Keresés a mellékletben
Szentesítették Trump győzelmét, de a nagy napra rávetült a Capitolium négy évvel ezelőtti...
Hétfőn a szokásoknak megfelelően simán ment az elnökválasztás eredményeinek szentesítése a Capitoliumban. Trumpot majd január 20-án iktatják be hivatalába, és már előre jelezte, egyik első...
Kihirdette a kongresszus: hivatalosan is Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást
A négy évvel ezelőtti zavargós hitelesítéshez képest idén minden olajozottan ment, Trump volt ellenfele, az alelnök Kamala Harris irányította a folyamatot.
Trump belátta, nélkülözhetetlen számára a republikánus többség alsóházi kovácsa
Mike Johnson még mindig képes a Republikánus Pártot szétfeszítő elveket és érdekeket többségi szavazásokká varázsolni, mint a mostani költségvetési vitában is kiderült. Meg is kapta Trump...
Azzal vádolták, hogy kiskorúakkal szexelt pénzért, mégis majdnem Trump minisztere lett. Most...
Matt Gaetzből a vádak ellenére igazságügyi miniszter lehetett volna, de nyolc nap alatt belebukott a jelöltségbe. A képviselőház úgy döntött, közzéteszik a balhés ügyeiről készült jelentést.
Egymillió dollárt adományozott az Uber Trump beiktatási alapjának
Nagyvállalatok egész sora igyekszik jó kapcsolatokat kiépíteni a leendő amerikai elnökkel.
Tisztogatást ígér Trump lehetséges új FBI-igazgatója
Kash Patel annyira sok megosztó nyilatkozatot tett az utóbbi években és annyi furcsaság van a karrierjében, hogy szép számmal akad kritikusa. Viszont mivel maximálisan lojális Donald Trumphoz, az...
Robert F. Kennedy Jr. bizonyítani akarja, hogy a CIA-nak köze volt a Kennedy-gyilkossághoz
Ezért a menyét javasolta a CIA igazgatóhelyettesének.
Az utolsó még eldöntetlen választási versenyt megnyerték a demokraták, de minek
Büszke lehet magára Adam Gray, de szűk győzelme a washingtoni erőviszonyokon nem változtat.
„Ha egy kicsit is kriptoellenes vagy, véget vetünk a politikai karrierednek” – egyre durvábban...
Felfoghatatlan mennyiségű pénzzel jelent meg idén az amerikai politikában a kriptolobbi. Igyekeztek leradírozni a nekik nem tetsző jelölteket és támogatni a szövetségeseiket – mindkettő ijesztően...
Donald Trump leváltaná az FBI jelenlegi igazgatóját a hozzá lojális Kash Patelre
A mostani igazgató tízéves megbízatásából még három év van hátra.