Ahogyan nyilvánosságra hozták az Epstein-aktákat, az csak még tovább szította az indulatokat

Ahogyan nyilvánosságra hozták az Epstein-aktákat, az csak még tovább szította az indulatokat
Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein bűntársát és Donald Trumpot ábrázoló fotó az amerikai igazságügyi minisztérium által 2025. december 23-án közzétett dokumentumokból – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters

Csalódottak és dühösek voltak Jeffrey Epstein áldozatai, valamint demokrata és republikánus politikusok, miután az amerikai igazságügyi minisztérium december 19-én, pénteken csak egy részét tette közzé a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel vádolt milliárdos elleni nyomozások irataiból, és ezek közül is többnek a jelentős része ki volt takarva. Az amerikai kongresszus szinte teljesen egyhangú szavazással kötelezte arra a legfőbb ügyészség szerepét is betöltő minisztériumot, hogy teljes egészében tegyék elérhetővé az Epstein-iratokat.

A határidőig csak pár tízezer iratot tettek közzé, és azok közül pont azok hiányoztak, amik leleplezhették volna, kik azok a gazdagok és hatalmasok Epstein ismerősi köréből, akik részt vettek fiatal lányok molesztálásban és megerőszakolásában. Emellett hiányoztak azok a belső ügyészségi iratok, amikből kiderülhetne, hogy Epstein miért köthetett egy olyan vádalkut a 2000-es évek végén az ügyészséggel, aminek köszönhetően minimális büntetlenül megúszta az ellene Floridában kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények gyanújával indított eljárást.

A Fehér Ház első körben annyit reagált, hogy „a Trump-kormány a legátláthatóbb az egész történelemben”, és „többet tett az áldozatokért, mint a demokraták valaha”. Közben az először közzétett iratokból feltűnően hiányzott Donald Trump neve, akiről köztudott, hogy hosszú ideig baráti kapcsolatban volt Epsteinnel, és az is, hogy neve szerepel az aktákban.

Ez megváltozott kedden, amikor több mint harmincezer oldalnyi új iratot tettek közzé. Az igazságügyi minisztérium már előre jelezte, hogy a dokumentumok egy részében „hamis és szenzációhajhász állítások” vannak Trumpról, de közzéteszik azokat, hogy betartsák a törvényeket. A New York Times vizsgálata szerint az amerikai elnök neve több száz alkalommal szerepel a most kikerült iratokban, de azok nagy része már korábban szerepelt a sajtóban.

A minisztérium hétfő délután is közzé tett több dokumentumot, de azokat pár óra múlva visszavonták. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kedden közzétett iratok mennyiben különböznek azoktól.

Az iratok között volt egy szövetségi ügyész által küldött email, amiben arról számolt be, hogy Trump „sokkal többször utazott” Epstein magángépen, mint azt tudni lehetett. Szerinte 1993 és 1996 között nyolcszor is utas volt a gépen. Volt, hogy akkori feleségével és a gyerekeivel utazott a gépen, máskor csak Epsteinnel és egy húszéves nővel, megint máskor olyan nőkkel, akikre lehetséges tanúkként tekintettek.

Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein a magángépükön az igazságügyi minisztérium által 2025. december 19-én közzétett fotón – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters
Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein a magángépükön az igazságügyi minisztérium által 2025. december 19-én közzétett fotón – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters

Az emailt 2020-ban írta a meg nem nevezett ügyész, és bár meglepetésének adott hangot, utána már nyilvánosságra került, hogy Trump többször is utazott Epstein gépén. A New York Times, és a Wall Street Journal is arra hívta fel a figyelmet, hogy Epstein gépének utaslistája a milliárdos kerítője, Ghislaine Maxwell ellen indított per alatt került nyilvánosságra.

Egy másik iratból pedig kiderült, hogy az ügyészség információkat kért ki egy nyomozáshoz Trump floridai golfklubjától. A hatóságok a Mar-a-Lago klub munkavállalói irarait kérték be, egy meg nem nevezett személyről.

Az Epsteinnel való kapcsolatába bukott bele András herceg is. A brit uralkodó III. Károly királyi címeit is megvonta öccsétől, aki korábban peren kívül megegyezett azzal a Virginia Giuffre-val, aki szexuális visszaéléssel vádolta meg. Az akkor 17 éves nőnek a megegyezés keretében András herceg 12 millió fontot (ötmilliárd forintot) fizetett. Giuffre idén áprilisban öngyilkos lett. Bár András mindvégig tagadta bűnösségét, az újabb dokumentumok ismét arra utalnak, hogy rendszeresen vette igénybe a barátjának tartott Epstein és Maxwell szolgáltatásait. Az egyik emailt „Láthatatlan Ember” néven küldték, ám abban magát „A.”-nak nevező személy arról ír, hogy a királyi család birtokán van épp. Arról érdeklődött Maxwellnél, hogy talált-e neki „újabb illetlen barátokat”.

