Egyértelmű az irányváltás, de a gyors elszámoltatás és vitatott döntések teljes visszafordítása akadozott

Magyar Péter első kormányfői útja Lengyelországba vezetett kedden, abba az országba, ahol két és fél évvel ezelőtt nehezen megszerzett választási győzelem után került kormányra Donald Tusk. A Polgári Koalíció (KO) és koalíciós partnerei az illiberális államot nyolc éven át építő Jog és Igazságosságot (PiS) szorították ellenzékbe.

Bár a hasonlóságok ellenére a helyzet sokban különbözik a magyarországitól, az EU-s pénzek gyors hazahozását célzó új magyar kormánynak érdemes figyelembe vennie, hogy az Európai Bizottság Lengyelország elmúlt két és fél évéből is kiindulva kevésbé hajlandó arra, hogy pusztán a reformok ígéretére megnyíljanak a jogállamiság hiánya miatt évek óta elzárt források.

Magyar és más kormánytagok is beszéltek arról, hogy most néhány hónapjuk van véghezvinni olyan konkrét lépéseket, amelyekre más országoknak másfél-két év állt rendelkezésükre. Magyar a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón is azt mondta, hogy 27 „szupermérföldkő”, több száz kisebb mérföldkő, reformprogramok, projektlista van az elvárások között. Az utóbbi a legnehezebb, hogy kiderüljön, milyen projekteket lehet még időben megvalósítani.

Tuskéknak részben elég volt egy akcióterv is

Az Európai Bizottság Tuskék 2023. őszi győzelme után 2024 februárjában engedte át a lengyelek első kifizetési kérelmét a nekik közel 60 milliárd eurót érő helyreállítási alaphoz, amely elől még a Jarosław Kaczyński vezette PiS zárta el magát a Fideszéhez hasonló, jogállamot leépítő hadakozásával Brüsszel ellen. Csak pár előfeltételt, azaz „szupermérföldkövet” kellett megugraniuk a 27 magyar helyett a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségének visszaállításához, valamint Magyarországhoz hasonlóan alkalmazniuk kellett az EU csalási kockázatokat jelző informatikai rendszerét, az Arachnét.

Előbbivel megugrották azt a horizontális feljogosító feltételt is, amely szinte teljesen blokkolt nagyjából 76,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrást. Magyarország négy igazságügyi reformmal járt hasonlóan, amelyek egyszerre voltak szupermérföldkövek és fagyasztottak be 22 milliárd eurónyi felzárkóztatási pénzt. A magyar példával szemben viszont az elmúlt években a régiót gazdasági szempontból lehagyó Lengyelországban részben megelégedtek egy akciótervvel. Az Orbán-kormánytól erre hivatkozva állították visszatérően, hogy politikai alapon kivételeztek, azt viszont már nem tették hozzá, hogy a kétharmados magyar kormánytöbbséggel szemben a lengyelek egy, a magyarnál erősebb vétójú lengyel elnökkel álltak szemben, sem azt, hogy az új lengyel vezetés vállalta és megvalósította a csatlakozást az Európai Ügyészséghez (amihez a Magyar-kormány is csatlakozni fog).

Az uniós pénzekhez megadott részleges hozzáférés ellenére az elvárt reformok nagy része azóta sem teljesült, így az EU-ban a Tusk-kormány elmúlt két és fél évének mérlege bizonyos fokig csalódás, függetlenül attól, hogy a lengyel kormány teljes mértékig Európa-barát és továbbra is kitart az ígért célok teljesítése mellett. Az erőviszonyok azonban nem teszik lehetővé, hogy a KO és szövetségesei keresztülvigyék kormányzati akaratukat.

„Az, hogy Tusk hatalomra került, nagy sikernek számított, az EU-ban ünnepelt győztes volt. A helyzet azonban az, hogy kormányának nincsen elég ereje az ígért tervek végrehajtásához” – mondta a Telexnek Piotr Buras. Az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) kutatóintézet varsói irodájának vezetője szerint ezért nem teljesülhetett az egyik legfontosabb ígéret sem, nevezetesen az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető, a bírók kijelölését a kormány kezébe helyező korábban elfogadott szabályozás megszüntetése.

