Amiről Orbán meggyőzte Trumpot, az a legkevésbé sem Magyarország hosszú távú érdeke
Úgy tűnik, Orbán Viktor egy igazi Trump-suttogó: miközben az amerikai elnök 50 százalékos vámokkal sújtotta Indiát, amiért az ország orosz kőolajat és földgázt vásárol, a magyar miniszterelnök valahogy kedd este telefonon meggyőzte az amerikai elnököt, hogy Magyarországot ne vonja felelősségre azért, mert a nyugati szövetségi rendszerben példátlan módon függ az orosz kőolajtól és földgáztól.
Magyarország orosz energiafüggősége annyira fontos a kormánynak, hogy arról a következő, már teljesen kampányüzemmódban készült nemzeti konzultációban is lesz kérdés. A kormány igyekszik az orosz energiáról való leválást úgy beállítani, mint ami egy elképesztően költséges és veszélyes vállalkozás lenne, amit csak a gonosz Nyugat akar ráerőszakolni Magyarországra.
A Telexnek nyilatkozó szakemberek szerint viszont az orosz földgázról és kőolajról való leválás messze nem lenne olyan bonyolult és költséges, mint azt a kormány beállítja. Ahhoz viszont politikai akarat kellene és olyan szereplőkkel kellene rendezni a viszonyt, akikkel most a magyar kormány nincs jóban, és politikai okokból talán nem is akar jóban lenni. Ha viszont később kényszerből kell leválasztani az országot az orosz energiáról, annak sokkal nagyobb kockázatai és költségei lennének, mint ha most elkezdené Magyarország ezt a folyamatot önszántából.
Magyar érvek Washingtonból
A magyar kormányon már az ukrán háború kitörése óta hatalmas a nyomás, hogy csökkentse az orosz kőolaj- és földgázimporttól való függőségét. A háború kitörésekor (sőt, már azelőtt) az orosz fél elzárta a gázcsapokat, ezzel hatalmas energiaválságba lökve Európát. Az EU országai ekkor felismerték, hogy milyen politikai kockázata van ennek a függőségnek, és a legtöbb ország elérte, hogy nagyrészt leváljon az orosz energiáról.
A magyar kormány viszont – annak ellenére, hogy az ország az IMF kutatói szerint az egész EU-ban a legjobban függött az orosz fosszilis tüzelőktől már a háború előtt – a növekvő uniós nyomás és a mindenki számára látható kockázatok ellenére sem csökkentette jelentősen az orosz energiaimporttól való függését. A leválásról szóló uniós nyomást pedig igyekezett az általános EU-ellenes narratívájába beépíteni. Ahogy pedig a csütörtöki kormányinfón hallani lehetett, a magyar kormány a kampányba is be fogja építeni a kérdést. Központi állításuk itt az, hogy az orosz energiáról való leválás jelentősen megemelné a magyar családok rezsiköltségeit, szóval aki emellett érvel, az a magyar családok érdekei ellen van.
Az uniós nyomáshoz azonban nemrég egy amerikai is társult, amikor Donald Trump kormánya az egész világ, de különösen Európa tudtára adta: nem nézi jó szemmel, hogy egyes országok orosz olajat és gázt vásárolnak, amikor az Egyesült Államokban is van nagyon sok eladó olaj és gáz.
A Biden-kormány is gyakorolt hasonló nyomást a partnereire, bár nem olyan explicit módon, mint Trump és csapata, noha az Orbán-kormány sokkal ellenségesebben értékelte a demokrata kormányzattól érkező nyomásgyakorlást. Talán azért is, mert Orbán úgy gondolta, le tudja beszélni amerikai szövetségesét arról, hogy Magyarországot az orosz olaj és gáz miatt egzecíroztassa, még ha, mondjuk, Indiára csak emiatt 50 százalékos vámot vetett is ki a mostani amerikai elnök.
És úgy tűnik, hogy – első körben legalábbis – igaza volt: Trump a beszélgetés után ugyanazokkal a valóságnak nem teljesen megfelelő érvekkel védte az orosz–magyar energiaüzletet, mint a magyar kormány szokta.
