Minél nagyobb az ukrán dróncsapások nyomán leálló orosz olajfinomítók miatt a benzinért sorban állók tömege, annál nehezebben tudja az állami propaganda a Kremlnek megfelelően értelmezni a valóságot. A kognitív disszonancia elérte a főpropagandistákat is, ami súlyos üzemzavart jelez az orosz nyilvánosság irányításában.
Győzelem helyett jön a volt már rosszabb is
Kezdjük Margarita Szimonjannal, aki 2022-ben még arról beszélt, hogy Ukrajnával nincs is mit harcolni, hát három nap alatt lenyomják az országot. A villámháborúnak tervezett katonai akció ötödik évében már az a dolga, hogy a nyilvánvaló nehézségeket bagatellizálja: „Nincs benzin? Hát, az én generációm még emlékszik, amikor még az ételt is jegyre adták! […] 11 évesen vödörrel jártam vízért, nem kóláért, vízért, mert az sem volt. Hát így volt, emlékszünk! Túléltük? Túl! Hát most is túl fogjuk!” – mondta a most is csak 48 éves Szimonjan, aki 26 éves kora óta áll a putyini propaganda csúcsán, a kezdetben jóval szofisztikáltabban működő RT – korábban Russia Today – élén.
Minderről a másik csúcspropagandistának, a nemrég Ukrajnára még atomot kívánó, Kijev teljes megsemmisítését javasló Vlagyimir Szolovjovnak mesélt, aki egyetértő nevetgéléssel emlékezett vissza azokra a bizonyos „aljas 90-es évekre”. Arról láthatóan megfeledkeznek, hogy a párhuzam veszélyes. Vlagyimir Putyin épp arra építette fel legitimitását, hogy az ő rendszere jólétet kínál – amelyért cserébe a társadalom elfogadta a demokrácia fokozatos lenyesegetését. Annyira, hogy amikor már a teljes felszámolása jött el a 2022-es háborúval, akkor már csak börtönbüntetéssel szembenézve lehetett felszólalni ellene. Mostanra viszont az egyébként is aránytalanul elosztott és a néhány jelentős nagyvároson túl az orosz vidékre soha ki nem terjedő jólét és a biztonság is elveszőben a háború miatt, amelyet épp a demokrácia felszámolása tett lehetővé a 27 éve hatalmon lévő Putyin számára.
A rezsim ettől még nem omlik össze. A Putyint „jó értelemben vett Sztálinhoz” és könyörületességében csak Jézushoz hasonlító Szimonjannak igaza lehet abban, hogy látott már nehézséget eleget az orosz társadalom most sem különösebben idős része. A propaganda falainak repedezése mégis egyre látványosabb, és egyre újabb szinteket lép. Félmillió feletti halott és 800 ezer maradandó sérüléseket szenvedett sebesült láttán a háborús propaganda is számonkérőbb lett. A radikális, a putyini időszak kezdetén a Kremlnek is sok, mára meghatározó ideológiává vált nagyorosz nézeteket valló Ivan Mironov váratlanul megkérdezte vendégét, a parlament védelmi bizottságának helyettes vezetőjét, amiből anyázásig fajuló kiabálás lett.
Már az Alekszej Zsuravljovhoz intézett hosszú nyitókérdés is beszédes, amit érdemes egészében idézni. „Jól emlékszem 2022-re, mindenki határozottan felsorakozott az elnök mögött, senkiben semmilyen kétség nem volt, hogy győzünk, hogyan győzünk. Előre, mindenki együtt. Most meg, hallgatom az elnököt, azt mondja, a front minden pontján támadásban vagyunk, a katonai helyzet alapján a győzelem közeleg. De hallgatom az úgynevezett Z-patriótákat [az elnevezést a legharciasabb propagandisták a putyini háború szimbólumává tett Z betű nyomán kapták – a szerző], de valahogy mindegyik nyűgös. [Ukrán] drónfölényről beszélnek, a légtér ellenőrzéséről, hogy ezzel elvágják a Krímbe vezető utakat. Távolsági rakétatámadások érik Oroszország egészét, ott mindennap lángra lobbantanak egy olajfinomítót, már arról beszélnek, hogy üzemanyaghiány van a Krímben, akadozik a logisztika, szóval kinek higgyünk? És egyáltalán honnan ez a nyomott hangulat, amikor épphogy mindenkit lelkesíteni kellene?”
Tehát 2026-ban ott tart az orosz propaganda egy része, hogy már azt kérdezi, kinek higgyenek, a bizakodó elnöknek vagy az egyre pesszimistább patrióta bloggereknek. Mironov ráadásul, ha óvatosan, csak a bloggerekre hivatkozva is, de pontosan írta le a helyzetet, még ha az üzemanyaghiányt csak a Krímre korlátozva említette is, noha az már országos. Ahhoz képest, hogy milyen könnyű a hadsereg hiteltelenítése vagy álhírek terjesztése és hazaárulás címén börtönbe jutni, a kérdés nem verte ki a biztosítékot a képviselőnél. Zsuravljov még rá is tett egy lapáttal. „Mindenkinek igaza van” – mondta, tehát az optimista elnöknek és az optimizmusában egyre inkább kétkedőknek is.
