Külföld
Óriási péniszt rajzolt a térképen a hajó, ami elállta a Szuezi-csatornát
Zátonyra futott, azóta is ugyanott vesztegel.
Németország megkönnyítené az útlevelek kiadását a náci rezsim üldözötteinek
A Belügyminisztériumtól évek óta követelték az érintett csoportok képviselői a probléma valódi megoldását.
Nehézkes lehet Netanjahu számára a kormányalakítás
90 százalékos feldolgozottság mellett még a potenciális szövetségesekkel sem jön ki a kormányalakításhoz szükséges többség. Egy arab párt sikere is átrendezi az erőviszonyokat.
Elérte a válság a Vatikánt: csökkentik a bíborosok fizetését
50 millió eurós hiánnyal számolnak.
Putyin 2024-ben új fiúként indulhat az orosz elnöki posztért
Az orosz alsóház megszavazta az elnök újravalaszthatóságát.
29 millió AstraZeneca-dózisra bukkantak Olaszországban
Mindeközben az AstraZeneca miatt áll a bál az Európai Bizottságnál, miután a brit–svéd vakcinagyártó cég nem szállította le időben a megrendelést.
Lemondott a szlovák külügyminiszter és az oktatásügyi tárca vezetője is
A súlyosbodó koalíciós válság az orosz vakcina miatt robbant ki.
Angela Merkel elnézést kért a járványkezelés hibáiért
A kancellár ezzel egy időben bejelentette, hogy mégsem rendelnek el teljes zárlatot a húsvéti ünnepek napjaira, mint ahogy azt korábban ígérték.
Boris Johnson: A kapitalizmus és a kapzsiság miatt sikerült az oltási program
A brit miniszterelnök kijelentése épp akkor szivárgott ki, amikor a vakcinaexport miatt amúgy is megy a vita az Egyesült Királyság és az EU között.
Egy tévéstáb pont ott volt, amikor Szájer Józsefet elkapták a rendőrök, most kiadták a videókat
Miért mászott ki az ablakon, kérdezi a rendőr. Mert muszáj volt, feleli Szájer.