A Tuskék előtt akadályt jelentő erőviszonyok adják az alapvető különbséget a lengyel és a magyar helyzet között: a KO-nak és koalíciós partnereinek együtt sincsen alkotmányos többsége, és ellensúlynak ott van a protokollárisnál jóval nagyobb hatalommal bíró, közvetlenül választott államfő is: Tusk kormányzásának első másfél évében a posztot Andrzej Duda töltötte be, 2025 nyarától pedig Karol Nawrocki, mindketten a PiS jelöltjei. A magyar köztársasági elnökkel szemben a lengyel államfőnek konkrét vétójoga van, amit csak 60 százalékos többséggel lehetne felülírni az alsóházban, a szejmben.

Volt, amivel próbálkoztak, volt, amivel nem

Buras szerint azonban a vétóig sem jutott el a dolog több fontos kérdésben: a nagyon szigorú abortusztörvény enyhítését a parlamenten sem vitte át Tusk, arra gondolva, hogy úgyis zátonyra futtatná az elnöki vétó. „Inkább fel sem vette a harcot, amivel sokaknak csalódást okozott a baloldaliak, a fiatalok és a nők körében, akik így a parlamenti választás után a 2025-ös elnökválasztáson inkább el sem mentek szavazni – és ezzel alacsonyabb részvétel mellett Nawrocki győzött” – adta meg Rafał Trzaskowski kormánypárti jelölt elnökválasztási vereségének egyik magyarázatát az elemző.

Szerinte a korábbi elnökkel aktívabban ütközve Tusk mobilizálhatta volna saját szavazóit. Ezzel kitarthatott volna a KO lendülete, ahogyan az látható volt a 2023 őszi parlamenti választás után a 2024 nyári EP-választáson, ahol a kormánypárt már valóban legyőzte a szejmben egyébként legnagyobb frakciót adó, és csak szövetségesek híján ellenzékbe szorult PiS-t.

A bírósági reform esetében viszont a szejm kezdeményezését valóban csak az elnöki vétó akadályozta meg, bár Buras szerint a kormánynak ebben is gyorsabban kellett volna lépnie – hogy minél előbb látszódjon, hogy a KO ígéreteinek teljesítése a PiS falaiba ütközik.

Ezek a falak nemcsak az elnökből állnak, hanem az alkotmánybíróság még PiS idején kinevezett tagjaiból. Köztük van a Duda idején hivatalba lépett Bogdan Święczkowski, aki az alkotmánybíróság elnökeként „lopakodó alkotmányos államcsínnyel” vádolta meg Tuskot még 2024 januárjában, amikor a legfőbb ügyészi pozícióit is betöltő új igazságügyi miniszter igyekezett megválni az ügyészség operatív irányítását ellátó ügyészhelyettestől, akit még az előző kormány egy törvénymódosítással betonozott be, és államfői jóváhagyáshoz kötötte a leváltását. A csörtét végül a kormány nyerte, így ezen a téren eredményt mutathatott fel Tusk.

Sikeres volt a kormány a vétót bevető elnökkel szemben a Lengyelországnak 44 milliárd eurós kedvezményes hitelt biztosító, az EU egészére összesen 150 milliárd eurót előirányzó Európai Biztonsági Cselekvési Eszköz (SAFE) programban való részvétellel is. A májusban végül aláírt lengyel megállapodással az ország azonnal 6,5 milliárd euróhoz jutott.