„Mint abban a zsidó viccben?” – kérdezte erre Mironov, mire a képviselő nevetve elismerte, igen, pont úgy, mert hát tényleg nézőpont kérdése, mit látunk meg a jelenlegi helyzetből. „Ez is tény, meg az is tény, csak ezt a koktélt össze kell rázni és az már hasonlít az igazságra” – magyarázta a képviselő, majd tényként ismételte meg a Z-patrióták kritikus észrevételeit, amit azzal terelt végül a Kremlnek megfelelő mederbe, hogy kezelhetőnek minősítette a problémákat.
Aztán hosszan beszélt arról, hogy be lehet venni Zaporizzsját, Odesszát, csak politikai döntés kell hozzá. Majd azt taglalta, hogy az oroszok eddig még nem is igazán kezdtek bele a háborúba, ami az eredetileg hangoztatott céloktól ennyire távol, ilyen sok veszteség után a háború ötödik évében nehezen értelmezhető. De mi mással magyarázhatnák úgy a meddő harcokat, hogy ne kelljen a hadsereg kudarcáról beszélni.
Az ukránok felét kinyírni már a bloggernek is sok
Az elhúzódó háború keltette ideológiai zavart mutatja az is, hogy Zsuravljovnak még a háborúpárti bloggert is sikerül kiakasztania, amikor arról beszélt, hogy az ukrán társadalom 20-30 százaléka is náci, ezeket ki kell irtani. „Ukrajna lakosságának 30 százalékát?!” – kérdezett vissza döbbenten a blogger. „Ajánlatos. Ha 50 százalék, akkor meg annyit kell megsemmisíteni” – válaszolta a képviselő, aki ugyan nem a kormányzó Egységes Oroszország tagja, hanem az egykor ahhoz képest radikális Haza párté, de ezek a különbségek rég elmosódtak a putyini rendben amúgy is csak díszletként szolgáló parlamenti pártok között.
Ez már Mironovnak is sok volt, de Zsuravljov emelte a tétet, amikor Berlin, Párizs, London nukleáris megsemmisítését is megemlítette megoldásként. Igaz, a helyzet abszurditását jól mutatta, hogy miközben Nyugat-Európát Zsuravljov fél kézzel elintézné, arra a kérdésre, hogy miként lehetne legyőzni Ukrajnát, azt válaszolta: „ez egyelőre nem világos”.
„Hogy lehet, hogy Zsuravljov képviselő, aki mindenkit felszólít, hogy menjen a frontra, és azt mondja, hogy az élet nem számít, továbbra is Moszkvában van?” – kérdezte a mozgósítást támogató, az atomháborútól a saját civiljeit sem féltő képviselőtől Mironov, erre elszabadultak az indulatok. A képviselő egyre dühösebben arra hivatkozott, hogy a választásokra kell készülnie, és egyébként is, 2014-ben ott volt, ha most nem is. „Magának kis igazoló papír kell …sza meg, vagy a részvétel?” – válaszolta Zsuravljov.
Hogy mit csinált akkoriban, nem világos, Mironov meg is jegyezte, hogy akkor mindenki kapott kitüntetést, a képviselőnek még sincs, amire Zsuravljov már csak olyan trágárságokkal reagált, hogy a „dugja fel a seggébe”. „Nem kell itt engem számonkérni …sza meg, hogy én mindenkit felszólítok, én magam meg nem megyek […] magyaráz itt nekem, …sza meg, hogy hol kell lennem. Kell is maga nekem …sza meg, hogy itt beszélgessek, menj te a francba …szd meg” – mondta, és kölcsönös anyázás közepette kiviharzott a stúdióból.
A front nem látszik, a benzinhiány igen
Az interjú tökéletes látlelet, akár csak egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna ilyen. Megmutatja, hogy amíg a fronton lévő helyzetet kellett a Kreml igényei szerint értelmeznie, a propaganda megbirkózott a feladattal. amikor már az emberek feje fölött, a fronttól akár 2700 kilométerre húznak el a sehogyan sem összeomló Ukrajna ellencsapásként küldött drónjai, és robbannak fel katonai objektumok, stratégiai repülőgépek, olajfinomítók, már nehezebb sikerekről beszélni a nyilvánosságnak. Pláne, hogy közben oroszok milliói állnak sorba fél napokat üzemanyagért, nemcsak az egyre nehezebb helyzetben lévő Krímben, de az ország más részein, olykor akár Moszkvában is, amely szintén ukrán ellencsapások célpontjává vált. A 13 milliós fővárosban még vannak, akik a nyári melegben bulit csapnak a benzin nélküli kutakon, de a háborútól tényleg távoli Dél-Szibériában már kevésbé vicces, hogy négy napig tartó sorban állás is előfordult.
Sokasodnak a felvételek benzinkutakon kitörő verekedésekről. Van, ahol az ukrán fronton megsérült katonákat bízták meg a benzinkút védelmével. Irkutszkban a rendőrség már példát statuáló videót is kiadott, ahol egy férfi gatyára vetkőzve, bilincsbe verve kér bocsánatot, mert erőszakosan viselkedett a benzinkúton. A férfi az ötórás sort megkerülve akart tankolni, a rá végül pisztolyt fogó őr sem nagyon ijesztette meg, bár végül dühösen elhajtott.
