Az amerikai külügyminiszter megfelelő válaszlépéseket ígért Jair Bolsonaro börtönbüntetése miatt
Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok „megfelelően reagál” majd az általuk „boszorkányüldözésnek” nevezett, Jair Bolsonaro volt brazil elnök elleni eljárásra. Bolsonarót katonai puccs megszervezésében bűnösnek találta a brazil legfelsőbb bíróság, 27 év börtönbüntetésre ítélték.
„Az ítélet igazságtalan” – írta Rubio az X-en. Az amerikai külügyminiszter szerint az „emberi jogokat sértő” Alexandre de Moraes bíró által elkövetett politikai üldözések folytatódnak. Moraes az a brazil bíró, aki korábban házi őrizetbe helyezte Jair Bolsonarót, és most ítéletet is hozott a volt elnök ügyében.
Alexandre de Moraes brazil legfelsőbb bírósági bíró ellen korábban az amerikai pénzügyminisztérium már szankciókat is bevezetett. A bírót Donald Trump amerikai elnök is bírálta Bolsonaro jogi ügyeinek kezelése miatt. Trump 50 százalékos vámot vetett ki a legtöbb brazíliai termékre, tette mindezt részben Bolsonaro büntetőeljárása miatt is. A brazil elnök, Luiz Inacio Lula da Silva Washington lépését Brazília nemzeti szuverenitása megsértésének tartja. „A puccsot tervezők elleni eljárás kizárólag az ország igazságszolgáltatási rendszerének ügye” – fogalmazott a brazil elnök.
Bolsonaro Trump közeli szövetségese, korábban többen is lobbiztak érte Washingtonban, hogy az amerikai elnök avatkozzon be az érdekében. A múlt hónapban Bolsonaro fia – aki egyben brazil kongresszusi képviselő is – találkozott Scott Bessent amerikai pénzügyminiszterrel, állítólag azért, hogy szankciókat szorgalmazzon a perben érintett bírák ellen.
Jair Bolsonaro mindvégig tagadta az ellene felhozott vádat. Az ügyet vizsgáló testület öt bírája közül négy bűnösnek találta Jair Bolsonarót mind az öt vádpontban, aki ezzel az első olyan egykori brazil elnök lett, akit puccskísérlet miatt ítéltek el. A vádpontok egyike puccskísérlet a 2022-es elnökválasztás elvesztését követően a vetélytárs, Luiz Inácio Lula da Silva ellen: egy olyan összeesküvés, amelynek részeként Lulának, továbbá Geraldo Alckminnak, Brazília megválasztott alelnökének és Alexandre de Moraesnek, a legfelsőbb bíróság egyik tagjának a meggyilkolását is tervezték.
Bolsonaro nehezen fogadta el a 2022 végi választási vereséget, hívei pedig amerikai mintára kormányzati épületeket ostromoltak 2023 januárjában. Lula de Silva regnáló elnök szerint ennek megszervezésében Bolsonaro is részt vett. Bolsonaro mandátumának lejárta előtt pár nappal diplomáciai vízummal Floridába ment kezelésre, egy ideig kérdéses volt, hazatér-e. Végül három hónap után, 2023. március 30-án visszarepült Brazíliába. Már akkor is több, sikkasztástól uszításig terjedő eljárás folyt ellene párhuzamosan.
Február elején a 2023. január 8-i események ügyében folyó nyomozás eredményeként őrizetbe vették Bolsonaro két közeli tanácsadóját, és házkutatást is tartottak több Bolsonaro kormányához köthető embernél. Ezzel egy időben bevonták az exelnök útlevelét. Március közepén a legfelsőbb bíróság közzétett olyan dokumentumokat, amikben magas rangú katonák arról beszéltek, hogy a bukott elnök korábban megkereste a hadsereg vezetőit egy tervvel, hogyan maradhatna hatalmon.