Friss hírek
Az angol kapus kint hagyta a kulacsát, így az argentinok is megnézhették, merre vetődött volna a...
Jordan Pickford kapott egy részletes eligazítást arról, melyik argentin hova szokott lőni. A kapusnak végül nem volt erre szüksége, de az érintettek jól szórakoztak rajta.
Meghosszabbították Fonyód volt fideszes polgármesterének letartóztatását
A gazdasági csalással és pénzmosással gyanúsított volt polgármester esetében továbbra is fennáll az eljárás meghiúsításának és a bűnismétlésnek a veszélye.
Tarkójánál fogva a földre lökött egy kilencéves gyereket egy iskolaőr Poroszlón
Az általános iskolában dolgozó őr ellen eljárás indult.
Börtönbüntetése enyhítését kérte Donald Trumptól a szexuális bűncselekmények miatt elítélt R. Kelly
Az énekes 31 évet kapott, most az amerikai elnökhöz fordul enyhítésért.
Az eddig orbánista Mandiner főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Viktor rosszul kormányzott
Kacsoh Dániel szerint Orbán a saját politikai közösségét „belelavírozta egy olyan vereségbe, amelyiknek a következményeiről most mind beszélünk”.
Halálos baleset történt a XX. kerületben
Két személyautó összeütközött, majd az egyik felborult, a másik egy villanyoszlopnak ütközött.
László Róbert a Fidesz széteséséről: A nagyja még hátravan
Durva héten van túl a Fidesz, és még csak csütörtök van: lemondott Gulyás Gergely a frakcióvezetőségről, Szijjártó Péter elmegy a BYD-hez, és a Fidesz lehetséges széthullása közben Orbán Viktor...
Robotokat, MI-t használó védelmi startupok támogatásáról állapodtak meg az EU döntéshozói
Rekordidő alatt egyeztek meg az új programról, amellyel védelmi újításokra szeretnének pénzt adni 2027 elejétől.
Orbánért szentmisét tartó pap: Magyar Péter a Sátán eszköze
A miniszterelnök nem a házasság és a család szentségét védi, gyűlöletet kelt, eladja a hazáját – véli Osztie Zoltán plébános.
Kiújult az amerikai–iráni háború, óriási rejtély az, hogy közben Kína miért nem importál olajat
Az újabb fegyveres összecsapások hírére az olajpiac nyugodt maradt, de a finomított termékek ára elszállt. Meglepő folyamatok vannak a háttérben.