A Fekete-tenger legnagyobb orosz olajkikötőjében, Novorosszijszkban ilyen nem fordul elő. Ott már nincsen sor, de csak azért, mert úgy, ahogy van, megtiltották a benzin forgalmazását. Tankolni kizárólag hivatalos engedéllyel lehet, rendőröknek, katasztrófavédelemnek és egyéb, az állam működtetéséhez nélkülözhetetlen szolgáltató szervnek.
A helyzet odáig fajult, hogy az orosz kormány Kazahsztánnal kötött megállapodást, ennek keretében a világ egyik legnagyobb olajtermelő országa két hónapon át humanitárius segély keretében kap benzint közép-ázsiai szomszédjától. Oroszország Indiából is vásárol már üzemanyagot. A tervek szerint egy hónap alatt 400 ezer tonna benzin importál Oroszország, ahol a hatóságok már áprilisban négy hónapra felfüggesztették a benzin exportját, a héten pedig a dízelét is.
Ez egyrészt enyhíti a hiányt, másrészt viszont újabb bevételektől esik el az orosz gazdaság, amely Putyin nyilatkozatai ellenére koránt sincs megnyugtató állapotban. Egyre inkább a hadiipar igényeinek van alárendelve, az ország a jövő tartalékát éli fel. Igaz, ez nem jelent áruhiányt és a Szovjetunió felbomlása körül jellemző ellátási zavart, amelyről a cikk elején idézett Szimonjan beszélt, de egyre súlyosabb teher.
Az áfát idén 20-ról 22 százalékra emelték, az infláció 5,5 százalék, a banki alapkamat a legutóbbi csökkentés után is 14 százalék felett van. A GDP növekedése legfeljebb 0,8 százalék lesz az idén, alulmúlva az egy évvel korábbi várakozásokat. Ráadásul a növekedési mutató is megtévesztő, mivel döntően hadiipari termelésre épül, amely aztán a fronton megsemmisül. Ráadásul ez a növekedés is relatív, az orosz GDP a 2013-as csúcsot csak tavaly érte el – Putyin teljes regnálásának második fele tehát lényegében egy helyben toporgás volt.
Nem omlik, csak repedezik
Ez persze nem jelenti azt, hogy az orosz hatalom az összeomlás szélén állna. Egyrészt, mert az állami szervek erős kontroll alatt vannak, másrészt mert a gazdaság valamelyest alkalmazkodott a körülményekhez. Így inkább a fokozatos leépülés érezhető, amely egyelőre inkább a termelést, semmint az egyre inkább kínai beszerzésre épülő fogyasztást érinti.
De az is tény, hogy a Kreml retorikája is változik. Putyin ezt már decemberben jelezte kissé zavaros nyilatkozatával. „Ha minden mérsékelten, stabilan halad, unatkozunk. Pangás. Mozgásra vágyunk. Amint megindul a mozgás, minden fütyül felülről, a másodpercek és lövedékek, sajnos most a lövedékek, akkor félünk. Szörnyű, szörnyű. Hát, szörnyű. De nem szörnyű, szörnyű, szörnyű. Mindent a gazdaságon lehet lemérni” – mondta akkor. Úgy tűnik, ez már kevés, ezért az elnök szóvivője szintet lépett, és hivatalossá tett azt, amit eddig ajánlatos volt elkerülni: háborúnak nevezte az eddig csak különleges katonai műveletnek hívott háborút.
„Háború zajlik, ez igazi háború. Különleges katonai műveletnek indult, de háborúként folytatódik. Azért, mert Kijev mögött ott áll Berlin, Párizs, Hága és Oslo, és sajnos Washington – mondta, kizárólag a nyugati fegyvereknek tulajdonítva Ukrajna egyre nagyobb csapásmérő képességét. – Szembe kell néznünk azzal, hogy a kijevi rezsim bármire képes” – tette hozzá. Az állami alákérdező ezután megpróbálta kimondatni Peszkovval, hogy ennek alapján nem is Kijevvel, hanem európai támogatóival kellene elszámolni, a szóvivő azonban óvatosabb volt. Csak jelezte, hogy lengyel területen gyártanak olyan drónokat, amelyeket Ukrajna bevet. Nem vállalta a szóbeli eszkalációt, noha egyes hírek szerint az eredeti céljaitól távol álló, bár Kelet-Ukrajnában, Donyeck megye érzékeny részén némi fölényben lévő Oroszország vezetése számol a háború kiszélesítésével.
A Kreml mintha előre menekülne a háborúba, miután egyre fojtogatóbbak a gazdasági nehézségek. Pedig úgy tűnik, hogy a korábban az oroszok irányába hajló Donald Trump amerikai elnök sem erőltetné már annyira tárgyalóasztalhoz Ukrajnát egy orosz igények szerinti megállapodás érdekében, mert már úgy látja, hogy az orosz hadsereg valójában nem képes az ukránokra kényszeríteni az akaratát a fronton.
