Kedden megszavazta az Európai Parlament (EP) bel- és igazságügyi szakbizottsága, hogy uniós menekültügyi listát hozzanak létre a biztonságos származási országokról, és a biztonságos harmadik országokra is új szabályok vonatkozzanak. A javaslatok az EP végleges álláspontját készítik elő.
Előbbit a testület közleménye alapján 39 igennel, 25 nemmel és nyolc tartózkodással, utóbbit 40-32-0 aránnyal fogadták el. A szavazási jegyzőkönyv alapján a laza középpárti nagykoalíció helyett ismét összeállt a „venezuelai koalíciónak” is nevezett többség. Ilyenkor a jobbközép Európai Néppárt a tőle jobbra álló frakciókkal (az euroszkeptikus-konzervatív ECR-rel, a részben fideszes alapítású Patrióták Európáért nevű csoporttal, valamint a Mi Hazánkkal megalakult Szuverén Nemzetek Európájával) együtt voksol. A két eset között szinte csak annyi volt a különbség, hogy az elsőnél a liberálisok tartózkodtak, a másodiknál a többi baloldali frakcióval együtt nemet nyomtak.
A biztonságos származási országok listájára Bangladest, Kolumbiát, Egyiptomot, Koszovót, Indiát, Marokkót és Tunéziát írnák fel. Felvennék az összes EU-tagjelölt országot is, kivéve például azokat, amelyekben háború dúl. A tagállami hatóságok a listázott országokon felül is kijelölhetnének biztonságosakat, kivéve akkor, ha már benne van az uniós jegyzékben, de épp felfüggesztették.
A javaslat ECR-es javaslattevője, Alessandro Ciriani szerint megmutatták, hogy ha megvan hozzá az akarat, az EU „hatékonyabb” eszközökkel tudja felszerelni magát.
Ahogy arról a javaslatkor írtunk, a biztonságos származási ország meghatározásának lényege, hogy a menedékkérőket vissza lehessen küldeni oda.
A biztonságos harmadik országokból – amelyről a másik javaslat szól – származó menedékkérelmeket elfogadhatatlannak nyilvánítják. A megszavazott szöveggel biztosítani akarják, hogy
„a menekültügyi eljárások a visszaküldéseket is beleértve gyorsabbak, világosabbak és hatékonyabbak lesznek, ami alapvető az irreguláris migráció csökkentéséhez” és ahhoz, hogy több embert küldhessenek vissza,
nyilatkozta Lena Düpont. A javaslat német néppárti felelőse szerint
„biztosítani akarjuk, hogy megadják a védelmet, ahol szükség van rá, de nem automatikusan az EU-n belül, ha az máshol is garantálható” biztonságosan és hatékonyan.
Az EP közleménye alapján elég lenne a biztonságos harmadik ország elvének alkalmazásához, ha a menedékkérőnek „kapcsolata van” vele, például ott maradt egy időre.
Az EP végleges álláspontját mindkét esetben a teljes, plenáris ülés hagyja jóvá, de a szakbizottságban nagyjából arányosan ülnek a frakciók képviselői. Az álláspont alapján alakítják majd ki a végső szöveget a tagállami kormányok Tanácsával együtt.
Napokkal korábban a fideszes Győri Enikő nyilatkozta egy alkunál, amely kereskedelmileg előnyös szerződéseket kötne a kiutasított migránsok visszafogadásához, hogy a frakciójuk „billentette át” a megállapodást. A jobboldali képviselőcsoportok az erdőirtás elleni szabályok puhításánál és a multicégek kötelezettségeinek „egyszerűsítésénél” is egymásra találtak.