Vb-selejtező: Írország-Magyarország 2-2

Vb-selejtező: Írország-Magyarország 2-2
Szoboszlai Dominik az Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a dublini Aviva Stadionban 2025. szeptember 6-án – Fotó: Charles McQuillan / Getty Images

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Sárga lap
Magyarország Dibusz Dénes  (Játék késleltetése)
MagyarországMagyarország

Szoboszlai egy szép kényszerítő után indult meg, el is tudott jutni a tizenhatos környékére, ahol a jobbról érkező Bolla kapta tőle a labdát, de a lövése most jócskán mellé szállt. Egy perccel később a túloldalon Manning fejelt, de ez sem találta el a kaput.

Bolla lőtte kapura, de nem volt különösebben veszélyes próbálkozás. Persze tíz emberrel már az is szép, hogy eddig jutott a magyar csapat, ahová Ötvös Bence érkezett Tóth Alex helyére Sallai kiállítása miatt.

Csere
A. Toth B. Ötvös
MagyarországMagyarország

Az utóbbi percekben nagyon eldurvult a meccs, aminek többnyire a magyarok itták meg a levét, Varga eltüntetése után is voltak még hasonló, büntetlenül hagyott ír megmozdulások, az egyik pont Sallaival szemben. A magyar játékos rögtön ezután lépett oda durván O'Shea-nek, akit elég csúnyán megtaposott hátulról, a bíró ezért küldte le őt a pályáról.

Az írek utána még provokálták kicsit a magyarokat, Cullen kapott ezért egy sárgát.

Sárga lap
Írország Josh Cullen  (Sportszerűtlenség)
ÍrországÍrország
Piros lap
Magyarország Sallai Roland  (Durvaság)
MagyarországMagyarország

A Szalai szabálytalansága után megítélt szabadrúgást közvetlenül a kapura lőtte Manning, és bár Dibusz ezt még védte, a kipattanó labdát végül sikerült odakotorni Ferguson elé, aki belőtte a gólt. A videóbíró még nézegette kicsit a gólt megelőző helyzetet, mert eléggé úgy tűnt, hogy Vargát leütötte Collins, de hiába reklamált Szoboszlai, a videós szobában is megadták a találatot.

Az első félidőben főleg a széleken volt aktív a magyar válogatott. Az írek térfelén a magyar labdaérintések több mint fele a jobb oldalon történt. Ez nagyban köszönhető a Nego-Bolla párosnak, akiket Matt Doherty eddig nem nagyon tudott féken tartani.

GÓL!
Írország Evan Ferguson  (Nathan Collins)
ÍrországÍrország1 - 2MagyarországMagyarország

Bolla ívelte be középre a labdát a túloldalon, de az írek tisztáztak, és meg is tudtak indulni belőle, a magyar védőnek végül csak szabálytalansággal sikerült megállítania a támadást.

Sárga lap
Magyarország Szalai Attila  (Gáncsolás)
MagyarországMagyarország

Ezt most a magyarok kezdték.

Elkezdődött a második félidő
ÍrországÍrország0 - 2MagyarországMagyarország

A félidő végére feljavultak kicsit az írek, vagy talán inkább a magyarok engedtek ki, de komoly helyzetük így sem volt a hazaiaknak. Inkább az volt a jellemző, ami a félidő végén is történt – lemaradnak a saját indításaikról, aztán lefaltolnak egy magyar játékost, és jöhet egy újabb szabadrúgás kifelé.

Félidő
ÍrországÍrország0 - 2MagyarországMagyarország

Játszik a magyar válogatott. A meccs eleji két gyors gól után Szoboszlaiék kicsit hátrébb húzódtak, és visszavettek az intenzív letámadásokból. Ettől kiegyenlítettebb lett a labdabirtoklás, de az írek nem igazán tudják, hogy mihez kezdjenek a labdával. Leginkább hosszú indításokkal és ívelésekkel próbálkoznak a széleken, de nagy veszélyt ezekből nem alakítottak ki. A magyar csapat magabiztosan kontrollálja a meccset, a félidőben volt olyan jelenet, amikor a magyar játékosok egymás után adták a kötényeket a nagy elánnal letámadó íreknek.

Orbán hibázott a saját térfelén, Ferguson tudta elvinni mellette a labdát, de Dibusz nagy vetődéssel hárított. Ezután még vissza tudták lőni az írek középre a labdát, de Orbán itt már a helyén volt, és fejjel tisztázott.

Sallai kapott jó labdát Bollától, de túl közel volt már a jól érkező ír kapushoz, így Kelleher el tudta ütni a labdát.

Jó messziről fejelte kapura, nem is lett veszélyes.

Simán megelőzte volna a magyar védő, de az ír csatár ezt nem annyira értékelte, oda is lépett kicsit Orbánnak, ezért kapott lapot.

Sárga lap
Írország Evan Ferguson  (Gáncsolás)
ÍrországÍrország

Az íreknek most két helyzete is lehetett volna, de egyik sem volt igazán veszélyes – előbb egy beadás után csúszott le egy fejes, amit Dibusz fogott meg simán, bár el is engedhette volna, utána pedig egy az eddigiek után szokatlan hiba után indulhattak megint az írek, de Ferguson nem találta el jól a labdát.

A tizenhatostól pár méterre eresztett meg egy lövést az ír játékos, de nem találta el túl jól a labdát.

A kezdőcsapat kihirdetése után úgy tűnhetett, hogy Marco Rossi változtat a szokásos, ötvédős felállásán, és ezúttal négy védővel fog játszani a magyar csapat, de az első 30 perc alapján ez nincs így. Támadásban Bolla Bendegúz a jobb szélen magasan fent tartózkodik, és Nego Loic is gyakran belép a támadásépítésekbe. Amikor viszont az írek szerzik meg a labdát, akkor a magyar csapat fegyelmezetten visszazár az ötvédős felállásra, ahol Bolla a jobbhátvéd, Nego pedig eggyel beljebb tolódik Orbán mellé.

Ugrás közben simogatta meg a kelleténél erősebben a magyar csatár fejét, fogta is egy kicsit utána a szemét Varga, de tudta folytatni a játékot.

Kicsit felesleges szabálytalanság a magyarok csapatkapitányától, valószínűleg ő is tudta, hogy ezért lapot fog kapni.

Sárga lap
Magyarország Szoboszlai Dominik  (Fogás)
MagyarországMagyarország

Megint volt egy szép támadása az íreknek, de végül kifelé ítélt szabadrúgást a játékvezető, miután Cullen a levegőben ütközte le Stylest. Dibusz viszont még a lefújás után is bátran jött ki a kapujából, szóval még a szabálytalanság után sem volt esélye az íreknek gólt szerezni.

De túlságosan kifelé csavarodott a labda, így végül jócskán mellément a lövése. Pedig amúgy elég tisztán maradt, ha le tudja szorítani a lövést, beakadhatott volna a bal felsőbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!