Nem az a baj, hogy szarban vagyunk, hanem hogy megtanultunk élni benne

A független Oroszország első gazdasági miniszterének lassan védjegyévé válik a mondat, amellyel többször jellemezte az Ukrajna ellen indított háború után az orosz gazdasági-politikai helyzetet és a társadalmi hozzáállást: „Nem az a baj, hogy szarban vagyunk, hanem hogy megtanultunk élni benne.”

Andrej Nyecsajev a múlt héten Budapesten járva beszélt magyar újságíróknak arról, szerinte meddig maradhat hatalmon Vlagyimir Putyin, hogyan hatottak az országra a nyugati szankciók, miért nem érzi veszélyben hatalmát a putyini rendszer, miért nem omlott össze a gazdaság, és hogy ő maga mikor kerülhet börtönbe a szavaiért. Lényegében bármikor.

Kényszer hozta a reformokat, nem az elméletbe vetett hit

„Most, hogy ennyiszer elmondták rólam, hogy antiputyinista vagyok, talán, jobb, ha inkább haza sem megyek” – viccelődött a 72 éves közgazdász. A Szovjetunió összeomlása után a fiatal reformátor csapat tagjaként, Borisz Jelcin orosz elnök bizalmát élvezve helyet kapott Jegor Gajdar kormányában, amelynek feladata a rendszerváltás után a piacgazdaság alapjainak oroszországi megteremtése volt. Ezek az alapok ma is megvannak, és az egyre nyomasztóbb állami túlsúly ellenére még mindig szerepet játszanak abban, hogy az orosz gazdaság nem omlott össze.

Nyecsajevet nevezik az orosz tőzsde atyjának is, neve egybeforrt az árak felszabadításával, amely nélkül egyrészt nincs piacgazdaság, másrészt viszont a Kreml történelmi kánonjában a szegénységet és bizonytalanságot hozó, gyűlölt '90-es évek szimbóluma lett.

„Persze, leginkább azt hallgatjuk, hogy mi mindent rosszul csináltunk, pedig csak a realitásokból indultunk ki, hiába csúfoltak minket Friedman-fiókáknak [Milton Friedman amerikai közgazdász, aki a stabilizációs politikával kapcsolatos munkájáért Nobel-díjat kapott – a szerző], a fiskális elmélethez való vonzódásunknak nem sok köze volt az elkerülhetetlen döntésekhez. A lakosságnál óriási mennyiségű, valójában fedezet nélküli pénz halmozódott fel, amit az áruhiány miatt nem is volt mire költeni. Az állam már nem kontrollálta a nagykereskedelmi árakat, sem a lakosság jövedelmét, így nem szabhatta meg a kiskereskedelmi árakat sem.”

A mesterségesen alacsonyan tartott hatósági árak mellé az állam már nem tudott termelést tenni, azt meg végképp nem, hogy maguk a kereskedők dotálják az árakat az állam helyett – így maradt volna az áruhiány és a párhuzamos feketepiac. Nem volt más választás, mint az árliberalizáció, amely nélkül nincsen piac, érvelt Nyecsajev. „Így megjelentek végre a boltokban az áruk, olyanok, amelyeket a szovjetek éveken át vagy akár soha nem láttak.”

„Az ország a totális csődben volt, 35 százalékos volt a költségvetési hiány, a gazdaság minden szektora romokban, az ország pénzügyi és fogyasztási szempontból olyan reménytelen helyzetben volt, hogy a sajtó 1991-ben arról írt, hogy a következő év éhezést hoz és az ország további szétesését.”

Ez nemcsak a háborúig sodródott Csecsenföldre volt igaz, de messze a Kaukázustól keletre is, az Urál vidéke is eljátszott az önállóság gondolatával, Tatárföld sem zárta ki az elszakadást, az 1,3 milliós Kazanyt fővárosként látva. A tatárföldi vezetés az olajkitermelésre alapozva képzelte el a függetlenséget. Épp Nyecsajev volt az, aki tárgyalt a régióval: egyrészt jelezte, hogy Oroszország veszi körül minden oldalról, így akadályt gördíthetne a tatár olajexport elé, másrészt megállapodott, hogy a kitermelt kőolaj egy részének értékesítése közvetlenül a tatárföldi költségvetést gazdagítja. A kettő együtt elég volt a megbékéléshez, de jelezte, hogy Oroszország egyben tartása sem evidencia.