Trump elnök pénteken a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy megérti, hogy Szlovákia és Magyarország egy csővezetékhez van kötve, onnan tud gázt kapni, Magyarország így nem tud máshonnan gázt vásárolni, mint Oroszországból. Éppen ezért Trump nem akarja, hogy az orosz importfüggőség miatt Magyarországot hibáztassák.
Az, hogy a magyar kormány nem akarja leválasztani az országot az orosz energiáról, a csütörtöki kormányinfón is téma volt, amikor is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy olyan intézményre hivatkozott a magyar álláspontot alátámasztandó, amelyet az elmúlt 15 évben szinte csak olyan negatív kontextusban emlegetett, mint az Európai Bizottságot vagy a Soros Alapítványt.
Gulyás a Nemzetközi Valutaalap, vagyis az IMF idén augusztusban publikált jelentésére hivatkozott, amely szerinte kimondta, hogy „a 2027 végére az Európai Bizottság/Brüsszel által tervezett orosz energiaembargó komoly fenyegetést jelent a magyar gazdaság számára” és hogy az IMF számítása szerint az orosz gázról való teljes leválás Magyarországot és Szlovákiát, de a kettő közül is Magyarországot érintené a legrosszabbul „és akár a GDP 4 százalékát is meghaladó veszteséget is elszenvedhetne az ország emiatt”.
A magyar kormány tehát továbbra is amellett érvel, hogy Magyarország „földrajzi adottságai miatt” az orosz gázt és kőolajat csak nagyon költségesen lehetne kiváltani, annak valódi alternatívája igazán nincs, így meg sem érdemes ezt próbálni. És egyelőre úgy tűnik, hogy erről sikerült meggyőzni az európai energiapiacon agresszívan terjeszkedő amerikaiakat is, legalábbis ideig-óráig. A helyzet viszont az, hogy Orbánék félreértik a Gulyás által hivatkozott IMF-tanulmányban szereplő számot, félremagyarázzák a magyar energetikai realitásokat Donald Trumpnak, és alapvetően politikai okokból halogatják a lépéseket, amelyeket mindannyiunk érdekében meg kellene tenni.
Gáz: nem csak egy csövön jön
Az olaj- és gázimportot érdemes különválasztani, egyrészt mert az EU is külön kezelte eddig a kőolajat és a földgázt. Előbbi orosz importját lényegében tiltotta, a három leginkább függő országnak, Csehországnak, Szlovákiának és Magyarországnak adva csak kibúvót, az orosz gázra viszont eddig nincs bevezetve korlátozás, csak erősen javasolja az EU, hogy ha lehet, ne vegyenek többet a tagállamok. Másrészt azért is, mert más Magyarország helyzete a két piacon. Röviden összefoglalva: földgázt számos helyről be tudna szerezni Magyarország, a kérdés csak az, hogy megéri-e, kőolajat viszont csak két vezetéken keresztül kaphatunk, és mindkettő elég problémás.
Ettől még mindkét terméknél felváltható lenne az orosz import.
Gulyás Gergely a kormányinfón az IMF jelentésére hivatkozva lényegében tényként állította, hogy Magyarország nagyon rosszul jönne ki abból, ha teljesen le kellene állnia az orosz gázimportról. A miniszter viszont nem teljesen pontosan értelmezte az IMF elemzőinek állítását, ami azonban nem teljesen Gulyás hibája, hiszen az IMF a saját jelentésében is rosszul hivatkozik a saját elemzőinek másik tanulmányára. A Gulyás által hivatkozott, augusztusban kiadott jelentés egy modellszámítás arra, hogy különböző magyar és uniós közpolitikai lépések hogyan tudnák javítani Magyarország energiabiztonságát. Ebben a jelentésben idéznek egy másik, 2024-ben, az Energy Economics című folyóiratban megjelent, az IMF elemzői által írt tanulmányt, amelyről a jelentésben egyetlen mondat szerepel:
„Az IMF munkatársainak kutatási eredményei szerint Magyarországnak kellene a legnagyobb, a GDP 4 százalékánál is nagyobb (gazdasági) kibocsátás-visszaeséssel szembenéznie abban a helyzetben, ha az egész EU-ban elérhetetlenné válna az orosz földgáz.”
