Trump és Epstein közös képeit vetítették ki a windsori kastély falára, nem sokkal Trump Londonba érkezése után
Donald és Melania Trump kedd este szállt le Londonban, ahová III. Károly brit király meghívására érkeztek. A windsori kastély – ahová az amerikai elnöki pár szerdán látogat – nem sokkal ezután szokatlan díszítést kapott: Jeffrey Epstein milliárdos szexuális bűnöző és Donald Trump közös képei jelentek meg az egyik falán. A brit rendőrség négy embert már le is tartóztatott, azzal a gyanúval, hogy ők állnak a vetítés mögött, írta meg a BBC.

„A Windsor-kastély környékén végzett minden jogosulatlan tevékenységet rendkívül komolyan veszünk” – nyilatkozta Felicity Parker, a Thames Valley rendőrség főfelügyelője.
A Wall Street Journal júliusban írta meg, hogy Donald Trump egy bujaként jellemzett születésnapi üdvözletet küldött Jeffrey Epstein milliárdos szexuális bűnözőnek az 50. születésnapjára. Az amerikai elnök tagadott, és tízmilliárd dolláros kártérítést követelő pert indított a lap ellen. Szeptember elején aztán az amerikai képviselőház egyik bizottsága nyilvánosságra hozta a kérdéses üzenetet, ami pontosan olyan volt, mint amilyennek azt a WSJ júliusban leírta. Az ügy hátteréről ebben a cikkünkben írtunk.
Donald Trump és Epstein még az 1980-as évek vége felé ismerkedett meg. Több fotó is készült róluk, ahogy együtt buliznak, Trump neve és 14 hozzá kapcsolódó telefonszám is szerepelt Epstein telefonkönyvében. Azt is tudni lehet, hogy Trump az 1990-es évek közepén többször is utazott Epstein magángépén. Trump 2004-ben szakította meg a kapcsolatát Epsteinnel, erről itt írtunk részletesen.