Friss hírek
Földi László: Le kellene kapcsolni az internetet, könyörgöm, nem látok más logikát
A titkosszolgálati szakértő az internetes kommunikáció káros hatásairól, a társadalom támadásáról beszélt, és felvetett egy radikális megoldási javaslatot.
Vörös árvíz öntött el egy indonéz falut
A festék egy batikoló üzemből került a megáradt folyóba.
Nekünk is van egy kertünk, azt is megvehetné a Rogán
Beleket elemző homeopaták, réti italozóhely és kóros szabálykövetés. 7per7.
Parragh: Akkor lesz gazdasági nyitás, ha 3-4 millió embert beoltottak
Varga Mihály pénzügyminiszter 4-5 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén. Gazdasági jóslatok a gazdasági vezetőktől.
Törött szárnyú egerészölyvet mentettek meg az útellenőrök az M86-oson
A kőszegi madárkórházba vitték.
Húsz méterrel a víz alatt mondta ki a boldogító igent egy indiai pár
Persze senki nem hallotta, hiszen a víz alatt voltak.
Az oltásra hivatkozva csaltak ki negyvenezer forintot egy 79 éves tápiószőlősi nőtől
Három napon belül elkapták az álorvost és párját.
Az 54-es vébé-részvételért ki-ki meccset játszottak a németek ellen, majd Németország elnyelte őket
A Saar-vidéket a német és a francia vezetők európai irányítás alá akarták helyezni, a választópolgárok viszont ezt elutasították.
Kuba kinyitja a gazdaságát a magánvállalkozások előtt
Több mint kétezer iparágban teszik lehetővé a vállalkozást.
1370 új fertőzöttet azonosítottak az országban, 64-en haltak meg
Az aktív esetek száma 84 ezer alá csökkent. Újabb vakcina érkezett, kezdődik a 60 év alattiak oltása.