Az újabb dokumentumokat egyelőre most dolgozza fel a nemzetközi sajtó, könnyen lehetnek benne olyan részletek, amelyek újabb kérdéseket vethetnek fel több ismert emberrel kapcsolatban is. A találgatásokat fokozta, hogy a hétfői akták egy időre hirtelen eltűntek. A pénteken nyilvánosságra hozott aktákban szerepel Bill Clinton volt amerikai elnök, Andrew Mountbatten-Windsor, vagyis a címétől megfosztott korábbi András herceg, Michael Jackson, Peter Mandelson és Diana Ross fotói, ám sem a nevük, sem a fotójuk önmagában nem utal bűncselekményre.

Trump napokon át semmit sem reagált az Epstein-aktákra, és csak hétfőn szólalt meg először: szerinte az egész üggyel csak kormánya sikereiről akarják elterelni a figyelmet. Valamint közölte, hogy sok ártatlan ember hírnevét teheti tönkre, ha nevük, vagy fényképük megjelenik az aktákban, miközben lehet, csak azért szerepelnek egy képen vele, mert Epstein is ott volt egy buliban.

Egész évben erre vártak

Az amerikai közvélemény Donald Trump hivatalba lépése óta várja, hogy nyilvánosságra kerüljenek a nyomozás során készült dokumentumok. Trump hívei közül azok különösen hangosan követelték az iratok megismerését, akik erősen hisznek az Epsteinnel kapcsolatos összeesküvés-elméletekben, legfőképp abban, hogy a szexuális bűnöző nem öngyilkos lett, amikor 2019-ben meghalt a cellájában, hanem megölték. Szerintük ezt azért lépték meg valakik, mert Epsteinnek volt egy ügyféllistája, amivel zsarolta a rajta lévő embereket, és amit az egész kormányzatot átszövő háttérhatalom, a „deep state” megpróbál eltitkolni.

Az Epstein-ügy végül Trump elnökségének legmakacsabb botránya lett, amitől képtelen volt megszabadulni, miután az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI júliusban nem hozta nyilvánosságra az Epstein elleni nyomozás iratait. Ez olyan törést okozott Trump híveinek körében, amit korábban egyetlen vitatott döntése sem volt képes elérni. Trump megpróbálta kiverni a követői fejéből az Epstein-ügyet, de ezzel csak még jobban felfűtötte a konteókat, majd a milliárdossal az 1980-as és 1990-es években baráti kapcsolatban lévő Trump neve is több kiszivárgott dokumentumban feltűnt.

A közvélemény nyomása végül olyan nagy lett, hogy azt már a kongresszus republikánus tagjai sem tudták figyelmen kívül hagyni, és az ügyben szembementek Trumppal. Végül a helyzetet látva az elnök is támogatta, hogy hozzák nyilvánosságra az érintett dokumentumokat. November közepén az amerikai képviselőház példátlan többséggel, 427–1 arányban megszavazta a nyomozás iratainak közzétételére felszólító jogszabályt, amit Trump nem sokkal később alá is írt. Annak értelmében december 19-én kellett volna minden iratot közzétenni, minimális kitakarásokkal. Ez végül ebben a formában nem történt meg.

Donald Trump amerikai elnök ismeretlen nőkkel pózol egy a Jeffrey Epstein birtokáról származó, a Demokrata Párt felügyeleti bizottságban ülő képviselői által 2025. december 12-én közzétett fotón – Forrás: House Oversight Committee Democrats / Reuters
Donald Trump amerikai elnök ismeretlen nőkkel pózol egy a Jeffrey Epstein birtokáról származó, a Demokrata Párt felügyeleti bizottságban ülő képviselői által 2025. december 12-én közzétett fotón – Forrás: House Oversight Committee Democrats / Reuters

Sokan nem erre számítottak

Az amerikai igazságügyi minisztérium a pénteki határidőig ugyan több mint százezer oldalnyi iratot hozott nyilvánosságra, de ez csak egy kis része volt a dokumentumoknak, és szinte semmi új információ nem derült ki. A CBS News szerint legalább 550 oldal teljesen ki volt takarva, köztük három egymást követő, összesen 255 oldalnyi irat, valamint egy 119 oldalas dokumentum, amit aztán végül szombaton minimális kitakarásokkal hoztak mégis nyilvánosságra. Ez az Epstein bizalmasa, a kiskorúak szexuális célú kereskedelme miatt 20 évig tartó börtönbüntetésre ítélt Ghislaine Maxwell vádesküdtszéki eljárásának leirata volt.