Sem kínai, sem közép-európai út nem volt lehetséges

Épp ezért nem lehetett a kínai típusú gazdasági átalakulást véghez vinni, amit sokan számon kérnek Jelcin reformkormányán. Az új orosz államnak nem voltak meg az intézményei, azok a Szovjetunióval együtt megszűntek, így újra fel kellett építeni, egy időben a gazdaság teljes szétesése mellett. Kínában a hatalmi struktúrát azonban sértetlenül uralta a Kínai Kommunista Párt – erővel leverte a Tienanmen téri demokratikus tüntetéseket is –, így az egypártrendszer megőrzésével megindulhatott az államkapitalizmus felé.

Közép- és Kelet-Európa államaitól pedig az különböztette meg hátrányosan, hogy Oroszországban az eliten belül nem volt konszenzus az átalakulásról. A kommunista többségű törvényhozás gyorsan keresztbe feküdt a reformoknak, amelyekből Nyecsajev szerint nem túl sok volt, hanem pont, hogy túl kevés. A kormányból végül épp emiatt távozott 1993 tavaszán, fél évvel azelőtt, hogy Jelcin fegyveresen számolta fel a lázadó, kommunista többségű parlamentet és kapott rá szabott alkotmányt, amely évekkel később Putyinnak is utat adott a hatalma kiépítéséhez.

Nyecsajev szerint a '93-as puccskísérlet, vagy 1995-ben a Jelcinnel szemben induló Gennagyij Zjuganov, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) vezetőjének esetleges győzelme súlyos visszalépés lett volna az országnak. Függetlenül attól, hogy végül Jelcin Putyint tette meg utódjává. Úgy vélte, hogy Jelcin 1995-ös győzelme Zjuganov felett még többé-kevésbé tiszta választásokon született ahhoz képest, amilyenekké a választások a putyini rendszer alatt váltak.

Ennek ellenére Nyecsajev több pártban is megfordult, jelenleg a parlamentbe jutásra esélytelen Polgári Kezdeményezés (GI) elnöke. 2018-ban még Putyin egykori mentora, Szentpétervár volt polgármestere, a néhai Anatolij Szobcsak celeb-politikus-műsorvezető lánya, Kszenyija Szobcsak elnökjelöltsége mögé is beállt – pedig Szobcsak személye a Putyinnal kritikus körökben is megosztó volt és győzelmére egyébként sem volt esély a formális választáson.

Ezen a hatalom nem engedte indulni az ellenzék legismertebb vezetőjét, Alekszej Navalnijt, aki börtönében tavaly halt meg, nagy valószínűséggel fogva tartásának szándékosan előidézett rossz körülményei vagy akár mérgezés miatt. „Úgy éreztem, Szobcsak támogatásával én magam is platformot kapok ahhoz, hogy a pártom üzenetét eljuttassam a választókhoz” – mondta. A kelet-európai ellenzék gyakori dilemmájával szembesült: próbálkozzon a rendszer által megadott kevéssé demokratikus keretek között működni, ezzel legitimálva a hatalmat, vagy bojkottálja a részvételt, amivel viszont önként mond le a küzdelemről.

Putyin nem a mostani rendszer kiépítésével kezdte

Nyecsajev nem zárja ki, hogy Putyin másképp indult elnökként, mint amit ma képvisel, a Nyugattól talán nem eleve elrendelt szándékkal, hanem fokozatosan fordult el. Az első igazi mérföldkövet a folyamatban a müncheni biztonsági konferencián elmondott 2007-es beszéde jelentette, ahol az orosz elnök jelezte a Nyugattal szembeni kifogásait és megfogalmazta a magas kőolaj- és földgázáraknak köszönhetően jövedelmező energiaexport révén anyagilag helyrebillenő Oroszország geopolitikai igényeit.

Ezután már csak újabb és újabb fokozatok vannak: 2008, a szakadár Dél-Oszétia és Abházia elismerése – ekkor Putyin épp kormányfőként volt hatalmon, az elnök a hozzá lojális Dmitrij Medvegyev volt egy ciklusra –; 2014, a Krím annexiója és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása; majd 2022-ben az Ukrajna elleni teljes értékű háború.

Nyecsajev szerint Putyin eleinte reformokat is vitt tovább, a költségvetési törvény, az adótörvények, a polgári törvénykönyv megújítása még ebben a szellemben zajlott. „Lehet, hogy elfogult vagyok, mert ezek kidolgozásában még én is részt vettem” – ismerte el az egykori miniszter.