Csakhogy az idézett tanulmány nem igazán erről szól. Abban azt elemzik, hogy különböző forgatókönyvek esetén mekkora gazdasági kárt okozott volna, ha 2022-ben, az energiaválság idején teljesen megszűnt volna az EU irányába az orosz gázellátás. Ez tehát egy hipotetikus és múltba tekintő elemzés. A tanulmány valóban azt állítja, hogy ebben a helyzetben Magyarország, Csehország és Szlovákia járt volna a legrosszabbul, és valóban a magyar GDP 4,2-6,5 százalékának megfelelő veszteséget okozott volna Magyarországnak egy olyan speciális és, ismétlem, elképzelt helyzet, hogy az orosz gázellátás hirtelen leáll, az európai földgázpiac pedig teljesen szétzilálódik.
A tanulmány lényegi állítása amúgy az, hogy az integrált uniós energiapiac nagyon sokat segíthet egy ilyen esetleges sokk átvészelésében, különösen akkor, ha az EU energiahálózata integrált a világ LNG-, vagyis cseppfolyósítottföldgáz-piacába is. Egy ilyen, regionálisan és globálisan integrált piaci helyzetben a magyar GDP csak kicsit több mint 1 százalékkal esett volna vissza a tanulmány szerint.
Az állítás tehát nem az, hogy ha 2027-ben már nem lehet több orosz gázt venni az EU-ban, akkor biztosan több mint 4 százalékkal visszaesik a magyar GDP.
Az pedig jó hír, hogy az európai gázpiac ma sokkal jobban és egyre inkább hasonlít az IMF kutatói szerint vázolt jobb forgatókönyveket jelentő integrált piachoz. Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője a Telexnek azt mondta, hogy mivel Magyarország már Szlovéniát leszámítva minden szomszédos országgal rendelkezik összekötő gázvezetékkel, a görög, a lengyel, a horvát és a német LNG-terminálokról is el lehetne látni Magyarországot cseppfolyósított földgázzal, de Romániából vagy Törökország felől is lehet földgázt vásárolni.
Sőt, szerinte csak a görög LNG-terminálokon keresztül be lehetne hozni annyi földgázt, amivel ki lehetne váltani az orosz importot. Felmerülnek persze kérdések, például hogy a Török Áramlat gázvezeték szerb szakaszán átengednék-e Magyarországra a görög kikötőkből érkező gázt, az a szakasz ugyanis orosz cégek, köztük a Gazprom tulajdonában van. Az viszont az elemző szerint biztos, hogy az infrastruktúra elérhető.
Kérdés persze, hogy mindez mennyibe kerülne, mennyivel lenne drágább az LNG.
A legfrissebb összevetések arra utalnak, hogy az olcsó orosz vs. sokkal drágább más forrásból érkező földgáz inkább egy legenda, amit a magyar kormány előszeretettel terjeszt, erről nemrég a G7 írt hosszabban.
Pletser Tamás becslése szerint a közép-európai gázárak 5-10 százalékkal emelkednének, ha teljesen leválnának az orosz gázról, de mivel a globális piacon túlkínálat van LNG-ből, az ár várhatóan idővel lejjebb menne. Mint mondta, Lengyelországba információi szerint most megawattóránként 22 eurós áron hozzák be az amerikai LNG-t, aminek árazása az amerikai gáztőzsdéhez van kötve. Az Európában irányadónak számító TTF (holland) gázár viszont 31-32 euró/MWh. Nem tudjuk ugyan, hogy a magyar–orosz hosszú távú szerződés szerint pontosan mennyiért kapjuk jelenleg az orosz gázt, de minden becslés szerint nagyjából a TTF-árazás körüli lehet az ára. Ezért az árért az orosz fél a szerb határig le is szállítja ugyan a földgázt, viszont az Erste elemzője szerint ha Görögországból, Romániából vagy más forrásból nagyobb mennyiségben vásárolnánk, akkor az LNG árából is alkudni lehetne.
Deák András György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szintén úgy látja, hogy az orosz földgáznak van nagyjából 10 százalék árelőnye a más forrásból származó LNG-hez képest. Így a Magyarországot érő importárnövekmény az olaj- és földgázfelváltást együttvéve is nagyjából csak nagyjából a GDP 0,5 százalékának felelne meg a mostani helyzetben. Ez nem kis költség, de nem akkora, ami vállalhatatlanná tenné a leválást és diverzifikálást. Amire viszont azért is szükség lenne, mert jelenleg
nagyon nagy ellátásbiztonsági kockázata van annak, hogy a magyar gázellátás nagy része a Török Áramlat vezetéken érkezik.
