Moszkva több száz drónnal támadta Ukrajnát az ENSZ-közgyűlés hetének végén, több civil meghalt

Moszkva mintegy 600 drónnal és 40 rakétával támadta Kijevet és más régiókat hétvégén, legalább négyen meghaltak a támadásokban. Az ukrajnai háború kezdete óta ez volt az oroszok egyik legsúlyosabb támadása, az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij „aljas és gyáva” akciónak nevezte azt.
A több mint 12 órán át tartó támadás során az oroszok Kijev mellett olyan régiókat céloztak, mint Zaporizzsja, Hmelnickij, Szumi, Mikolajiv, Csernyihiv és Odessza. Zelenszkij megjegyezte, hogy a támadás az ENSZ New York-i közgyűlésének hétvégéjén történt.
Ezen a gyűlésen az amerikai külügy ismét arra kérte Moszkvát, hogy tegyen lépéseket az ukrajnai háború lezárásáért. Donald Trump kijelentette azt is, hogy szerinte Ukrajna az Európai Unió támogatásával harcolhat, és visszanyerheti egész Ukrajnát, az eredeti formájában. Trump és Zelenszkij közös sajtótájékoztatóján az amerikai elnök azt fejtegette, hogy Oroszország három és fél éve egy céltalan háborút vív Ukrajna ellen, Amerika pedig kész garanciákat adni Ukrajnának, ha lezárul a háború.
Zelenszkij a mostani támadás után azt ígérte, hogy Ukrajna „visszavág” Oroszországnak. „Így mutatja meg Oroszország a valódi álláspontját. Moszkva továbbra is harcolni és ölni akar” – mondta az ukrán elnök, aki kemény nyomásgyakorlást kért Oroszországra szövetségeseitől.
A dróntámadás tetőket és ablakokat rombolt szét, egy lezuhanó betonlap megölt egy 12 éves kislányt is. Közvetlen találat érte a kijevi kardiológiai intézetet, egy beteg és egy ápolónő meghalt. Egy 35 éves lelkész a Guardiannak arról számolt be, hogy az oroszok másodjára rombolták le az otthonát. Több mint 70 sérültről számoltak be országszerte, valamint lakóépületeket és infrastruktúrát ért találatokról. „Ez ismét egy háború a civilek ellen” – mondta Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.
Oroszország támadása ellen felszólalt az Egyesült Királyság védelmi minisztere, illetve Finnország, utóbbi újabb szankciókat sürgetett Moszkva ellen. A lengyel hadsereg fokozott készültséget rendelt el, több órára lezárták a légterüket is. Oroszország azt állította, hogy támadása a katonai létesítmények ellen irányult.
(Guardian)