítséget, hárman vagyunk, nem tudjuk a sziget nevét, megsérültünk
2018-ban Ausztráliában talált, 132 éves üzenetet rejtő palack – Fotó: Kym Illman / AFP

Egy bedugaszolt üvegpalack, egy indonéz nyelvű segélykérő üzenet, két óceán, két ír jóbarát és egy tajvani halászhajó legénysége. Egyelőre nem tudni, valóban egy négy éve eltűnt tajvani hajóskapitánytól származik-e az a palackposta, amit Írországban találtak, vagy egy alaposan előkészített hoaxról van szó. Mindenesetre a helyi halászszövetség vezetője arra szólította fel a tajvani kormányt, hogy próbálja meg hitelesíteni az üzenetet, és indítsanak új mentőakciót, amennyiben az tényleg az eltűnt kapitánytól származik.

Noha leginkább a könyvekből és filmekből lehet ismerős a hajótöröttek utolsó mentsvárának tekintett palackposta, már az ókor óta használják az emberek az áramlatokat üzenetek továbbítására és távoli kapcsolatfelvételre. Az is előfordult már a történelemben, hogy valóban a vízbe dobott palackposta segített a későbbi menekülésben.

Eleinte azt hitték, kamu, de akár igaz is lehet

A múlt hét végén került be a hírekbe, hogy két ír férfi az Inisheer-sziget partjainál egy palackba zárt üzenetet talált. „Kérem, küldjenek segítséget, december 20-án eltévedtünk, hárman vagyunk itt, nem tudjuk a sziget nevét, megsérültünk” – ez a rész volt indonéz nyelven, ami mellett angolul szerepeltek még a „help hello SOS” szavak egymás mellett, továbbá a 63 éves kapitány és a hajó neve.

Az állítólag egy sziklás partszakaszon felfedezett palackról a két férfi, Matt és Chris, fotókat készített, aztán elvitték egy helyi kocsmába. Ott összetörték az üveget, majd a Google Translate segítségével lefordították az indonéz szöveget. Végül feltették a sztorit a Redditre, ami onnan aztán útjára indult.

Azt mondták a Newsweeknek, hogy eleinte azt hitték, kamu az egész, de végül a reddites kommentelők meggyőzték őket, hogy adják le a rendőrségen az üzenetet, hátha életet mentenek vele. Az ír rendőrség jelezte, hogy nem kommentálnak harmadik féltől származó, online posztolt információkat. Annyit azért elárultak, hogy Galway megye rendőrsége kapott egy értesítést egy 2025. július 19-én, délután 4 óra körül talált tárgyról, a bűncselekmény gyanúját kizárták.

Ezzel párhuzamosan azonban az önjelölt nyomozók beindultak a közösségi médiában is, és próbálták kideríteni, hogy vajon ki írhatta az üzenetet, és tényleg nagy bajban volt-e. Többen úgy gondolják, hogy hiteles lehet a történet.

Fotó: @almym / Reddit
Fotó: @almym / Reddit

A tajvani Taipei Times múlt pénteken arról írt, hogy az üzenet valószínűleg egy halászhajóhoz (Yong Yu Sing No. 18) köthető, ami tízfős legénységével több mint négy éve, 2020. december 30-án tűnt el Hawaii tágabb térségében. Vészjelzést nem adott le, de amennyire követni tudták a hajó korábbi mozgását, valahol a híres világháborús csata térségében, a Midway-atollnál veszett nyoma.

Végül 2021. január 2-án az amerikai parti őrség egyik repülőgépének személyzete vette észre a nyílt óceánon a Midwaytől 1122 kilométerre északkeletre hánykolódó, 99 tonnás halászhajót. Életnek nem látták nyomát, a mentőcsónak hiányzott, a kabinok ablakai be voltak törve. Más tajvani halászhajók ezután megközelítették, átszálltak rá, de senkit sem találtak a fedélzetén.

Ötvenhét nap alatt visszavontatták a hajót a tajvani Szuao kikötőjébe. A jilani kerületi ügyészség foglalkozott az üggyel, végül 2021. június 1-jén azzal zárták le, hogy a heves időjárás súlyos károkat okozott a hajóban, és a legénység halálát okozhatta. Bűncselekmény nyomát nem találták a hajón.

A Szuaói Halászok Szövetségének reményei szerint a palackban talált üzenetet majd hitelesíti a tajvani kormányzat valamely szerve, és újraindulhat az eltűntek keresése. Azt majd a hatóságoknak kell megállapítaniuk, hogy ez a történet hoax-e vagy sem, azonban több más palackpostás eset valóban megtörtént, sőt akár életet is menthetett.