Az iratokat az igazságügyi minisztérium kétszáz jogásza, köztük a nemzetbiztonsági főosztály 187 tagja nézte át, hogy megállapítsák, mit kell kitakarni. Ajánlásaikat aztán 25, a személyes adatok védelmével foglalkozó jogász, majd a New York-i ügyészi hivatal nézte át – közölte Todd Blanche helyettes legfőbb ügyész egy, a kongresszusnak küldött levélben.

A CNN egy nappal az iratok közzététele előtt arról számolt be, hogy kémelhárítással foglalkozó jogászok november vége óta dolgoztak a nyilvánosságra hozáson, de megfelelő iránymutatás nélkül, és egyes esetekben egy embernek több mint ezer oldalt kellett átnéznie. Bár fő feladatuk az áldozatok védelme lett volna, az egyik áldozat a CNN-nek azt mondta, hogy a neve több helyen is kitakarások nélkül tűnt fel az iratokban, és bár ezt azonnal jelezte a legfőbb ügyészségnek, még hétfő délutánra sem javították a hibát.

A pénteki iratokból még feltűnően hiányzott Trump neve, ami azért volt különösen furcsa, mert Epsteinnel éveken át közeli barátságban voltak, míg 2004-ben Trump meg nem szakította a kapcsolatot a milliárdossal. Trumppal már májusban közölte az igazságügyi miniszter, hogy a neve szerepel az aktákban, és ezt az elnök kabinetfőnöke, Susie Wiles is megerősítette a Vanity Fairnek adott interjújában.

Trump neve többször is feltűnt az Epstein hagyatékból származó iratokban és emailekben, amiket november közepén hozott nyilvánosságra egy kongresszusi bizottság. Az igazságügyi minisztérium tagadta, hogy külön odafigyeltek volna arra, hogy eltüntessék az elnök nevét a nyilvánossá tett iratokból.

Bár már évekkel ezelőtt cikkezett az amerikai sajtó arról, hogy Epstein levelet írt Larry Nassernek. Nasser sokáig az amerikai női tornászcsapat sportorvosa volt, akiről a 2010-es években derült ki, hogy a vizsgálat közben nők százait zaklatta szexuálisan. Epstein levelének tartalma azonban csak most került nyilvánosságra, a kézzel írt szövegben szerepel egy olyan mondat is, hogy „a mi elnökünk szintén kedveli a fiatal, eladósorba került lányokat”. A levél írásának idején, 2019-ben Epstein és Nasser is már börtönben ült. A levél szövegének publikálása után az igazságügyi minisztérium az X-en hamisítványnak nevezte azt.

Trump hiányát csak felerősítette, hogy az iratok közül másnap legalább 16-ot eltávolítottak, köztük egy fényképet Epstein egyik asztaláról, amin egy Trumpot is ábrázoló fotó is látható volt az egyik fiókban. A kérdéses iratot másnap újra elérhetővé tették, változtatások nélkül. Blanche szerint a fotó visszavonásának nem volt semmi köze az elnökhöz, és hozzátette, hogy már eddig is nyilvános volt tucatnyi olyan fotó, amin Trump Epsteinnel látható. A minisztérium közlése szerint a képet azért vették le egy időre, mert felmerült, hogy azon áldozatok is szerepelnek.

A Fehér Ház Clintonra koncentrál

Miközben Trump elvétve fordult elő, Bill Clinton volt amerikai elnök annál többször szerepelt az első iratokban, és erre a Fehér Ház, valamint az igazságügyi minisztérium igyekezett minél jobban felhívni a figyelmet. A dokumentumokban több, eddig közzé nem tett fényképen lehet látni a demokrata politikust, ahogy egy medencében fürdőzik Maxwellel és egy kitakart nővel; egy kitakart arcú, fiatalnak látszó nővel az ölében ül valószínűleg egy repülőgépen; egy medencében lazít egy kitakart emberrel, vagy egymáshoz öltözve látható Epsteinnel.

