A vb-k történetében először kezdett két vereséggel a kanadai hokiválogatott
A nyitónapon a házigazda lettektől kapott ki a 26-szoros aranyérmes kanadai csapat, most az amerikaiak simázták le őket 5-1-gyel.
Giro: a rajt után egy perccel tömegbukás miatt állították meg a versenyt
Többen feladták a versenyt, Valter Attila egyik ellenfele is kiszállt, így a magyar bringás már a 11. összetettben. A szakasz Campenaertsé lett szökésből.
Ferrari-dráma után nyert Verstappen Monacóban, és átvette a vezetést a világbajnokságban
Hiába szerezte meg az első rajthelyet Charles Leclerc, a váltó meghibásodása miatt el sem tudott rajtolni. Max Verstappen örökölte meg tőle a pole-t, amit magabiztosan vezetve győzelemre váltott a...
Valter Attila: A magyar szurkolók miatt szenzációs élmény volt a Zoncolanon tekerni
A bringás a Giro legnehezebb hegyén nem roggyant meg, saját tempóval mászta meg az 1730 méter magas hegyet, ahová rengeteg magyar is elment szurkolni.
Téves trollhír, hogy egy kínai üzletember megvett egy focicsapatot azért, hogy ő és a 126 kilós...
A túlsúlyos férfi is tulajdonos egy klubban, és valóban játszott is a csapatban 2019-ben, csak az egy másik klub volt.
Négy éve még világrekordot döntött, most 109 évesen meghalt a világ legidősebb kerékpárversenyzője
67 esztendősen kezdett el biciklizni, dolgozott tűzoltóként, gazdálkodóként, favágóként, cipő- és borárusként is.
Tornatörténelmet írt az amerikai Simone Biles
A négyszeres olimpiai bajnok a női tornászok közül elsőként ugrott meg egy rendkívül nehéz ugráskombinációt.
Kilenc éve még nem létezett, idén bajnok lett – mi az?
Nem egy felcsúti sikersztori, inkább egy muraszombati futballgroteszk.
Egy 90. percben rúgott góllal döntötte meg Gerd Müller 49 éves rekordját Robert Lewandowski
A Bayern München lengyel csatára 41. bajnoki gólját szerezte az Augsburg ellen, Müller 1972-ben 40 gólig jutott.