Palackos mentőakciók

A Treehugger oldal felelevenített több olyan modern esetet is, amely szerencsés véget ért. 2005-ben például egy csapat fiatal bevándorló maradt magára egy mozgásképtelen hajón Costa Rica partjainál. Végső elkeseredettségükben egy segítségkérő üzenetet tettek egy üvegbe, és a tengerre bízták, hogy valaki megtalálja majd. Az üveg egy halászhoz került, aki egy közeli szigeten kikötve megmutatta a lakosoknak. Ők végül jelezték a hatóságoknak a hánykolódók helyzetét, akiket hamarosan sikeresen ki is mentettek.

Egy amerikai családot egy folyó menti kiránduláson mentett meg 2019-ben egy palackba zárt üzenet. A BBC szerint Curtis Whitson, a barátnője és a férfi 13 éves fia a kaliforniai Arroyo Seco kanyon völgyében kirándultak, és kötéllel akartak leereszkedni az egyik vízesésnél. A kötél azonban nem volt a táskájukban, otthon hagyhatták, visszamenni viszont nem tudtak, így az erős sodrású folyónál beszorultak a meredek sziklafalakkal övezett szurdokba. Whitson végül a kulacsára rákarcolta, hogy HELP, azaz SEGÍTSÉG, és egy cetlire felírta, hogy a vízesésnél ragadtak. Pár száz méterrel lejjebb túrázók ki is halászták a folyóba dobott üzenetet, és értesítették a hegyimentőket, akik meg is találták a három kirándulót.

Előfordult átvitt értelemben vett megmenekülés is. 1979-ben egy Hawaii környékén hajókázó pár, Dorothy és John Peckham, üres pezsgősüvegekben dobott a vízbe üzeneteket, és azt kérték, a megtalálók vegyék fel velük a kapcsolatot. Még egy dollárt is mellékeltek, hogy ezzel állják a postaköltségeket. 1983-ban aztán, a férfi 70. születésnapján kaptak egy levelet Hoa Van Nguyentől, egy volt vietnámi katonától. A férfi megírta, hogy az öccsével együtt akkor fedezték fel a palackpostát, amikor éppen egy kis csónakon menekültek el a kommunista Vietnámból Thaiföld felé.

Peckhamék megnézték a térképen, hol van a férfi által említett thaiföldi Szongkla tartomány, és megdöbbenve látták, hogy az üzenetük több mint 15 ezer kilométerre jutott Hawaiitól. A házaspár és Hoa innentől rendszeresen írtak egymásnak. A férfi a segítségüket kérte, hogy letelepedhessen Amerikában, végül pedig 1985-ben repült a családjával Los Angelesbe.

Évtizedek vagy évszázadok óta is hánykolódtak üzenetek

Tele van persze a történelem pusztán érdekes palackba zárt üzenetekkel is. Az ABC gyűjtése emlékeztetett, hogy már az ógörög filozófus, Theophrasztosz – Arisztotelész kortársa – is kísérletezett vízbe tett palackokkal, bizonyítandó a Földközi-tenger kapcsolatát az Atlanti-óceánnal.

A lap szerint az egyik legtöbbet hánykódó palack egy bizonyos német Richard Platzé volt, aki az első világháború előtt, 1913-ban dobta azt a Balti-tengerbe. 101 évvel később találták meg: 2014 márciusában, Kiel partjainál fogta ki egy Konrad Fischer nevű német halász a sörösüveget, amit végül sikerült visszajuttatni a küldő unokájának. Hasonló sztori volt C. Hunter Browné, aki egy tudományos kísérlet során 1914 nyarán 1890 palackot dobott az Északi-tengerbe, hogy kutassa az áramlatokat. Az üzenetben arra kérte a megtalálókat, írják meg, hol fogták ki az egyes palackokat.

Szintén 1914-ben dobott egy levelet a La Manche csatornába Thomas Hughes közlegény, miközben társaival behajóztak a világháborús nyugati frontra. Hamar elesett a franciaországi harcokban, de levelét egy férfi megtalálta az essexi partoknál, és némi kutatással rálelt Hughes Új-Zélandra költözött lányára, aki 1999-ben megkapta sosem ismert apja üzenetét.

Steve Gowan és az üzenetet küldő férfi lánya, Emily Crowhurst a megtalált palackkal 1999-ben – Fotó: Ross Setford / Getty Images
Steve Gowan és az üzenetet küldő férfi lánya, Emily Crowhurst a megtalált palackkal 1999-ben – Fotó: Ross Setford / Getty Images

Egy második világháborús történetet is felelevenített az ABC: Frank Hayostek egy csapatszállító hajóról vetett a vízbe egy palackot az üzenetével. Egy fiatal ír lány, Breda O’Sullivan találta meg a palackot 8 hónappal később, és végül levelezni kezdett a leszerelt férfival. A korhoz képest nagy médiacirkusz közepette végül Hayostek elutazott Írországba találkozni O’Sullivannel 1952-ben, de az egészből nem lett semmi komoly.