Százból hat

Ezzel együtt a mérleg szerény. „A Tusk-kormány 2023-ban nagyon ambiciózus ígéretekkel lépett hivatalba: a jogállamiság helyreállítása, az előző rendszer politikailag motivált döntéseinek felülvizsgálata, valamint az elszámoltatás – különösen a közpénzekkel való visszaélések feltárása – központi elem volt. A gyakorlatban azonban a megvalósítás jóval korlátozottabb maradt” – mondta a Telexnek Zgut-Przybylska Edit. A Lengyel Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének adjunktusa megjegyezte, hogy a Tusk-kormány 100 beígért lépéséből 2025-re mindössze tizenkettő jutott át a parlamenten, de ezek közül hatot Duda megvétózott.

„Így bár egyértelmű irányváltás történt a PiS-korszakhoz képest, a gyors és átfogó elszámoltatás, valamint a vitatott döntések teljes visszafordítása jelentősen elmaradt az eredeti ígéretektől.”

Zgut-Przybylska is úgy látja, hogy Tusk stratégiai hibát követett el azzal, hogy az a jogállamiság helyreállítását célzó legfontosabb lépésekkel a 2025 nyári elnökválasztásig kivárt – abban a reményben, hogy a kormánypárt jelöltje, Rafał Trzaskowski varsói polgármester nyer –, hiszen Nawrocki győzelmével az erőviszonyok nem változtak a kormány javára. Így végül csak az időt vesztegette a kormány, és ez alatt „a társadalmi felháborodás tovább erősítette a megosztottságot, ami az érdemi elszámoltathatóságra is kihatott.”

Az elemző azt azonban vitatja, hogy az EU-s források egyszerűen Tusk ölébe hullottak volna a választási győzelemmel: „az előzetes bizalomépítés kulcsfontosságú volt a pénzek felszabadításában. A Tusk vezette »uniós csapat« már a választások előtt megkezdte az uniós diplomaták győzködését, minden fronton jelezték, hogy szakítanak a korábbi konfrontatív gyakorlattal, és a jogállamisági reformokat európai normákhoz igazítják, többek között a Velencei Bizottság bevonásával” – mondta Zgut-Przybylska. Ebben a folyamatban segítette a kormányfői posztra 2007-2014 után visszatérő Tuskot az is, hogy az EU-ban elismert politikusról van szó, aki 2014-től öt éven át az Európai Tanács, majd három éven át az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt (EPP) elnöke volt.

Kiemelt ígéret volt a közpénzekkel történő visszaélések feltárásának területén az Igazságügyi Alaphoz köthető ügy, amely miatt a kormány a volt igazságügyi minisztert és helyettesét vonná felelősségre. Ebben Magyarországot Orbán Viktor kormánya is érintetté tette azzal, hogy a körözött egykori miniszternek, Zbigniew Ziobrónak és helyettesének, Marcon Romanowskinak menekültstátuszt adott. A Fidesz-kormánytól „Romanowski és Ziobro befogadása sem csupán baráti gesztus volt a PiS felé, hanem egyfajta hadüzenet a Tusk-kormánynak és az EU-nak”.

Ziobro a Fidesz vereségét hozó választások után az Egyesült Államokba ment, ahol a Reuters forrásai szerint a külügyminiszter-helyettes segített neki rendkívüli vízumot intézni. Magyar Péter Krakkóban azt mondta, nincs nyoma annak, hogy Ziobro és házastársa közvetlenül Magyarországról érkezett volna az USA-ba. Romanowski viszont még Magyarországon lehet, így esetleges kiadatása pozitívan befolyásolhatja a két ország kormányközi kapcsolatát. Elvégre a két politikus bíróság elé állítása a Tusk-kormány ígérete volt az elszámoltatás jegyében. Ha Ziobróra most nincs is esély, Romanowski hazahozatala is fegyvertény lenne a lengyel kormánynak.

„Nagyon fontos üzenet volt, amikor első nemzetközi sajtótájékoztatóján Magyar azt mondta, hogy a két úrnak nincs jövője Magyarországon. Ezt a lengyel kormány is üdvözölte” – mondta Buras. Szerinte éppen ezért nem is merül fel vitás kérdésként Romanowski kiadatása Magyar látogatása alatt. „Nincsen erről háttérinformációm, de azt gondolom, hogy amint lehetségessé válik jogilag a kiadatás, be is jelentik.”