Putyinnak szerencséje is volt: ott volt az emberekben az 1998-as pénzügyi válság sokkja is, amely miatt az elnök a stabilitás ígéretével, részben a korábbi reformok által hozott eredményekkel és a kedvezőbb világgazdasági helyzettel megtámogatva érhetett el növekedést. „Azt ígérte, hogy stabilitást biztosít, a politikai szabadságjogok bizonyos megnyirbálásáért cserébe. És a társadalom kész volt a szabadság egy részét kolbászra cserélni” – vélte Nyecsajev.

Tíz éve toporgás van, a növekedés látszólagos

Növekedés viszont valójában régóta nincsen, a 2015-ös GDP-t Oroszország máig nem érte el, bár kapaszkodik vissza. Erre egyelőre a mutatók alapján képes a szankciók alatt is, ám ez Nyecsajev szerint csak látszólagos.

Az Ukrajna ellen indított háború miatt sokan az orosz GDP 10 százalékos esését prognosztizálták, „ehhez képest csak 2022-ben volt egy 2,5 százalékos esés. Tavaly pedig négyszázalékos növekedés volt. Sok esetben hazudhat az orosz statisztikai hivatal, most azonban nem hazudik a növekedésről, csak hát ez a növekedés eléggé egyedi: a hadiipar költségvetésből finanszírozott megrendelésein alapul. Gyártunk rakétát, tankot, szállítóeszközöket, Kalasnyikovokat. Aztán a rakéták felrobbannak, a szállítóeszközöket kilövik. Mindaz, ami a GDP növekedésében jelentkezett termelésként, a fronton megsemmisül.”

Eközben persze a hadiipari dolgozók megkapják a fizetésüket, „de rakétát nem vehetnek a boltban, következésképpen az árupiacon jön az infláció. Ez már a két számjegyű tartományt is elérte”.

Külön gondot jelent a közgazdász szerint – szigorúan a közgazdasági logikát szemlélve, elvonatkoztatva a háború okozta helyzet egyéb dimenziójától –, hogy az infláció és az ellene küzdő jegybank által emelt alapkamat a hitelezési piacon a kereskedelmi szektort érinti, nem a hadiipart. „Az a szektor minden támogatást megkap”, tehát épp az mentesül a következményektől, ami az egyensúlytalanságot okozza. A recesszió azonban nem összeomlás, inkább stagnálás lesz – vélte Nyecsajev, aki a háború első hónapjaiban jól tippelte meg, hogy Oroszország energiahordozóiról mind jobban le fog válni a nyugati piac, amely sokkal jobb vásárló volt, mint amivel most Oroszország kénytelen pótolni, azaz Kínával és Indiával.

Összeomlik az orosz gazdaság?

„A hadiiparral fűtött gazdaság és az elszigetelődés zsákutca, ezt a Szovjetunió példáján láttuk.” A növekedés ebben a formában tarthatatlan, Nyecsajev szerint végül valóban recesszió jön el, de korántsem végzetes. „Idén is 1,5 százalékos növekedés lesz, utána legpesszimistább forgatókönyvek szerint is legfeljebb 2,5 százalékos visszaesés várható”. A nyugati szankciók hatása is csekélyebb, ezek egy része egyébként is kontraproduktív, vélte a közgazdász.

„Aki azt hitte, hogy a szankciók hatására a középosztály megrohamozza a Kremlt, annak a szellemi képességei iránt kétségeim vannak”.

Nyecsajev szerint a középosztályt sújtó szankciók egyrészt a fogadó országoknak ártanak – hiszen lehetetlenné teszik a térségbe irányuló orosz turizmust –, másrészt társadalompszichológiailag az ellenkező hatást váltják ki a hatalommal szemben: a társadalom nem ellene fordul, hanem inkább összezár mögötte. „Egy része persze elhagyja az országot, ahogyan történt is, a többi konszolidálódik a hatalom körül.” Putyint tehát belülről nem éri nyomás az Ukrajna elleni háború és annak gazdasági következményei miatt. Nyecsajev cikk elején idézett mondata a szarban való berendezkedésről erre vonatkozik.

