A kosaras, aki miatt az egyetemi bajnokságban betiltották a zsákolást
A kosaras, aki miatt az egyetemi bajnokságban betiltották a zsákolást
Egy bizonyos Lew Alcindornak túl jól ment. Igaz, a dominanciáját ezzel sem tudták megtörni: a későbbi Kareem Abdul-Jabbar mindhárom egyetemi évében bajnok lett, ebből kettőben zsákolás nélkül –...
A Föld legrégebbi ismert színe nem más, mint az élénk rózsaszín
A Föld legrégebbi ismert színe nem más, mint az élénk rózsaszín
Egymilliárd éve az egész óceán is rózsaszín volt a benne élő cianobaktériumok miatt, a bennük lévő klorofill ugyanis zöld helyett piros és lila volt.
Miért nézünk kitartóan egy sorozatot még akkor is, ha azt érezzük, hogy rettenetes?
Miért nézünk kitartóan egy sorozatot még akkor is, ha azt érezzük, hogy rettenetes?
Végignéztem A besúgót, pedig már az elején sem tetszett. Most utánajártam, hogy miért csináltam, és az is kiderül, mi az a Concorde-effektus.
A „nemzet atyja”, akit úgy leitattak, hogy egy orosz hadihajón tért magához
A „nemzet atyja”, akit úgy leitattak, hogy egy orosz hadihajón tért magához
Horthy Miklós körül már életében kialakult egyfajta vezérkultusz, de voltak olyan fiatalkori kalandjai, amelyekről a két világháború közötti Magyarország kormányzója saját emlékirataiban vallott, és...
Nem, Bob Marley híres száma nem arról szól, hogy ha nincs nő, akkor nincs sírás
Nem, Bob Marley híres száma nem arról szól, hogy ha nincs nő, akkor nincs sírás
Minden idők egyik legismertebb reggaeballadáját évtizedek óta félreértelmezik.
Világhírű klipeket rendezett a 90-es években, bizarr balesetben halt meg
Világhírű klipeket rendezett a 90-es években, bizarr balesetben halt meg
A svéd Jhoan Camitz készítette a Spice Girls első klipjét, de a harsány, színes, vicces reklámjaival díjakat is nyert. Halála idején az első filmjére készült.
Az első nyíltan meleg focista tragikus története
Az első nyíltan meleg focista tragikus története
Justin Fashanu az angol futball nagy ígérete volt, de soha nem tudta befutni azt a karriert, amit érdemelt volna. Végül egy feltételezett nemi erőszakkal kapcsolatos ügy miatt öngyilkos lett.
A gyilkosság, ami miatt az USA törvényt hozott arról, hogy ő a világ rendőre
A gyilkosság, ami miatt az USA törvényt hozott arról, hogy ő a világ rendőre
Ha egy részeg lenyúlja a mazsolaborodat, ne puskával menj visszakérni, mert beleremeg a nemzetközi jog.
A legkeményebb bringás, aki törött kulcscsonttal és karral tekerte végig a Girót, és második lett
A legkeményebb bringás, aki törött kulcscsonttal és karral tekerte végig a Girót, és második lett
Fiorenzo Magni az olasz kerékpársport aranykorának egyik legnagyobb és legellentmondásosabb alakja.
Vidámparkot akart építeni Kanadában, a kormány rászállt, erre Libanonban ejtett túszokat
Vidámparkot akart építeni Kanadában, a kormány rászállt, erre Libanonban ejtett túszokat
Eddy Haymourt mégsem vádolták meg terrorizmussal, sőt, a végén még ő kapott komoly kárpótlást a meghurcoltatásáért. Bizarr történet a hetvenes évekből arról, hogy egy ember mi mindenre képes az...
Kövess minket Facebookon is!