Válaszolt Lázár minisztériuma, hozzájuk sem érkezett bejelentés a Magyarország felől érkező drónról

„Az Építési és Közlekedési Minisztérium légiközlekedési hatóságához nem érkezett bejelentés polgári pilóta nélküli légijárművel kapcsolatban esetleges légiközlekedési szabály megsértéséről a jelzett időszakban a jelzett területen, ami okot adna közigazgatási hatósági eljárás megindításra” – válaszolta a Telexnek az ÉKM, miután az ukránok térképen mutatták, merre járt a Magyarország felől érkező drón.

Az ukránok szerint az említett objektum Magyarország felől érkezve kétszer is megsértette Ukrajna államhatárát, ennek igazolására közzétettek a repülések adatait bemutató térképeket is.

Az egyik képen az látszik, hogy egy drón Tiszamártonnál, közvetlenül a határ mellől szállt fel, átlépett az ukrán légtérbe, egy kis forgolódás után visszatért a magyar területre. Egy kanyar után ismét átrepült Ukrajnába, végighaladt az ukrán Szalóka felett, majd Lónya felé tartva tért vissza Magyarországra.

A másik térképen már beljebb járunk Ukrajnában, ott a drón a Cigányos-Felsőszlatina-Horlyó közötti területen repült, ez a rész a csapi határátkelőtől nagyjából 25-35 kilométerre fekszik.

Szijjártó Péter Facebookon reagált az ügyre. „Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni” – írta a külügyminiszter. Szalay-Bobrovniszky Kristóf honvédelmi miniszter pedig azt mondta, nem tapasztaltak semmilyen drónaktivitást az elmúlt 24 órában.

A Magyar Honvédség szombaton visszautasította az állítást, hogy a drónjai megsértették Ukrajna légterét, a honlapjukon közzétett közleményben térképekkel támasztják alá, hogy 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytattak ott a magyar szervek, ahol az ukránok jelezték.

Mit tudunk, és mit nem tudunk eddig a drónincidensről?

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken délután közölte, hogy magyar felderítő drón sérthette meg Ukrajna légterét, az ukrán főparancsnok beszámolója szerint a drón/drónok valószínűleg magyar eredetűek.
  • Szijjártó Péter szerint nem járt magyar katonai drón ukrán területen. Az állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást, és az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást.
  • A friss közlés szerint egy drónról van szó, annak több repülését rögzítették, a repülések szeptember 26-án péntek reggel történtek.
  • Az ukránok „felderítő drónt” említenek, ez bármilyen drón lehet, amin kamera van, a magyarok szerint pedig „katonai drón” nem járt ukrán területen.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!