Gazdaság
240 milliárd forintos magyar vételi ajánlattal lobbizott Szijjártó a spanyol vonatcég 40...
A külügyi és külgazdasági miniszter Spanyolországban érvelt a magyar vételi ajánlat mellett a vasúti járművek gyártásával foglalkozó Talgóra.
A kormány adópolitikáját is okolja a Mol adózás előtti eredményének csökkenéséért
37 százalékkal csökkent egy év alatt a Mol adózás előtti eredménye, amely így is majdnem kétmilliárd dollár. Hernádi Zsolt szerint a belső teljesítmény ellensúlyozta a csökkenést.
Több mint 124 ezer magyar dolgozik bejelentve Ausztriában
Magyarország szinte ugyanannyi munkaerőt ad Ausztriának, mint a nyolcszor népesebb Németország.
Durván megugrott a közautó-használók száma tavaly
A Jövő Mobilitása Szövetség 25-30 százalékos növekedésről számolt be.
Varga Mihály is feladatot kapott az új korrupcióellenes stratégia végrehajtásában
A közbeszerzéseken részt vevő cégekkel való előzetes konzultációról, a piaci verseny növeléséről és a pályázatokban szereplő követelmények túlspecifikálásával szemben is lépéseket tenne a kormány.
A tavalyi recesszió után felpörög a magyar gazdaság az Európai Bizottság szerint
Az infláció viszont marad az uniós átlag fölött idén és jövőre is a téli uniós gazdasági előrejelzés alapján.
Jogállamban elképzelhetetlen lett volna, ahogy Varga Juditék megrendelték a Ryanair megleckéztetését
A magyar kormány kivetett egy különadót a légitársaságokra, amit a Ryanair azonnal áthárított az utasokra. A kormány eljárást ígért, majd 300 milliós bírságot vetett ki. Mára kiderült, hogy az...
Szijjártó a török-magyar gazdasági kapcsolatokról: Közelebb kerültünk ahhoz a célhoz, amelyet...
A külügyminiszter a magyar-török kereskedelmi és gazdasági vegyes bizottság alakuló ülésén vett részt Ankarában 11 magyar cégvezetővel együtt.
Drágultak az albérletek: Budapesten 250 ezer az átlag, két vidéki város is átlépte a 200 ezres...
A fizetésemelések és a keresztféléves képzések hajtották fel az árakat.
Trükközhetett a Pfizer, hogy késleltesse az általa gyártott gyógyszer olcsóbb verziójának...
A Pfizer szerint a vádak alaptalanok, de 93 millió dollárt fizet a gyógyszer forgalmazóinak, hogy lezárja az évtizedes pereskedést.











