Sport
Nyolcvan elmúlt, de 2000 kilométert bringázott az olimpiára Szentesről
Az egykori tornatanár visszafelé már repülővel jön, hogy ne legyen gyerekei terhére.
Egymás után estek a bringások a csúszós pályán a párizsi olimpia női időfutamán
Az ausztrál Grace Brown nyerte az aranyérmet.
Szilágyi Áron: Olyan volt, mintha én lettem volna az újonc és ő háromszoros olimpiai bajnok
A kardvívás címvédőjét sokkolta első asszója, nem gondolta, hogy ennyire nem lesz fogalma, mit kell csinálnia
Vereséggel kezdte az olimpiát a magyar női vízilabda-válogatott
A hollandok 10-8-ra győztek a csoport első meccsén.
Az olimpiai címvédő Szilágyi Áron első meccsén kikapott kardvívásban és kiesett
A kanadai Arfa 15-8-cal ejtette ki. Szatmári András is a 32-es táblán búcsúzott, Gémesi Csanád pedig egy bravúr, az amerikai Dershwitz kiejtése után egy tussal kapott ki a 16 között.
Nyolcgólos hátrányból talpra állt a magyar férfi kéziválogatott, de Egyiptom győzött
Az előző olimpián negyedik Egyiptom elhúzott az elején, de Fazekas Gergő vezetésével a magyar csapat eltüntette a hátrányát. A hajrá kiélezett volt, de 35-32-re az afrikai csapat nyert.
A legtöbb elit úszó simán belepisil a medencébe
Amerikai olimpikonok beszéltek erről, hogy elkerülhetetlen a dolog, mert a szűk versenydresszek és a hidratáltság korlátozzák őket.
A tornász Mészáros Krisztofer összetettben bejutott a döntőbe a párizsi olimpián
A párbajtőröző Muhari Eszter nyerte a párizsi olimpia első magyar érmét. A férfi kézilabdázóink és a női vízilabdázóink elvesztették az első meccsüket. A férfi kardvívóink várakozáson alul...