Bill Clintont ábrázoló fotók az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által 2025. december 19-én közzétett dokumentumokból – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters
Bill Clintont ábrázoló fotók az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által 2025. december 19-én közzétett dokumentumokból – Fotó: Jonathan Ernst / Reuters

„Nem is értem, hogy [Joe Biden igazságügyi minisztériuma] miért nem tette közzé az iratokat” – írta Chad Gilmartin, az igazságügyi minisztérium szóvivője a személyes X-oldalán, ahogy megosztotta az egyik Clintonról készült fotót. „Imádott demokrata elnök, a fekete téglalap egy áldozatot véd” – írta a minisztérium egy másik szóvivője, Gates McGavik az egyik fotó mellé. Hasonlókat posztolt a Fehér Ház kommunikációs igazgatója, szóvivője és helyettes szóvivője is.

Bill Clinton szóvivője egy közleményben kijelentette, hogy „a Fehér Ház nem azért rejtegette hónapokon át ezeket az iratokat […], hogy Bill Clintont védjék”, hanem saját magukat próbálják védeni attól, ami még jön. Angel Urena megismételte azt a többször hangoztatott kijelentést, hogy Bill Clinton még azelőtt megszüntette kapcsolatát Epsteinnel, hogy kiderültek voltak bűnei, jelezve, hogy ezt mások nem tették meg.

A Trump-kormány kommunikációját azonban hétfőn aláásta Trump, aki kijelentette, hogy „kedvelem Bill Clintont”, hozzátéve, nem örül annak, hogy közzétették a róla készült képeket, csakúgy, mint a más embereket Epsteinnel mutató fényképeket. Szerinte sok ember csak ártatlanul összefutott Epsteinnel, mondjuk egy partin, és most a közös képekkel tönkreteszik a hírnevüket.

Azt nem lehet tudni, hogy a Clintont is ábrázoló fényképek hol és mikor készültek, mert az igazságügyi minisztérium ezt nem tett közzé. Egyes fotókon Clinton és Epstein mellett Kevin Spacey színész és Chris Tucker humorista is látható, ezek a felvételek feltehetően 2002-ben készülhettek, amikor a volt elnök egy humanitárius célú afrikai utazáson vett részt Epstein repülőgépén. Az utazás volt az első alkalom, amikor az amerikai sajtó igazán elkezdett foglalkozni a rejtélyes, a nyilvánosságot addig kerülő pénzügyi tanácsadóval.

A közzétett fotókon olyan hírességek szerepelnek még, mint Michael Jackson, Diana Ross, vagy Mick Jagger, valamint a legendás amerikai tévéhíradós, Walter Cronkite. A minisztérium azt már nem tette közzé, hogy melyikeket készíthette Epstein, volt-e olyan, amit csak elküldtek neki, vagy valahogyan ő szerezte meg a fotókat.

Az egyik képről, amin az énekes Epsteinnel látható, Michael Jackson volt testőre azt állította, hogy akkor készült, amikor Jackson megnézte Epstein eladó házát a floridai Palm Beach-en. Egy másik képen Jackson, Clinton és Ross látható, három kitakart arcú emberrel. A fotóról kiderült, hogy elérhető a Getty Images oldalán, és azon Jackson és Ross gyerekei láthatóak egy demokrata adománygyűjtő rendezvényen, őket takarták ki.

Többek között Michael Jacksont és Mick Jaggert ábrázoló fotó az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által 2025. december 19-én közzétett dokumentumokból – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / ReutersTöbbek között Michael Jacksont és Mick Jaggert ábrázoló fotó az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által 2025. december 19-én közzétett dokumentumokból – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters
Többek között Michael Jacksont és Mick Jaggert ábrázoló fotó az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által 2025. december 19-én közzétett dokumentumokból – Forrás: Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma / Reuters

Már 1996-ban tettek feljelentést Epstein ellen

Az elsőként közzétett dokumentumok között megbújt egy lényeges irat, Epstein egyik első vádlójának feljelentése 1996-ból. Az akkor a húszas évei elején járó Maria Farmer évek óta mondja, hogy már akkor feljelentést tett gyerekpornográfia miatt Epstein ellen, de az FBI ezt nyilvánosan egyszer sem ismerte el. „30 évet vártam, nem hiszem el, többet már nem hazugozhatnak le” – mondta Farmer a New York Timesnak.

A most közzétett irat szerint Farmer, aki egy ideig Epsteinnek dolgozott, jelezte az FBI-nak, hogy a férfi ellopta tőle a húgairól készült fényképeket és azok negatívjait is, amiket aztán feltehetően eladott. A kérdéses fotókat Farmer a saját művészeti alkotásaihoz készítette a 16 és a 12 éves húgairól, és azok között meztelen fotók is voltak.

