A sokkal több szélsőjobbos erőszakról szóló tanulmányt lekapták az amerikai minisztérium oldaláról
Csendben eltávolított az amerikai igazságügyi minisztérium egy olyan tanulmányt, aminek fő megállapítása, hogy az ideológiai alapú erőszakért sokkal inkább a szélsőjobboldaliak felelősök, mintsem a szélsőbaloldaliak – írja a Hill. A 2024-es tanulmány – amit több büntetőjogi szakértő, sok-sok adat átfésülésével készített – archivált verziója itt elérhető angolul.
A Hill szerint egy szélsőségeket kutató észak-karolinai egyetemista posztolt róla, hogy a Charlie Kirk konzervatív aktivista megölése utáni napokban leszedték a tanulmányt az oldalról. Az írás megállapította, hogy 1990 óta a szélsőjobboldali ideológiáktól fűtött elkövetők 227 esetben 520 embert öltek meg. Ezzel szemben, ugyanebben az időszakban a szélsőbaloldaliak 42 támadásban 78 embert öltek meg. A tanulmány szerint az online fórumokon egymást radikalizálják az összeesküvés-elméletekben hívő, kormányellenes figurák (akkor még Joe Biden demokrata kormánya volt hatalmon).
A minisztérium nem közölte az eltávolítás okát, a honlapon is csak bizonyos elnöki rendeletekre hivatkoznak, konkrét jogszabályi hely megnevezése nélkül. Mindenesetre Donald Trump elnök és emberei a Kirk-merénylet óta rendszeresen hangoztatják, hogy a baloldaliak az agresszívek és erőszakosak. „És amikor az agitátorra nézel, akkor a söpredékre nézel, ami olyan rosszul beszél az országunkról, az amerikaizászló-égetésekről mindenfelé, ez a baloldal. Ez nem a jobboldal” – mondta Trump riportereknek. Erre mondta szerdán Barack Obama volt elnök, hogy jelenleg inkább egyesíteni kéne Amerikát, nem megosztást szítani.
Az FBI, azaz a Szövetségi Nyomozóiroda az utóbbi években rendre figyelmeztetett a belső terrorizmusra. Ennek ideológiai alapjai lehetnek a nem bizonyítottan elcsalt 2020-as választások, a Covid, valamint az etnikai előítéletek. Egyébként a két szélsőség erőszakra való hajlamát a Cato Intézet nevű libertárius csoport is vizsgálta. Szerintük 2020 óta 44 ember haláláért felelős a szélsőjobb, 18-éért a szélsőbal.
Kirköt szeptember 10-én sebesítették meg halálosan egy lövéssel a Utah Valley University campusán. A 22 éves feltételezett elkövető, Tyler Robinson már letartóztatásban van, rá a szövetségi ügyészek halálbüntetés kiszabását kérték. A utah-i ügyészség szerint a merénylet előtt üzeneteket küldött arról, hogy elege van Kirk gyűlölködéséből. Robinson elfogása előtt a trumpista politikusok és véleményvezérek a baloldali aktivisták és a demokrata politikusok hibájának rótták fel a történteket.
Pam Bondi igazságügyi miniszter a gyűlöletbeszéddel szembeni harcról beszélt, míg J. D. Vance alelnök, aki Kirk helyét átvéve levezette egy podcastját, azt ecsetelte, hogy mindenki mártsa be azokat, akik nyilvánosan örülnek Kirk halálának. Obama jelezte, hogy szerinte a jelenlegi elnök és belső köre beszél állandóan ellenségekről, és használ dehonesztáló nyelvezetet. A Fehér Ház válasza szerint a demokraták szokták ellenfeleiket nácinak, fasisztának, nyomorultnak nevezni.