Videó
„Menczer próbált vele szépen beszélni, de a Péter nem akart”
Menczer Tamás választókerületében kérdeztük az embereket, hogy mit szólnak a képviselőjük és Magyar Péter közötti vitához. Van, aki szerint jó, hogy végre valaki beolvasott Magyar Péternek, mások...
Menczer: Erősebb voltam Magyarnál, és mindig is erősebb leszek
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyarhoz képest Gyurcsány egy igazmondó juhász, akár Teréz anya is lehetne. Kecskeméti sajtótájékoztatóján kérdeztük Menczer Tamást.
Gulyás: Magyarhoz képest Menczer úgy viselkedett, mint ahogy 60 felett az akadémián szokás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Tisza Párt megjelenésével újfajta verbális durvaság jelent meg a közéletben.
Ha hívnának Andi születésnapjára, persze hogy mennék – erős idézetek Litkai Gergely interjújából
Az emberek vágynak arra, hogy a feszültséget levezessék, és néha azt érzem, hogy egy közepes poénnak is aránytalanabbul jobb a hatása, mint volt tíz évvel ezelőtt – mondta Litkai Gergely a Most...
Ha megőrülünk a hatalomtól, akkor hülye döntéseket hozunk – interjú Litkai Gergellyel
Sokat fejlődött a magyarok humorérzéke, viszont az elmúlt harminc évben nagyon rossz idegállapotba kerültünk. Fontos, hogy tudjunk nevetni magunkon, a klímaválsághoz pedig addig kell adaptálódni,...
Pintér a gyermekvédelemről: 85 százalékban elfogadhatóak a körülmények
A belügyminiszter szerint rendkívüli energiákkal, nap mint nap dolgoznak a helyzet javításán, és bízik benne, hogy a munka be fog érni.
Tizenháromszor kérdeztük meg Orbán Balázst, miért valaki más számítógépén keletkezett a tézisfüzete
Kevésbé szigorúan véve 18-szor, de csak annyi derült ki, hogy kollégája „a formázásban segített neki”. A miniszterelnök politikai igazgatója megvédte doktori disszertációját az ELTE-n, az egyetem...
Mi van, kicsi? Mosson fogat! – mutatjuk a Menczer–Magyar-találkozó legerősebb pillanatait
Kocsmai stílusú vita alakult Menczer Tamás és Magyar Péter között egy pécsi gyerekotthon előtt. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar kicsi és reszket, a Tisza Párt elnöke Menczer száját...
Rogán: A szolgálatok már figyelmeztettek erre, vártam már, hogy mikor fognak előállni ezzel a...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét szembesítették egy, a telefonjáról készült fotóval, ezen állítólag az látszik, hogy Vitézy Dáviddal beszélget. A miniszter válaszul feljelentéssel fenyegette...
Life as It Comes – Documentary about a Hungarian town in an election year
Áron Szentpéteri and his crew spent a year filming in Tiszavasvári. The documentary, premiering on Telex, relates the story of the town's decline and the current state of affairs in Hungary through...