Ha ugyanis például annak egy oroszországi kompresszorállomását lebombázza az ukrán hadsereg, az okozott kárt sokkal nehezebb lenne helyreállítani, mint azt, amikor a Barátság kőolajvezetéket érte találat. Így tartós kiesés lehetne a magyar gázellátásban.
A fent vázolt árkülönbségeket az orosz és az alternatív forrásokból érkező gáz között érdemes azzal is összevetni, milyen rezsiárakkal riogat a kormány arra az eshetőségre, ha a „Brüsszel” (és nyilván nem a baráti Egyesült Államok) rákényszerítené Magyarországot az orosz gázról való leválásra: Orbán Viktor egy tavaszi videójában azt mondta, „az eddigi tizenhatezer forintos gázszámla pedig ötvennégyezer forintra is nőhetne”. A kormány szerint tehát az 5-10 százalékos importárnövekmény több mint 330 százalékos drágulást okozna a rezsiben.
Olaj: másokkal kellene jóban lenni
Az orosz kőolajról való leválás már jóval bonyolultabb ügy lenne, de a megkérdezett szakértők szerint ez sem lenne lehetetlen, ha lenne hozzá politikai elhatározás. Sőt, Pletser Tamás szerint már eddig is fontos lépéseket lehetett volna tenni az ügyben, a Mol azonban nem tette meg ezeket, vélhetőleg azért, mert nem akartak szembemenni a kormánnyal. Ráadásul a helyzetet bonyolítja a Mol és a Janaf, valamint a magyar és a horvát kormány közötti konfliktus.
A Barátság kőolajvezetéken érkező orosz kőolajat leginkább a Horvátországon keresztül húzódó, a horvát Janaf cég által üzemeltetett Adria-kőolajvezetéken keresztül lehetne felváltani. Ahogy viszont arról Gulyás Gergely is beszélt a kormányinfón, a Janaf elég magas tranzitdíjat számol a Molnak, ami miatt a kormány és a magyar olajtársaság szerint túl drága onnan hozni kőolajat.
Ráadásul a Mol és a Janaf vitában áll, hogy az Adria-vezeték képes lenne-e nagyobb kapacitásra, vagy egy szakaszon egy újabb vezetéket kellene építeni, hogy annyi olajat lehessen hozni Horvátországon keresztül, amennyire a magyar piacon szükség van. A Mol a héten adott ki közleményt arról, hogy műszaki hibák miatt meghiúsult az Adria-vezeték újabb kapacitástesztje: a múlt heti teszteken egy-két óránál tovább egyszer sem tudott megfelelő kapacitással működni a vezeték, így az eddigi eredmények nem igazolják, hogy képes lenne hosszú távon Magyarországnak és Szlovákiának elegendő mennyiségű kőolajat felhozni az Adriai-tengerről. A Mol szerint bővíteni kellene a vezetéket, a Janaf szerint kisebb módosításokkal az már most is teljesen jól működne. A vita eldöntetlen, és magyar kormány nem igazán segít elsimítani a dolgokat, a hétvégén Szijjártó Péter ismét üzengetésbe bonyolódott a horvátokkal nyerészkedéssel vádolva őket.
Deák András György úgy látja, egyelőre elméleti vita zajlik arról, hogy az Adria-vezetékkel fel lehetne-e váltani az orosz kőolajat. Az első lépés ugyanis a meglévő műszaki kapacitás teljes kihasználása lenne például egy hosszabb távú, 3-5 éves szerződés formájában. Így kiderülne a valós helyzet, és ennek keretében lehetne érdemben tárgyalni az árakról és kapacitásokról. Pletser Tamás is egyetért, szerinte a jelenlegi éves, nagyjából 2 millió tonnáról szóló szerződés helyett legalább 10 éves, 12 millió tonna olajról szóló szerződést kellene kötni a horvát céggel. Ez egyrészt reálisabb képet adna az árakról, költségekről, másrészt elég ösztönzőt adna a Janafnak, hogy ha valóban nem tudja a jelenlegi vezetékkel leszállítani ezt a mennyiséget, akkor beruházzon egy újabb vezeték építésébe. Mindehhez viszont a Mol és a Janaf megállapodásán kívül egy magyar–horvát kormányzati megállapodásra is szükség lenne. A kormány viszont úgy döntött, hogy inkább az oroszokkal akar jóban lenni, mint a horvátokkal.
