Legfontosabb
Máig előtte van: az anyukájával sétált egy piacon, akitől aztán elvitte egy idegen
Dániában az egyik legmagasabb az egy főre jutó külföldi örökbefogadási arány a világon. Most gyűrűzik egy botrány: sokan azt hitték, szegény sorsú koreai árvákat fogadnak örökbe, valójában...
A brit kormány eltökélte, hogy Ruandáig repteti az illegális bevándorlókat
Ellentmondásos és többször megtorpedózott tervet akar a konzervatív brit vezetés évek óta átpasszírozni. A szerintük biztonságos, de az ottani ellenzékieknek halálos Ruandába küldenék a La Manche...
Digitális műszerfal és tekerős klíma: így találkozik a múlt és a jelen két elérhető árú Škodában
Kipróbáltuk a frissített Scalát és Kamiqot, amelyek pontos magyarázatot adnak arra, hogy miért lenne gond, ha a villanyautók terjedésével gyorsan megszűnnének a hagyományos benzinmotoros típusok.
Erős MSZP, aztán csak a Fidesz – a megye, ahol mindig a hatalmon lévő pártok jelöltjeire szavaztak
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a 2010 előtti baloldali világ politikuskeltetője volt, ahol 2006-ban még az MSZP verte a Fideszt listán. 2022-re aztán ez lett hazánk legkormánypártibb megyéje, egyetlen...
A kriptovilág Bróker Marcsijai, akik tőzsdét verő robot ígéretével vertek át embereket
A Katicák, egy érdi és egy apci asszony azt ígérték, hogy a kifejlesztett kriptorobotuk garantált hozamot fizet. Cégük, a Samandriel Group rengeteg embert átvert. Még mindig sorra kerülnek elő az...
Rángatva menekítették a fideszeseket a kérdések elől
Sosem próbálták még annyira távol tartani a sajtót az orbáni évértékelő vendégeitől, mint idén. De így is megkérdeztük a holdudvar tagjait, mit szólnak a kegyelmi ügyhöz, a lemondásokhoz és Magyar...
A kegyelmi botrány, sorsfordító választások és a brüsszeli műhús – a beszéd legfontosabb...
A miniszterelnök szerint 2024 nem is kezdődhetett volna rosszabbul, de a lemondott Novák Katalin és Varga Judit kisujjában is több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve....
A műanyaggyártók évtizedek óta átverik az embereket
Egy új jelentés szerint a cégek több mint harminc éve tudják, hogy az újrahasznosítás nem életképes, mégis rendületlenül szorgalmazzák.
„Hiába próbálták blokkolni” – Így kezelték Orbánék a színfalak mögött a kegyelmi botrányt
Rogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A...
Ma könnyebb gyerekeket molesztálni, mint adományozni nekik
Miben más egy tüntetés, ha nem politikai pártok szervezik, hanem youtuberek? Pottyondy Edina, Gulyás Márton, Osváth Zsolt, Azahriah és még több ismert netes influenszer szervezett tüntetést a...
Kövess minket Facebookon is!