Az ABC egy Magyarországhoz közeli fogásról is írt: 2013-ban egy horvát kitesurfös, Matea Medak Rezić parttakarítás közben talált egy palackot a Neretva torkolatvidékén.

A kissé törött üvegben egy bizonyos Jonathan 28 évvel korábbi üzenete állt egy Mary nevű nőnek – a kanadai Új-Skóciából. Az, hogy ki a küldő és a címzett, legfőképp pedig, hogy hogyan kelt át a palack az óceánon, a Gibraltári-szoroson, a Földközi-tengeren, az Otrantói-szoroson és a fél Adrián, rejtély.

A CNN többek között Josh Baker szomorú történetét is kiemelte. Tízévesen, 1995-ben tett az amerikai Wisconsinban lévő White Lake-be (Fehér-tó) egy palackot azzal az üzenettel, hogy aki megtalálja, tegye be a hírekbe a sztorit. Baker közben felnőtt, tengerészgyalogos lett, megjárta az iraki háborút és a véres fallúdzsai csatát, hazatérve pedig egy autóbalesetben életét vesztette. Pár hónappal később két barátja a tó partján sétált, amikor észrevettek egy palackot: ebben volt Baker gyerekkori üzenete. A gyászoló családok és barátok is égi jelként értelmezték az egészet.

Idei palackok

Idén júniusban a skóciai Portknockie-ban élő Alaina Beresford kapott egy képeslapot egy német nőtől Hannoverből. Ebben Pia Brodtmann arról írt, hogy a norvég partoknál megtalálta Beresford harminc éve írt palacklevelét. A német nő egy parttisztogató akció keretében járt a norvégiai Vega környékén. Beresford még 12 évesen, egy iskolai program keretében engedte útjára üzenetét.

Szintén júniusban sikerült a BBC skót kiadásának megoldania egy régi rejtélyt. Két barát, Ellinor Rosen Eriksson és Asa Nilsson az év elején a svéd partoknál talált egy palackot, benne egy levéllel. Sok mindent nem tudtak az elmaszatolódott írásból kivenni, de pár adatot igen: Addison Runcie, 1978, Cullen, Banffshire. Kiderült, hogy az üzenetet a halászként dolgozó, 1995-ben meghalt Runcie a Loraley fedélzetéről dobta a vízbe évtizedekkel korábban a skót partoknál, Peterhead térségében. Innen sodródott keletre a Göteborg környékén lévő Väderöarna-szigetekig. A BBC megtalálta Runcie egyik volt matróztársát is.

Legutóbb, július 9-én arról írt az Irish Central, hogy Kerry megye partjainál egy palackot mosott partra az óceán. Az üveg a benne talált üzenet alapján 12 éve kerülhetett a vízbe. A Creative Ireland Neart na Macharaí nevű környezetvédelmi-kulturális csoport parttakarítás közben lelt rá a palackra Maharees település közelében. Egy helyi örökségvédelmi szervezet a Facebookon is megosztott képek mellé azt írta az üzenet tartalmára utalva: „Bárcsak Anita és Brad felvennék a telefont, amin mondták, hogy hívjuk fel őket!!!”

Kate Gay és Martha Farrell, a két megtaláló a Radio Kerry adásában arról beszélt, a csapatuk nem nyitotta ki egyből a palackot, csak később, egy gyűlésükön. „A palack egyszerűen kinyílt, de az üzenetet elég trükkösen lehetett kivenni”, evőpálcikával is próbálkoztak, de a párás papírt nem tudták kihalászni. Végül össze kellett törni az üveget. Az üzenet 2012. szeptember 14-én íródott, és mindössze ennyi állt rajta angolul:

„Anita + Brad napi kirándulása a Bell-szigetre. Ma kiélveztük a vacsorát, ezt a palack bort, és egymást a sziget szélén. Ha megtalálod ezt, hívj fel minket!”

A megadott telefonszámot nem sikerült elérni, de végül a közösségi médián keresztül megtalálták az új-fundlandi, kanadai párt, akik visszajeleztek. Farrell szerint az első kérdése az volt hozzájuk, együtt vannak-e még, és kiderült, hogy összeházasodtak 2016-ban. Sőt az is kiderült, hogy – sok új-fundlandival egyetemben – Anitának ír ősei vannak Mayo megyéből. Ahogy az áramlási térképen látható, a palack előbb a Labrador-áramlattal délnyugat, az Egyesült Államok partjai irányába sodródhatott, majd a Golf- és az Észak-atlanti-áramlatokkal Európa felé.

Vannak persze vicces sztorik is, mint azé az ír anyáé, aki a két gyerekével egy rövid üzenetet pakolt egy palackba, azt bedobta a tengerbe, majd hetekkel később az üzenetben megadott emailcímre kapott egy levelet. Megtalálták a palackpostát, de az egyik gyereke által remélt – amúgy tengerpart nélküli Paraguay – helyett ugyanarra a partszakaszra mosta vissza a víz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!