Legfontosabb
Novák egyenes vonallal húzta át K. Endre elutasító határozatát – ezek a kegyelmi ügyben kiadott...
A Sándor-palota jogi csapata részletesen érvelt Nováknak, miért nem szabadna kegyelmet adni K. Endrének, hogy aztán a normális ügymenettől teljesen eltérve egy támogató és egy elutasító határozatot...
A Fidesz már diktatúrában érzi magát, de épp miattuk nincs kontroll az Alaptörvény-módosítások...
Stánicz Péter alkotmányjogász szerint a Tisza Párt Alaptörvény-módosítási javaslatában szó sincs visszamenőleges hatályú jogalkotásról, ám ez pont egy olyan kérdés, amit az Alkotmánybíróságnak...
Valakik rájuk küldték a TEK-et, pedig nem jelentettek nemzetbiztonsági kockázatot az ukrán...
A választások előtt az Orbán-kormány és a médiája hetekig lebegtetett konteókat az állítólagos „aranykonvojról”, amiből aztán semmi sem igazolódott, végül a pénzt is visszaadták. A hét ukrán férfit...
Három nyitott kérdés maradt a kegyelmi ügyben, amire négy konkrét szereplő tudna választ adni
A kegyelmi ügy több részletére fény derült péntek reggel, amikor a Sándor-palota nyilvánosságra hozta az ügy náluk lévő iratait. Azt már biztosan tudjuk, hogy a hivatal munkatársai K. Endre ügyében...
Mi vár most a 4iG-re, az Orbán-rendszer csúcsvállalatára?
Hatalmas szerződéseket kötött a távozó Orbán-kormány a 4iG-vel. Magyar Péterék viszont tulajdonosi, megrendelői és hitelágon is új testtartást vehetnek fel a csoporttal szemben, ami az...
Ha felmentik a felesége és a fia gyilkossági ügyében, akkor is rács mögött marad az amerikai...
Alex Murdaugh-t 2023-ban ítélték el, miután a vádak szerint megölte a feleségét és a fiát. Az ügyészség szerint a férfi a sikkasztási ügyeit akarta elrendezni a kettős gyilkossággal. A dél-karolinai...
Politikai show-műsor lehet a parlamenti vizsgálóbizottságokból
Utoljára 13 éve állt fel parlamenti vizsgálóbizottság, azóta a Fidesz minden ellenzéki kezdeményezést lesöpört az asztalról. A Tisza most drasztikus szankciókkal érné el a kötelező megjelenést és a...
Fontos átalakulás jön az egyetemeken, de van, aki szerint 10-15 évvel vetné vissza őket, ha újra a...
A 6 ezer milliárd forintnyi befagyasztott uniós pénz nagy részének visszaszerzése összefügg az egyetemeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakításával, így várható volt a szerdán...
Személyesen is tudni akarom, hogy mi történt azokkal a zebrákkal
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter reméli, Magyar lengyelországi útja az újrakezdése egy gyönyörű barátságnak. Magyarország már azzal is segít, ha nem vétózza meg Ukrajna EU-s támogatását....
286 milliárd forint mínusz: nagyon úgy tűnik, hogy tényleg trükközött az Orbán-kormány az idei...
Magyar Péterék szerint „trükkök százait” bevetve hamisította meg az idei költségvetést az Orbán-kormány, a Fidesz szerint azonban szó sincs ilyenről. Megnéztük, megvan-e a költségvetésben az a...