Csalódott az EU Varsóban?

Buras szerint Tusk valóban foglya volt az előző kormány narratívájának az elmúlt két és fél évben: túlságosan EU- vagy németpárti, elárulja a nemzeti érdekeket – ezeket a vádakat igyekezett elkerülni, ezért otthon és az EU szintjén is passzívabb volt, noha a 40 milliós Lengyelországtól az EU irányának határozottabb alakítása sem volna lehetetlen. „Tusk eddig tartott az érzékeny egyensúlytól, a jobboldal erősödésétől, de lassan rájön, hogy a 2027-ben esedékes parlamenti választás elkerülhetetlenül Európáról fog szólni” – vélte az elemző.

Szerinte a kormányfő most már kész arra, hogy többet beszéljen az EU fontosságáról, szemben az azzal inkább konfrontálódó PiS-szel és a radikális jobboldali Szabadság és Függetlenség Konföderációjával (Konfederacija – KWiN). Igaz, kérdés, hogy ez mit jelent: Tusk ugyanis az EU föderalista átalakításának kevésbé híve, inkább konzervatív a kérdésben – ha nincs is szó az EU iránti szkepticizmusról, amely a radikális jobbszélre sodródó Orbánt és a Fidesz új pártcsaládja, a Patrióták Európáért tagjait jellemzi.

Zgut-Przybylska szerint az EU felől nézve Tusk kormányának értékelése vegyes: ha lehet is bizonyos csalódásról beszélni „az biztos nem akkora, mint amekkora nehézségeket okozott volna újabb négy év PiS-kormányzás.

Gondoljunk bele; mind Kaczyński, mind Orbán esetében a szuverenitásdiskurzus elsődleges célpontja az EU. Mindketten az EU-t egyfajta imperialista entitásként ábrázolták – Brüsszel nekünk ne diktáljon! –, a hazai hatalmi centralizációt eközben a nemzeti szuverenitás visszaszerzéseként legitimálták. Ebben az értelmezésben a szuverenitás nem egy univerzális elv, hanem egy szelektíven alkalmazott politikai eszköz.”

Az elemző a Tusk-kormánynak aszerint is eltérő értékelését látja, hogy melyik EU-s intézmény felől nézzük: az Európai Bizottság inkább elégedett azzal, hogy nyolcévnyi EU-szkeptikus PiS-kormány után konstruktívabb vezetés jött. „A PiS nyolc éven át rombolta a jogállamot, szűkítette a civilek, helyi autonómiák, nők, kisebbségek mozgásterét és foglyul ejtette a helyi médiát”. Viszont az Európai Unió Bírósága (CJEU) vagy az Európai Számvevőszék kevesebb gyakorlati változást lát az igazságügyi reform teljes megvalósulása híján.

Kormánytévéből köztévé

A 2023-as választás után látványos volt a PiS alatt kormányzati szócsővé tett állami televízió (TVP) átalakítása. A kormány egy jogi kiskapura hivatkozva egy héttel a beiktatása után eltávolította a PiS-féle vezetőséget, és új embereket nevezett ki a lengyel közszolgálati médiumok élére.

„Leállt a korábbi propaganda-üzemmód, nem hallani már, hogy »Tusk áruló«, »a németek embere«, de a helyzet most sem tökéletes: bizonyos elfogultság a mostani kormány iránt is érezhető” – mondta Michał Kokot. A Gazeta Wyborcza újságírója szerint az állami szervekkel is átláthatóbb lett a kommunikáció, nincsen az az elzárkózás a sajtó elől, mint korábban volt.

Így látja Buras is: „A magyarországihoz hasonló propagandagépezetként működött a köztévé, ettől meg kellett szabadulni, még ha a jogászok között is vita van arról, hogy minden lépés jogszerű volt-e.” Mindenképp pozitív változásnak tartja, hogy az állami televízió és rádió már nem a korábbi és nem is a jelenlegi kormány eszköze. Ha a köztévét még most sem tartja tökéletesnek, alapvetően sikeresnek érzi a választások utáni gyors átalakítást, amely iránt nagy volt a társadalmi várakozás.

