Százezrek vonultak az utcára Franciaországban, hogy nyomást gyakoroljanak a megszorításokat tervező új miniszterelnökre, Sébastien Lecornure.
Tanárok, vonatvezetők, gyógyszertárosok és kórházi dolgozók is sztrájkoltak, gimnazisták pedig órákra elállták az utat az iskolák előtt. A tüntetők célja az, hogy arra sarkallják az új miniszterelnököt, hogy a megszorítások helyett inkább a bérek, nyugdíjak és közszolgáltatások terén tegyen lépéseket.
Az egyik legnagyobb francia szakszervezet, a CGT szerint országszerte több mint egymillió ember vett részt a tüntetéseken, és a szervezet vezetője, Sophie Binet szerint a nap „sikeres” volt. A belügyminisztérium szerint mintegy félmillió tüntető volt az országban, ebből 55 ezer Párizsban. Előzetesen 800 ezer tüntetőre számítottak.
Ugyan voltak kisebb összetűzések a tüntetéseken – Lyonban például hárman megsérültek, több helyen könnygázt is be kellett vetni –, Bruno Retailleau belügyminiszter a nap végén azzal foglalta össze az eseményeket, hogy majdnem minden esetben a felvonulások és a demonstrációk kedvezően zajlottak – írja a Reuters. Több mint száznyolcvan embert tartóztattak le az eseményeken, ahol a rendvédelmi hatóságok nyolcvanezres létszámmal képviseltették magukat.
A szakszervezeti vezetők este bejelentették, hogy pénteken döntenek a megmozdulások folytatásáról – írja az MTI.
Ahogy arról korábban írtunk, a francia törvényhozásnak minden évben problémát jelent az éves költségvetés elfogadása. A François Bayrou miniszterelnök vezette előző kormány ráadásul egy komoly megszorításokat tartalmazó tervezetet nyújtott be, mivel Franciaország államadóssága évről évre riasztó mértékben nő. A terv egy 44 milliárd eurós megszorítási csomagot tartalmazott. Bayrou kormánya szeptember 8-án elvesztette a bizalmatlansági szavazást, elsősorban a költségvetés kezelésével kapcsolatos ellenzéki tiltakozás miatt. Utódjaként Macron szövetségesét, a centrista Sébastien Lecornut nevezte ki kormányfőnek, neki ugyanazzal a kihívással kell megbirkóznia: át kell valahogy nyomni a parlamenten a várhatóan szintén megszorításokat tartalmazó költségvetési tervet.