Videó
A rabló Orbántól a szemétláda Magyarig – felvidékieket kérdeztünk Fico magyarellenes törvényéről
Orbán Viktor óvatosan fogalmaz, amikor a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését büntető törvényről kérdezik, Magyar Péter szerint radikális lépésekre lenne szükség. A nagy port kavaró jogszabályról és...
Bereményi Géza: Mindent leírtam már, kivéve, amivel megfenyegettek, hogy nem írhatom meg
Cseh Tamás fiának, Cseh Andrásnak ír most dalszövegeket, ami mélyen megrendíti, „olyan, mint egy szellemidézés”, mondja a legendás író, rendező. A Buksó első Telexen jelentkező adásában az 1956-os...
Lázár: A miniszterelnök álláspontja az volt, hogy ezt a kijelentést helyre kell tenni
A minisztert azzal hívták fel cigány barátai, hogy „ez túl sok, túl erős, értik, hogy világos beszéd, de fáj nekik”.
Toroczkai: Nem vagyunk olyan messze attól, hogy választást nyerjünk
Hiába nem tudott nagyra nőni a Mi Hazánk, követői szerint Toroczkai László semmit nem csinál rosszabbul Magyar Péternél. Sőt, szerintük április után a pártnak a mostaninál kétszer több képviselője...
Ez a lemez nem a maximalizmus miatt készült nyolc évig, hanem mert az élet közbeszólt
Közel egy évtized után jelentkezett új albummal a 2010-es évek egyik legfontosabb rappere és Rihanna párja, A$AP Rocky. De megérte ennyit várni a Don't Be Dumbra?
Rajtuk múlhat, ha szoros a választás – minden, amit a bizonytalan szavazókról tudunk
Több százezer ember van, akik egyik irányba sem elkötelezettek, de döntő lehet a szavuk április 12-én. Kik ők, hol élnek, és mivel lehet őket meggyőzni? A 2026 legújabb adásában Bódi Mátyással és...
Magyar soft power: mikor éri el a kultúránk a skandináv krimi vagy a K-pop sikereit?
Miért abban az ágazatban vagyunk világligában, ahova a legkevesebb közpénz érkezik? Hogyan ösztönözheti a kultúra a gazdaságot? A Magyarország jövő időben új része arról szól, hogyan láttathatnánk...
A Fidesz pánikreakciója mutatja, hogy Kapitány István óriási igazolás
A kormányzati gépezet rögtön letámadta a Tisza új igazolását, és két kispárt bejelentette, hogy nem indul a választáson. Orbánt meghívta Donald Trump a gázai béketanácsba, hétfő este pedig kiderült:...
A sértett elnök visszatért, és ennek a levét isszuk mind
A Téma legújabb adásában sorra vesszük, mit hozott Donald Trump első éve Amerikának, Európának, Magyarországnak és az egész világnak. Vendégeink Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója,...
Mindennap születnek bennünk rákos sejtek – erős idézetek a rákkutatóval készült interjúnkból
A Most jövök legújabb adásában Füredi András biofizikussal, rákkutatóval készítettünk videós interjút, ebben a cikkben a másfél órás beszélgetésből néhány gondolatot szöveges formában is kiemeltünk.













