Tömeges fapusztulást okozhat egy bogár, ami most jelent meg Magyarországon
Egész Európában nálunk sikerült először elcsípni a kőrisrontó karcsúdíszbogarat, a szakértők szerint ez az állat a kőrisfajok egyik legsúlyosabb károsítója.
Lovász László: Talán jobban járt volna a Magyar Tudományos Akadémia, ha 2014-ben a kormányhoz...
Egyetért azzal, hogy a HUN-REN vezetőségének le kell mondania, de szerinte nem oldódik meg a magyar tudomány helyzete azzal, ha visszakerülnek a kutatóintézetek az MTA-hoz.
Újra globálisan elérhetők az Anthropic legfejlettebb MI-modelljei
Az Egyesült Államok kormánya feloldotta a korábban nemzetbiztonsági aggályok miatt bevezetett exportkorlátozásokat.
Kerüljön ismét lendületbe a magyar tudomány!
A tudományfinanszírozásról szóló vita befejező része a Telexen.
Kedden lejár a határidő az Alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására
Gajdos László minisztériumának egy napja maradt lépni.
Mi történt a venezuelai földrengés hátterében?
Szakértővel elemezzük, miért nem lehet az ilyesmit pontosan előre jelezni, és miért fontos mégis megérteni a természeti katasztrófa geológiai alapjait.
Másodszor is befürdött a Valve a minipécéjével, és ezt most a mesterséges intelligenciának lehet...
Hétfőn derült ki a tavaly bejelentett Steam Machine ára, és a memóriaapokalipszis kellős közepén pont olyan lesújtó lett, mint amire számítani lehetett. Ettől még persze lehet, hogy jól fog fogyni,...
Mi közünk nekünk az óceánok savasodásához, miközben lehet, hogy még tengert sem fogunk látni soha?
„Sok tanyasi gyerekünk van, akik három éve beszéltek először arról, hogy otthon kifogyott a kútból a víz, és ez megrémítette őket. Látják azt is, miként ég ki minden itt az Alföldön” – mesélték a...
Szürkés imola barátszegfűzik az őszi vérfűvel: megnéztünk négy felszámolt budapesti betonsivatagot
Június elején indult el a Túlbetonozva kampány, ami arra a hibás beidegződésre hívja fel a figyelmet, hogy akkor van rend, ha valamit lekövezünk. Szakértőkkel jártuk be Budapestet, hogy megtudjuk,...
Úgy sikerült elolvasniuk kutatóknak egy kétezer éve megégett papirusztekercset, hogy igazából nem...
Áttörést jelenthet a mesterséges intelligenciára és fejlett képalkotó eljárásokra épült technika.













