Sport

Kummantottunk az olimpiai döntőben, ez is kellett a győzelemhez
Kummantottunk az olimpiai döntőben, ez is kellett a győzelemhez
Ábrahám Attila 21 évesen, első nemzetközi versenyén mindjárt olimpiai bajnok lett. Magyar kajaknégyes soha nem nyert addig olimpián, történelmi győzelem részese volt. Vitray Tamás invitálására...
Ifjúsági Európa-bajnok lett a nyílt vízi úszó Fábián Bettina
Ifjúsági Európa-bajnok lett a nyílt vízi úszó Fábián Bettina
Óriási fölénnyel lett aranyérmes 10 kilométeren, Szimcsák Mira nagy hajrával behúzta a bronzérmet.
Kétgólos hátrányból mentett pontot a Bayern a Lipcse ellen
Kétgólos hátrányból mentett pontot a Bayern a Lipcse ellen
A szünetben 2-0 volt az állás, aztán Kane tizenegyes és Sané gólja visszahozta a játékba a címvédőt. A Lipcsénél Gulácsi és Orbán sem játszottak.
A Liverpool kilenc emberrel, utolsó pillanatos öngóllal kapott ki a Tottenhamtől
A Liverpool kilenc emberrel, utolsó pillanatos öngóllal kapott ki a Tottenhamtől
Semmivel nem volt szerencséje Szoboszlaiéknak, két kiállítás, elvett gól és lesérülő gólszerző is kellett a Tottenham 2-1-es győzelméhez.
Hiába került hátrányba, végül 6-1-gyel ütötte ki a Fradi az MTK-t
Hiába került hátrányba, végül 6-1-gyel ütötte ki a Fradi az MTK-t
Az MTK a 12. percben már vezetett, de az első félidő végére fordított a Ferencváros, a másodikban meg lőttek még négyet.
A világ egyik legszebb kényszerlépéses sakkfeladványa
Összecsap a nehézsúly két veretlen bajnoka, Tyson Fury és Olekszandr Uszik
Összecsap a nehézsúly két veretlen bajnoka, Tyson Fury és Olekszandr Uszik
A címegyesítő bokszmeccset Szaúd-Arábiában rendezik december végén vagy január elején.
Tévedésből keltették a volt békéscsabai focista halálhírét, nem először
Tévedésből keltették a volt békéscsabai focista halálhírét, nem először
Fabulya György kritikus állapotban kórházban fekszik, de életben van.
Ismét körözési listára került Tokody Tibor, a volt válogatott futballista szerint 180 euró miatt
Ismét körözési listára került Tokody Tibor, a volt válogatott futballista szerint 180 euró miatt
Az Újpest és a Győr egykori játékosa azt mondta, nem vette át időben a bírósági idézést.
Puskás sofőrje már a Premier League élbolyában vezet
Puskás sofőrje már a Premier League élbolyában vezet
Az attraktív támadófocijával bármelyik szurkolótábort képes megnyerni magának a Tottenhamhez nyáron érkezett Ange Postecoglou, aki nagy kerülő után Európába érve villámgyorsan a legjobb edzők közé...
Kövess minket Facebookon is!