Techtud
Egy fekete plus size modellnek hála megváltoznak az Instagram meztelenségre vonatkozó szabályai
Évekig tartó huzavona után módosítják az irányelveket, hogy minden testalkatot azonosan ítéljenek meg, és megszüntessék a fekete plus size modellek kirekesztését.
Csökkent az antitestekkel rendelkezők aránya a briteknél, kockázatos lehet az újrafertőződés
Egy friss kutatás szerint három hónap alatt több mint negyedével esett vissza a számuk, ami erősen arra utal, hogy nem tart sokáig a fertőzés utáni immunitás.
A beteg vámpírdenevérek maguktól is tartják a távolságot egészséges társaiktól
A denevérek jóval előttünk járnak, ha távolságtartásról van szó.
NASA: Sokkal több víz van a Holdon, mint eddig gondolták
Ráadásul egy része a felszínen, nagyon könnyen hozzáférhető helyen található.
100 játékkal küldi harcba a PS5 ellen új retrokonzolját az Atari
A VCS jelentős csúszás után már tényleg megérkezik novemberben.
Palkovicsékkal a legrosszabb az MTA kapcsolata
Az MTA elnöke szerint óriási kockázata van a Természettudományi Múzeum költözésének. Freund Tamás mindent visszaszerezne, amit a kormány elvett tőle.
Két évtizede nem volt akkora trösztellenes ügy az USA-ban, mint ami a Google és az Apple ellen...
A két cég 15 éve lezsírozta, hogy a Google legyen az alapértelmezett kereső az Apple termékein, a reklámbevételen megosztoznak. Az Igazságügyi Minisztérium szerint ez hozzájárul a Google kvázi...
Visszavonult Bjergsen, minden idők egyik legjobb LoL-játékosa
A Team SoloMid 24 éves dán legendája felhagy az aktív játékkal, de nem távolodik el a League of Legendstől, a következő szezontól ő irányítja majd az amerikai csapatot.
Most már tényleg senki nem ment meg minket a kínai videójátékoktól
A Genshin Impact szinte a semmiből érkezve lett az idei év egyik legnépszerűbb játéka, és két hét alatt visszahozta a 100 millió dolláros fejlesztési költségét. De mit esznek ennyire egy alapvetően...
Most még tekergetjük az órát, aztán jön az örök tél vagy az örök nyár
Se a gazdaságnak, se a szervezetnek nem éri már meg a nyári és téli átállás, az viszont nagyon nem mindegy, hogy 2021-től melyik marad érvényben.