Ahogy a Flightradar oldalán is látszik, magyar idő szerint csütörtök este nyolc óra után leszállt Orbánék bérelt Wizz Air gépe Washingtonban. A magyar kormány delegációja azért érkezett az Egyesült Államok fővárosába, hogy Trumpékkal tárgyaljon – egyebek mellett – az orosz energiaimportra kivetett szankciókról.
Deák Dániel megafonos influenszer a landolás után posztolt is a Facebook-oldalán. Mint írta, autókonvojjal fogadták az amerikaiak a biztonságban megérkezett magyar delegációt Washingtonban.
A 444 információi szerint a Fehér Házban hatan tárgyalnak majd az amerikaiakkal: Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke és Bíró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. De a delegációval utaztak a legnagyobb magyar vállalatok vezetői is.
Mint írtuk, Orbán már pedzegette Donald Trumpnak a találkozót, amikor három hete az egyiptomi békekonferencián az amerikai elnökhöz lépve azt mondta, hogy november 8-án Washingtonban lesz. A két vezető beszélgetését a Trump előtt lévő mikrofon vélhetően Orbán tudta és akarata ellenére fölvette.
Orbán és Trump szeptemberben telefonon egyeztetett Magyarország orosz energiafüggőségéről, akkor úgy tűnt, a magyar kormányfőnek sikerült meggyőznie az amerikai elnököt arról, hogy az USA ne büntesse Magyarországot azért, mert nem válik le az orosz energiaimportról.
Nemrég viszont Matt Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete ismét arról beszélt a Fox Newsnak adott interjúban, hogy az olyan országoknak, mint Magyarország, Törökország és Szlovákia, amelyek továbbra is orosz olajat és gázt vásárolnak, mielőbb tervet kell kidolgozniuk, és végre kell hajtaniuk az orosz energiahordozóktól való függetlenedést. Trump pedig múlt héten azt mondta az Air Force One fedélzetén, hogy Orbán kért mentességet az amerikai szankciók alól, de nem adták meg neki.