Ráadásul az orosz gazdaság nem omlott össze, Nyecsajev szerint azért, mert vannak még piaci mechanizmusai – nagyrészt épp annak a reformnak köszönhetően, amely a Szovjetunió felbomlása után piacgazdaságot teremtett Oroszországban. Ez annak ellenére így van, hogy ma már megint az állam felel a GDP háromnegyedéért, állítja a volt miniszter.

Van ugyan megugró infláció, egyre többször üzemanyag-ellátási gondok is a finomítókat célzó ukrán dróntámadások miatt, de messze van az ország a krízistől. A hadiiparban dolgozók még reálbér-növekedésre is számíthatnak, a nyugdíjasok és a többi szektor dolgozói bizonyos visszaeséssel néznek szembe, „de tömegtiltakozás nincs. Ez persze a politikai elnyomás miatt is így van, de eközben hatékonyan működik a cinikus propaganda is.

Tényleg hiszi a társadalom egy része, hogy ha drágább a csirke, akkor arról (Joe) Biden tehetett.”

Oroszország meggyőzte a társadalmat, hogy a NATO háborúzik Oroszországgal szemben – ebben a Kremlnek jó szolgálatot tett az orosz drónokkal végrehajtott lengyelországi légtérsértés is –, nincs tehát belső nyomás Putyinon, hogy változtasson a külpolitikáján. „Nem tudom, meddig finanszírozható még így a háború, de senki sem tudja. Nem tudjuk, hogyan alakul a geopolitikai helyzet. De a hatalom megőrzése szempontjából Putyinnak egy kontrollált szinten tartott háború kifizetődő.”

Nyecsajev szerint Donald Trump túl sokszor mondott túl sokféle dolgot ahhoz, hogy irányadó legyen, de volna olyan eszköz az Egyesült Államok elnökének kezében, amely valóban odacsapna az orosz bevételeknek: a másodlagos szankciók, azaz azok a kiegészítő vámok, amelyeket a Trump által elindított vámháborúban azoknak az országoknak az áruira vetne ki az Egyesült Államok, amelyek jelentős mennyiségben vásárolnak orosz energiahordozókat. Indiával szemben ez megtörtént, Kínával szemben nem. Utóbbi lenne a kulcs: az áru- és technológiai import terén Oroszországnak egyre nélkülözhetetlenebb Kína, amely viszont büntetőszankciók esetén nem kockáztatná nyugati piacainak elvesztését.

A magyar gázimport is jól jön az orosz államnak

Az részben a külvilág politikai döntésétől függ, hogy miként alakul az orosz–kínai gazdasági kapcsolat, és milyen lehetőségei lesznek Oroszországnak a háború finanszírozására a közeljövőben. Trump azonban a szankciós nyomást Oroszországra másodlagos szankciókkal csak akkor növelné, ha az európai szövetségesek teljesen leállnak az orosz kőolaj importjával – ami Magyarországra is vonatkozik, ám a magyar kormány szerint ez fizikailag lehetetlen. Így Magyarország méretei ellenére kifejezetten fontos szerepet játszik az orosz költségvetés bevételeiben. Ráadásul a magyar kormány több szankció ellen is felszólalt, lassította Ukrajna támogatását is.

Egyelőre tehát Oroszországnak megvannak a forrásai a háború finanszírozására, a társadalom kész tudomásul venni vagy akár támogatni is a törekvéseket, belső nyomás nem nehezedik Putyinra, sikeresen adta el, hogy az egész Nyugat ellen vívja a háborút, azaz nem kudarc, hogy az elhúzódik és nem érte el katonai céljait. Nyugaton vannak a Kremlnek kedvező álláspontot valló partnerek – ilyen a NATO- és EU-tag Magyarország –, ha kisebb mértékben is, de új partnerekkel pótolta a kieső nyugat-európai piacot.

„Putyin valószínűleg annyi ideig lehet hatalmon, amennyi időt az égiek neki szánnak” – vont mérleget Nyecsajev. Ennek ellenére a még létező pártja elnökeként úgy véli, hogy az egyelőre megjósolhatatlan módon lezáródó háború után Oroszország visszatérhet a világgazdaságba, ahol az IT-szektorban és az űrtechnológia területén lehetne meghatározó. És a mai napig szeretné, ha egy liberális gazdasági berendezkedésű Oroszország egyszer az EU tagja lehetne. Igaz, erre kisebb esélyt lát, mint arra, hogy ő maga is börtönbe kerülhet Putyint kritizáló szavaiért.