A NATO visszaszólt Dodiknak, aki bírálta a magyar katonákkal is felálló EUFOR erőket
A NATO határozottan támogatja Bosznia és Hercegovina szuverenitását és területi integritását, és minden szakadár törekvést destabilizálónak és veszélyesnek tart. A katonai szövetség emellett támogatja az EUFOR Althea küldetésének meghosszabbítását – írja az Oslobodjenje.
A NATO arra az interjúra reagált most a nyilatkozattal, amit Milorad Dodik, a boszniai szerb köztársaság tisztségétől nemrég megfosztott volt elnöke hat nappal ezelőtt a Szputnyiknak adott.
A mandátumától megfosztott Dodik akkor arról beszélt, hogy hamarosan Moszkvába utazik, ahol arra kéri majd az oroszokat, hogy az ENSZ biztonsági tanácsának közgyűlésén vétózzák meg az EUFOR Althea misszió megbízatásának további egy évre való meghosszabbítását. Ő az EUFOR Altheát csak „fegyveres megszálló erőnek” nevezte. Az Altheában sok magyar katona is van, sőt a közelmúltban egy évig magyar volt a nemzetközi misszió parancsnoka is.
Dodik azt is jelezte, hogy arról is tárgyal majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy támogassák azt a népszavazást, amivel a boszniai Szerb Köztársaság Bosznia-Hercegovinától való függetlenedését akarják eldönteni a szakadárok.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csütörtökön tárgyalt Dodikkal, ami után sajtótájékoztatót is tartott – amit itt szemléztünk. Ott nem merült fel, hogy a szerb vezető „fegyveres megszálló erőnek” nevezte az ott állomásozó magyar katonákat. Dodik jó viszonyt ápol a magyar kormánnyal, legutóbb augusztus 5-én fogadta őt a Karmelitában Orbán Viktor.
A választási bizottság augusztus elején fosztotta meg elnöki megbízatásától Dodikot, az ülésen egyhangúlag fogadták el a javaslatot. A politikust augusztus 1-jén jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, illetve hat évre eltiltotta közhivatal viselésétől.