Friss hírek
Félreértések keltenek feszültséget a budapesti e-autósok között
Az e-autó megosztó cég nem kapja ingyen az áramot, legalábbis nem jobban, mint bárki más, csak nagyobb mennyiségben.
Hiába folyik már egy éve az e-recept bevezetése, marad a papír
Egy évvel el kellett halasztani a papíralapú vények megszüntetését.
Soros emberei nem tudnak pénzt keresni azzal, ami őt gazdaggá tette
Soros György azzal alapozta meg vagyonát, hogy makrogazdasági trendek alapján fektetett be, de az alapját manapság kezelők ezzel csak veszteséget termelnek.
Egy testvérpár útja a Szerencsekeréktől a milliárdos adótartozást felhalmozó céghálókig
A kilencvenes években együtt vállalkoztak a vagyonminiszterrel, egyikük részben Bártfai-Mager Andrea lakásán üzemeltette céghálóját.
Minden szempontból egészségesebbek azok az ötvenes nők, akik dolgoznak
Ha javulna a korosztály egészségi állapota, többen is dolgoznának.
Tökéletes időben játszott a bitcoin összeomlására, most bezsebelte a profitot
Mark Dow egy éve a bitcoin árfolyamesésére fogadó ügyletet kötött, most betakarította a profitot, miután a kriptodeviza körülbelül 80 százalékot zuhant.
Az edző, aki még a bukásával is milliárdokat keresett
A kedden menesztett Manchester United-edző, Jose Mourinho szakmailag rég már csak árnyéka egykori önmagának, de ez az utolsó fizetésén egyáltalán nem látszott.
Túlóra? Négynapos munkahéttel kísérleteznek Németországtól Új-Zélandig
Sokkal motiváltabb és jobb teljesítményt nyújt az a munkavállaló, akinek pénteken már nem kell bemennie dolgozni.
Nem költ többet gyógyszerre az állam, pedig öregszik a magyar népesség
Elég érthetetlen módon már majdnem egy évtizede befagyott Magyarországon az állami támogatásos gyógyszerek piaca.
Meredek összeesküvés-elmélettel harcol a lengyel jegybankelnök
Adam Glapinski szerint külföldi hatalmak akarják megbuktatni, a lengyel ellenzék segítségével, hogy bevezessék az eurót, amely romlásba döntené az országát.