Friss hírek
Gondokat lát az Európai Bizottság magyar tagjánál az uniós zárszámadás
Várhelyi Olivérnél „elszámoltathatósági, megbízhatósági és jó igazgatásra vonatkozó normákkal” láttak bajokat. Egy másik, 4,3 millió eurós ügy miatt a fideszesek frakciója is bajba kerülhet.
25 milliárd dollárba került eddig az iráni háború az Egyesült Államoknak
Azt nem közölték, ebbe az összegbe beleszámolták-e a Közel-Keleten megrongálódott katonai infrastruktúra helyreállításának költségeit.
Markó Béla: Az RMDSZ eltávolodott a közösségtől, ki kell nyitni, új szövetséget kell építeni
Az RMDSZ beszűkült, elveszítette korábbi pluralizmusát – figyelmeztetett a párt korábbi elnöke. Szerinte nem elég kisebb korrekció: ki kell nyitni a szervezetet, és egy inkluzívabb, új szövetséget...
„Az emberek felelőssége, hogy ne történjen egy Fidesz 2”
Németh Hanna matematikus, pókerjátékos, cukrász és a közélettel aktívan foglalkozó influenszer. Célja a kritikus gondolkozás fejlesztése, ne történjen meg újra ugyanaz, mint ami az elmúlt 16 évben...
Nagyon nehéz helyzetbe kerülhet az MCC, ha nem fizet nekik osztalékot sem a Mol, sem a Richter
Legnagyobb bevételi forrásaitól eshet el a fideszes káderképző, ha nem kapnak a két cég osztalékaiból. Majdnem 37 milliárd forintra számítanak, de a Mol és a Richter is elhalasztotta a kifizetéseket.
Geszti Péter nem vágyik pozícióra a közmédiában, de szívesen beszélgetne emberekkel a témáról
Pikó András józsefvárosi polgármester és egykori újságíró és Boros Ilona, a TASZ jogásza is vendégek voltak Krug Emília új műsorában.
Magyar Péter szerint a leköszönő kormány nem terjeszti ki a gyanús átutalások felfüggesztésének...
A leendő miniszterelnök azt is állítja, hogy a kormány eltörölte azt a szabályt, ami szerint a minisztériumok csak a pénzügyminiszter jóváhagyásával költhetnek a keretükön belül.
Magyar Péter a május 25-i héten visszamegy Brüsszelbe, és megállapodást köt az uniós forrásokról
A Brüsszelben tartózkodó leendő kormányfő erről állapodott meg Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel.
Meggyanúsították Sára Botondot 70 ezer forint értékű bor elfogadása miatt az Orbán Áront érintő...
A büntetőeljárásban eddig öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, a főispán szabadlábon védekezik. Ez annak az ügynek a legújabb fejleménye, amit tavaly nyáron a Telex tárt fel.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság korrupt vezetéséről beszélt egy gyermekvédelmi vezető,...
A Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ korábbi vezetője azt mondta, az SZGYF bizalma akkor rendült meg benne, amikor nem akart elfogadni egy túlárazott, 28 milliós ajánlatot egy tetőszerkezet...









