Az egymillió dolláros katonai jégkrémhajó legendája
1945-ben építette az amerikai haditengerészet, hogy fagyival lássa el a csendes-óceáni hadszíntér tengerészeit. Aztán nyoma veszett.
Az első magyar köztársasági elnök léghajóbalesetet szenvedett, de erről nem tudhatott a nagymamája
Károlyi Mihály szeretett veszélyesen élni: fél szemmel vezetett autót, és Tisza Istvánnal párbajozva összevissza kaszaboltatta magát.
Ki volt az első magyar, aki eljutott Amerikába?
Feltehetően már a gyarmatosítás ideje előtt jártak magyarok Amerikában. Az viszont kérdéses, hogy egy, már a vikingekkel partra szálló, a legendák szerint a helyi szőlőktől be is rúgó férfi, vagy...
Az F1-kocsik egyik legfontosabb alkatrésze sokáig fából volt, Schumacher egy futamgyőzelmet is...
Ma már fenolgyantából gyártják, és köze van a szikrázáshoz is, de nem fából vaskarikára kell gondolni.
A művész, aki sikeresen eladta a semmit, többször is
Sehol nem volt még a digitalizáció, amikor Yves Klein gyakorlatilag megvalósította az NFT-t. Sőt, a halála után hatvan évvel egymillió euróért kelt el az a számla, amit a semmi eladásáért állított...
A világ egyik legszebb nemzeti parkjában nejlonzacskóba kell gyűjtenünk a saját ürülékünket, és...
A világ nemzeti parkjaiban egyre nagyobb problémát jelent a látogatók széklete. A nemzetközi szakirodalomban már elterjedt a „vécépapír-virágzás” kifejezés. Argentínában különösen szigorúan veszik a...
A nácik nagy erőkkel keresték a Szent Grált, a szuperfegyverük pedig egy nyíltan meleg kutató volt
Otto Rahn évtizedekkel előzte meg Indiana Jonest, még ha vele ellentétben ő nem is találta meg a Grált. Világnézete és nemi identitása miatt végül a nácik kegyéből is kiesett, 1939-ben pedig nagyon...
A karcagi fenegyerek, aki megszervezte az amerikai könnyűlovasságot a függetlenségi háborúban
Kováts Mihály emlékét a mai napig ápolják mind itthon, mind Amerikában.
Évszázadokra elfelejtették Európa egyik legjelentősebb sírkamráját Brno alatt
Az 50 ezer ember maradványát tartalmazó föld alatti sírkamrát még a középkorban kezdték el használni, aztán a XVIII. században jött egy törvény, és idővel feledésbe merült, hogy egyáltalán létezett....
A számítógép, amivel Margaret Thatcher dicsekedett a japán miniszterelnöknek
40 éves a ZX Spectrum, ami kitalálójának lovagi címet hozott, és Európa-szerte nagy hatással volt egy generációra. Magyarországon is jól ismert a gép és a vele összenőtt játékok, mint a Manic Miner,...