Sport
Edwin van der Sar túl van az életveszélyen
A holland kapust még mindig az intenzív osztályon ápolják, de már kommunikatív.
Ricciardo máris visszatér az F1-be, a Red Bull fiókcsapatánál építheti újjá karrierjét
Nyck de Vries fél szezont sem húzott ki az AlphaTaurinál.
Az emberi jogi bíróság szerint diszkriminatív a Caster Semenya miatt hozott tesztoszteronszabály
A dél-afrikai interszexuális futó azért fordult a bírósághoz, mert a magas tesztoszteronszintje miatt nem versenyezhetett nőként.
Hibátlan csapat, 13 fok – indul az új igazolásokkal kitömött Fradi számára a Bajnokok Ligája
Az ellen a feröeri KÍ ellen kezdik a Bajnokok Ligáját, amely a mostani szezonban még pontot sem vesztett. De azért így is kötelező a győzelem.
Meghalt Ormai László, a magyar pingpong egyik legnagyobb mestere
Edzőként 25-ször nyert BL-t, 30-szor Európa-bajnokságot. Véletlenül kezdett pingpongozni, véletlenül lett edző, és a kínaiak is kíváncsiak voltak szaktudására.
Verstappen két körig izgulhatott a Brit Nagydíjon, hatalmas F1-rekordot állított be a Red Bull
A McLaren nagyot villantott a hazai versenyen, bő egy év után kerültek újra dobogóra. Albon a Williamsszel mindkét Ferrarit megelőzve lett nyolcadik a biztonsági autós szakasszal megkavart futamon.
Küszöbön egy újabb rekordigazolás, Szalai Attila közel az Union Berlinhez
A Kicker úgy tudja, hogy 14 millió eurót fizetnek a németek a Fenerbahçénak.
Dárdai Pál legkisebb fia, a 17 éves Bence lőtte a Hertha gólját
Egy másikat pedig előkészített, de kikaptak a svájci bajnoktól 4–2-re.
Már nem kell lemondani a mondóról
Másfél hónap múlva rendez Budapest atlétikai vb-t, az arra épített új stadiont egy kétnapos országos bajnoksággal tesztelték. Szupergyors pálya és az egyszerre kevés és sok néző dobta fel a hazai...
Fucsovics kikapott Medvegyevtől Wimbledonban
Fucsovics jól kezdett, de az orosz összeszedte magát.









