„Eljött a béke ideje” – mondta Emmanuel Macron francia elnök, aki bejelentette, hogy Franciaország hivatalosan is elismeri Palesztinát önálló államnak – írja a Guardian.
„Mindent meg kell tennünk, ami hatalmunkban áll, hogy megőrizzük a kétállami megoldás lehetőségét, amelynek keretében Izrael és Palesztina békében és biztonságban élhet egymás mellett” – mondta a francia elnök az ENSZ közgyűlésén.
Macron hozzátette: a palesztin nép jogainak elismerése „semmit sem von le Izrael népének jogaiból”, akiket Franciaország az első naptól fogva támogatott.
Macron májusban még arról beszélt, hogy bár Palesztina független államként való elismerése „nem tabu”, Párizs egyelőre nem tartja alkalmasnak az időt a lépésre. Júliusban azonban a francia elnök már nyíltan bejelentette, hogy országa el fogja ismerni Palesztinát önálló államként az ENSZ szeptemberi közgyűlésén.
Korábban foglalkoztunk azzal, hogy ezeknek a gesztusoknak inkább szimbolikus, semmint gyakorlati jelentősége van, de minél több állam ismeri el Palesztinát, az entitásnak annál nagyobb esélye lenne nemzetközi szervezetekhez csatlakozni.