Koronavírus
Megfertőződött két gorilla koronavírussal a San Diegó-i állatkertben
Ez lehet az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.
Elkezdték kiszállítani Európába a Moderna vakcináját
A vakcina forgalmazását január 6-án engedélyezte az Európai Bizottság. A vállalat 2021-ben legalább 600 millió adag védőoltást állít majd elő.
Izraelben már minden ötödik embert beoltottak, máshol még az első oltásra is fél évet kell várni
Izraelben jól haladnak az oltásokkal, de ettől még súlyos a harmadik hullám, az USA-ban messze a tervek mögött járnak, Hollandiában tíz nappal a többi EU-s ország után tudott csak elindulni az...
Hende Csaba lázat mér a szombathelyi kórházban
A volt honvédelmi miniszter a Markusovszky kórházban önkénteskedik, ahol úgy látja semmi nem akaszthatja meg a rendszert. Gördülékenyen folyik a gyógyítás.
Kétmilliárd adag vakcinával számol idén a BioNTech
A BioNTech két németországi helyszínen gyártja a vakcinát, de február végén egy harmadik gyár megnyitását is tervezik.
A szerbek a regisztrációnál azt is megadhatják, melyik vakcinát fogadják el, és melyiket nem
Szerbiában hétfőtől lehet jelentkezni a koronavírus elleni oltásra.
Újabb hét nagy sport- és konferencia-központban kezdik oltani az embereket Angliában
Ennek köszönhetően a hét közepétől naponta több százezren kaphatják meg a koronavírus elleni vakcinát.
Keddre elhasználják az eddig Magyarországra érkezett vakcinákat
Aznap ugyanakkor két új szállítmány is érkezik az operatív törzs hétfői tájékoztatója szerint.
Nem nyomoz a rendőrség a tízszeresen túlárazott kínai maszkgyártó gép ügyében
A rendőrség szerint a járvány alatt a piaci egyensúly felborult. A berendezések iránti kereslet jelentős mértékben megnövekedett, ami az árak emelkedését idézte elő.
Izraelben elkezdték kitalálni, milyen többletjogaik lesznek a beoltottaknak
Például nem kell karanténba menniük, ha fertőzöttel érintkeztek, vagy tesztelés nélkül mehetnek kulturális és sporteseményekre. Lehet, hogy uszodába, szállodába, éttermekbe, plázákba is.