Friss hírek
Erdoğan legfontosabb kihívója új politikai párthoz csatlakozik
Ekrem İmamoğlu isztambuli főpolgármester kilép abból a Köztársasági Néppártból, amelynek tavaly elnökjelöltjévé választották.
A FIFA elnöke kirobbantotta a futball-polgárháborút, és lehet, hogy bele is fog bukni
A rekordbevételt hozó vb után Gianni Infantino a botrányok ellenére is készülhetett a harmadik elnöki ciklusára a nemzetközi szövetség élén. Aztán kiderült, hogy befektetőknek árusítaná ki a...
A Magyar Színházi Társaság elfogadhatatlannak tartja Vidnyánszky valótlan állításait, gyalázkodó...
A Nemzeti Színház igazgatója többekbe is beleszállt egy ATV-s interjúban, erre reagált most az egyik szakmai szervezet.
A statisztikák kezdete óta nem termett olyan kevés alma Magyarországon, mint amennyi idénre várható
A tavalyi szüret volt az addigi legrosszabb, az idei még 20 százalékkal rosszabbra sikerülhet.
Belga melósok szennyvízcsöveket fektettek le, amikor hárommilliárd forintnyi aranyleletre bukkantak
Egy házfelújításnál kerültek elő az aranyrudak és -érmék, ha öt évig senki nem jelentkezik értük, a munkások is kaphatnak belőle.
Beismerte tettét és elárulta indítékát az a 28 éves férfi, aki két éve New York belvárosában...
Luigi Mangione egészen eddig ártatlannak vallotta magát, most taktikát változtatott.
Azonosították, hogy kikhez tartozott a Dunából előkerült második világháborús motorkerékpár
A tárolódoboz jelzéseiből tudták beazonosítani a német alakulatot.
Az internetet miért nem hagyja nyugodni ez a has?
Anne Hathaway 43 éves filmsztár és kétgyerekes anya gyereket vár. Pár napja egy olyan ruhát vett fel, ami részben szabadon hagyta kerekedő hasát. Az internet pedig felrobbant. A színésznő...
A világ egyik leggazdagabb embere is befektetett a Liverpoolba
Az Amazon-alapító Jeff Bezos kisebbségi tulajdonrészt szerzett a futballcsapatban.
A köztévé híradójának augusztus 20-ra tervezett újraindítása előtt felfüggesztések voltak a MTVA-nál
Legalább öt embert mentesítettek a munkavégzés alól.