Pletser szerint a magyar–ukrán viszony javulása is segíthetné az orosz olajról való leválást. Ukrajnának ugyanis talán jobban megérné fenntartani a Barátság olajvezetéken keresztüli szállítást, ha nem lenne ellenséges a viszony a magyar kormánnyal, ráadásul a vezetékbe adott esetben orosz helyett azeri olajat is lehetne táplálni Odesszán keresztül.
A vezetékek kérdése mellett általában a Mol százhalombattai és pozsonyi olajfinomítóit szokták emlegetni, mint ami miatt nehéz lenne a leválás az orosz olajról: mindkét finomító arra van beállítva, hogy az orosz Ural típusú olajból finomítson üzemanyagot, tengeri olajra átállítani pedig költséges folyamat. Pletser Tamás azt mondja, a tervek már megvannak rá, hogy mindezt hogyan lehetne elérni: a cég keverőüzemeket építene mindkét finomítónál, amelyekkel 8-10 különböző féle olajat összekeverve lehetne biztosítani a finomítónak megfelelő alapanyagot. Ez nagyjából 500 millió eurós beruházást jelentene, amit másfél év alatt lehetne megvalósítani. A Mol azonban nem halad ezzel, mert a kormányra vár. A kormány viszont látványosan nem akarja hagyni az orosz olajat, inkább politikai küzdelmeket folytat érte. (A finomítók működéséről és az átállítás lehetőségeiről a Barátság elleni támadások után a G7 írt részletesen.)
Amerikai nyomás
A magyar kormány mozgásterét ebben a kérdésben alapvetően az határozza meg, hogy mit akar az amerikai kormány. Deák András György szerint az látszik, hogy a Trump-kormány piacokat akar szerezni Európában az USA olaj- és gázkitermelésének, ami az ukrán háborútól függetlenül is fontos gazdasági érdek. A világban jelenleg túltermelés van gázból és kőolajból, ha az Egyesült Államok nem szerez újabb piacokat, akkor az alacsonyabb ár miatt az amúgy drágább kitermelési költségekkel dolgozó amerikai kitermelők húzzák a rövidebbet, nekik kell leginkább csökkenteniük a termelésüket. Az Európába irányuló orosz import felváltásával viszont vevőt lehet találni az amerikai termékeknek. Pletser Tamás is úgy látja, hogy az amerikai kormány kifejezett célja az európai piacszerzés, így
előbb vagy utóbb nyomást helyez majd Magyarországra is, hogy ne orosz olajat és gázt vegyen.
Hogy a Trump–Orbán-beszélgetés fényében ez mikor jön el, az kérdés, de Donald Trump működése alapján valószínűnek látszik, hogy a véleményét mindig az utolsó erős impulzus határozza meg, és éppen ezért elég gyorsan szokott változni. Pletser Tamás szerint mindenesetre jobban járna a magyar kormány, ha elkezdene lépéseket tenni az orosz leválás irányába, most ugyanis még – ha nem is költség- és fájdalommentesen, de – kevesebb költséggel és fájdalommal végre lehetne ezt hajtani.
Ha viszont a leválás egyszer nem döntés, hanem külső kényszer lesz, az tényleg súlyos károkat okozhat a magyar gazdaságnak. Ez a külső kényszer lehet például az, ha Trump egyszer csak meggondolja magát, besokall és a sarkára áll, vagy az, ha a Barátság vezetéket olyan találat éri, ami huzamosabb ideig leállítja az olajszállítmányokat, vagy ami helyrehozhatatlannak bizonyul. Az Erste elemzője szerint ha hirtelen állna le a Barátság, a Mol két finomítója nem tudná kielégíteni a magyar üzemanyag-keresletet, és külföldről kellene üzemanyagot behozni, ami literenként 20-40 forinttal dobhatná meg az üzemanyagok árát. Ezt a forgatókönyvet viszont akkor lehet elkerülni, ha a magyar kormány nem egy lapra tenne fel minden tétet.