A feljelentésben szerepel az is, hogy Epstein arra kérte a nőt, hogy készítsen fotókat medencéző fiatal lányokról, és megfenyegette Farmert, hogy felgyújtja a házát, ha bárkinek is beszél a képekről. Farmert végül a feljelentés után csak egy évtizeddel később keresték meg a hatóságok, amikor Floridában az első eljárást indították Epstein ellen.

Ami nagyon hiányzott

Közben a legjobban várt iratok egyike sem került nyilvánosságra. Ezek között vannak azok a belső ügyészségi dokumentumok, amik rávilágítanának arra, hogy Epsteint miért csak prostitúció elősegítése miatt ítélték el 2008-ban Floridában, miközben a helyi nyomozó hatóságok szerint annál súlyosabb bűncselekmények elkövetését is rá lehetett volna bizonyítani. Epstein gyakorlatilag szinte büntetlenül megúszta az ügyet, miután a szövetségi ügyész, a később Trump első elnöksége alatt munkaügyi miniszterként dolgozott Alex Acosta vádalkut kötött a milliárdost védő sztárjogászokkal. Mindössze 13 hónap szabadságvesztést kapott, amit az állami börtön helyett egy megyei rendőrségi fogda privát részén töltött le, de heti hat nap kimenőt kapott „munkavégzésre”, és gyakorlatilag csak aludni járt a cellájába.

A 2008-as ítélethez vezető belső nyomozási iratokból kiderülne, hogy az ügyészek hogyan látták az ügyet, és milyen vádakat tartottak megalapozottnak, valamint hogy miért engedélyezték a rendkívül jó kapcsolatokkal rendelkező Epsteinnek, hogy vádalkut kössön a szövetségi ügyészséggel.

Az iratok közzétételét elrendelő jogszabály egyik benyújtója, Ro Khanna demokrata képviselő kijelentette, hogy az általa egyik legjobban várt dokumentum az az ötvenoldalas vádirattervezet lett volna, amit az ügyészek 2007-ben készítettek Epstein ellen. Emellett azt a 82 oldalas belső ügyészi feljegyzést szeretné látni, amiből kiderülhet, hogy milyen kapcsolatban állt Epstein gazdag és nagy hatalommal rendelkező emberekkel. Az állítólagos bűntársakról szóló ügyészi feljegyzés létezése a Politico szerint kiderült a hétfőn közzétett, majd visszavont iratokból.

A jogszabály republikánus benyújtója, Thomas Massie képviselő még az iratok közzététele előtt kijelentette, hogy az FBI legalább húsz olyan férfi nevét tudja, akiket szexuális bűncselekményekkel gyanúsítottak. Massie közölte, hogy ha a december 19-én közzétett iratokban „nem szerepel egyetlen férfi neve sem, akit szexuális bűncselekményekkel, szexkereskedelemmel, vagy nemi erőszakkal gyanúsítottak, akkor tudni fogjuk, hogy nem adtak ki minden iratot, ez ilyen egyszerű”. Ro Khanna pedig kijelentette, hogy nem is kéne olyan sok iratot közzétenni, mert csak annak kéne igazából kiderülnie, hogy „kik erőszakolták meg ezeket a fiatal lányokat, kik tussolták el, és miért úszták meg”.

A csalódást keltő iratközzététel után a két képviselő jelezte, arra készülnek, hogy eljárást indítsanak Pam Bondi legfőbb ügyész és egyben igazságügyi miniszter ellen a kongresszus megsértése miatt. Khanna a Washington Postnak azt mondta, hogy harminc nap haladékot adnak a miniszternek, aminek lejárta után minden nap pénzbüntetéssel sújtják, amíg az összes irat nyilvánosságra nem kerül. Emellett azt akarják elérni, hogy egy kongresszusi bizottság átnézhesse, hogy miket takartak ki az iratokból, hogy lássák, mennyire voltak ezek indokoltak.

Eddig nagyjából 130 ezer oldalnyi dokumentumot tettek közzé, de ez csak egy kis része az összes iratnak. Todd Blanche szerint a jogászok közel egymillió iratot vizsgálnak, és kis részletekben hozzák majd őket nyilvánosságra.

Epstein áldozatai közben a közzétett iratokat látva csalódottságuknak adtak hangot. „Ha minden ki van takarva, hol van az átláthatóság” – kérdezte Marijke Chartouni, aki elmondása szerint 20 éves volt, amikor Epstein molesztálta. „Magukat védik, nem az áldozatokat” – mondta Lisa Phillips a CNN-nek. Epstein egyik legkorábbi áldozata, Jess Michaels a Timesnak kijelentette: „Mit védenek? Az eltussolás folytatódik”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!