Friss hírek
Elmenekültek a városi füstből – egyenesen a falusi szmogba
Ez nem a köd, hanem a kéményekből szálló füst egy Budapest környékén lévő községben, Csobánkán. Sok településen gondot okoz, hogy télen nem tudnak jó minőségű fával fűteni. Ebből aztán később súlyos...
Karácsony: Adják ide a vakcinát, és beoltjuk Budapestet
A járvány sújtotta iparágaknak pedig támogatásokat követelt.
A szlovák köztársasági elnök a kormány felelősségét firtatta egy interjúban
Szerinte elengedhetetlen lenne, hogy a kormány önvizsgálatot tartson, miután már több mint hétezren haltak meg a járványban.
Az alvás segít meghozni a nehéz döntéseket, de csak akkor, ha egy feltétel teljesül
Van természettudományos alapja annak a bölcsességnek, hogy érdemes aludni rá egyet.
Tizenévesek borították lángba Barcelonát a bebörtönzött rapper miatt
Tizenegy napja tartanak a tüntetések, szombaton megint többen gyújtogattak, boltokba törtek be. Vannak, akik úgy vélik, a járványügyi korlátozások is érződhetnek az erőszakba forduló katalán...
Kósa Lajos: Nem fogadtam el pénzt a csengeri örökösnőtől
A Fidesz politikusa levélben reagált az őt ért vádakra.
Okosodjunk együtt a hatoslottó nyerőszámaival!
Meddig tartott Eger ostroma? Miért baljós szám a 4? Mit kell csinálni télen-nyáron? Most kiderül!
Műtét közben jelentkezett be a bírósági tárgyalásra egy kaliforniai orvos
Élőben közvetítették a tárgyalást YouTube-on. A bíró inkább elnapolta az ülést, amikor meglátta a hátteret.
Egy Moszkvához közeli büntetőtelepre szállították át Alekszej Navalnijt
Legalábbis egy hírügynökség ezt írja. Az ügyvédje és a családtagjai nem tudják, hol van.
Kövess minket Facebookon is!