Ugyanez az elszámoltatással a már említett Ziobro és Romanowski ismeretében nem teljesült, és az idő előrehaladtával ez kevésbé is számít. „Most már nem annyira hot topic, mint volt, de továbbra is fontos.” Igaz, Lengyelországban a PiS-szel szemben sokkal kevésbé volt éles a korrupció gyanúja, mint a Fideszhez köthető körökkel szemben, és ez igaz Kaczyńskira is. Ő annak ellenére volt a legbefolyásosabb ember a PiS-ben, hogy a kormányban csak 2020-2023 között töltötte be formálisan a miniszterelnök-helyettesi posztot. Inkább a kultúrát, a művelődést, a tájékoztatást igyekezett irányítása alá vonni az előző kormány, de ez sokkal kevésbé érvényes a gazdaságra – ellentétben Magyarországgal.

8 év Kaczyński nem ugyanaz, mint 16 év Orbán

A rendszerváltás igénye Buras szerint is része volt a 2023-as kampánynak, némiképp hasonlóan a 2026-os magyar parlamenti választási kampányhoz, de Lengyelországban ez épp annyival kevésbé volt meghatározó, amennyivel rövidebb ideig tartott és amennyivel kevésbé járta át az állami működés szintjeit a PiS kormányzása. Elvégre a PiS-nek koalíciós partnerre volt szüksége és még azzal együtt sem volt alkotmányozó többsége. Ugyanígy nem kapott ilyen mértékű felhatalmazást Tusk sem Kaczyńskival szemben, ellentétben azzal, ahogyan a 16 éven át kétharmaddal kormányzó Fideszt végül egy, a parlamenti erőviszonyokat tekintve 70 százalékos többségű Tisza váltotta le.

„Ez azt is jelenti, hogy Magyarnak nincs is kire mutogatnia, ha valami nem valósul meg, cserébe viszont nincs is akadálya annak, hogy érvényesítse terveit”

– mondta Buras. Tusknál viszont az akadályok a kezdetektől fennálltak, amivel az EU is tisztában volt. Az azonban a lengyel kormányfő javára írható, hogy a PiS leváltásának céljával összeállt, egyébként vegyes koalíciót, ha nehezen is, de eddig egyben tudta tartani, és a KO támogatottsága még nőtt is 2023 végéhez képest. Most 34 százalékon állnak a Politico felméréseket összesítő átlagában, míg akkor 31 százalékon végeztek.

Eközben a PiS fontos győzelmet aratott az elnökválasztáson az általa támogatott Nawrockival, de a 2023 végi 35 százalékhoz képest most 25 százalékra mérik őket. Inkább a jobboldalon belül volt átrendeződés a már említett, radikálisabb Konföderáció és kisebb részben a még szélsőségesebb Lengyel Korona Szövetsége (KKP) javára. Előbbi most 14, utóbbi 9 százalékon áll.

Ez a helyzet bizonyos fokig Tusk kezére játszik, mert zavart okoz a PiS-en belül, ahol egyre nagyobb az ellentét Nawrocki és a gyengülő Kaczyński között abban, hogy az egykori kormánypárt versengjen a legradikálisabb szavazókért vagy koncentráljon a mérsékelt jobboldaliakra. Valójában a két csoportra egyaránt szüksége lenne ahhoz, hogy kormányképes többséget hozzon össze, de ez nem tűnik megvalósíthatónak.

Buras szerint a volt kormánypárt nehéz helyzetbe lavírozta magát: „A PiS maga indította el kormányzása idején a folyamatot, amely nyomán a szélsőséges megnyilatkozások megszokottak lettek. Ennek azonban a nyertesei a szélsőséges pártok lettek, így a PiS tulajdonképpen saját stratégiájának áldozata lett.”