Voltak már sokkoló vereségei a magyar focinak, de ez a mostani több okból is különösen fájó

Vasárnap délután kiderült, hogy miután a magyar futballválogatott egy utolsó pillanatban kapott góllal hazai pályán kikapott az írektől, már biztosan lemarad a 2026-os világbajnokságról. Ez már sorozatban a tizedik alkalom lesz, hogy Magyarország nem lesz ott a vb-n, de a mostani hiányzás több okból is különösen fájó. A magyar futball általános, alacsony nívóján ez a bekapott gól nem rontott, de a kirakat fényén érezhető a változás, mintha kiégett volna néhány világító izzó.

Először is azért fájdalmas a kiesés, mert három Eb-részvétel után egyszer sem sikerült eljutni a vb pótselejtezőjéig sem.

Bernd Storck irányítása alatt a válogatott a 2016-os Eb-nyolcaddöntő után közvetlenül nem tudott nyerni Feröeren, aztán még kikapott Andorrában is, miközben Svájc és Portugália magabiztosan lépett tovább a csoportból. A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott Eb-n júniusban kétszer is vezettünk Münchenben a németek ellen, majd szeptemberben és októberben jöttek az albánok, akiknek gólt sem sikerült rúgni Marco Rossi csapatának. Akkor ezt a topligás játékosok hiányzásával indokolta a kapitány.

Másodszor azért fájdalmas a mostani kiesés, mert most juthat ki először 16 csapat a földrészről a 32-ről 48-ra növelt létszámú vb-re, emellett a sorsolás sem volt kedvezőtlen. A búcsú drámai jellege, a selejtező új rendje és az a tény, hogy a világranglistás helyezésünk alapján a pótselejtezőn hazai pályán játszhattunk volna az első meccsen, mind csak növelte a csalódottságot. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ha Írország ellen, kétszeri vezetés után sem sikerül megtartani a döntetlent, akkor nem vagyunk a legjobb tizenhatban, aminek általában a határán táncolunk, és így nincs helyünk a vb-n.

A korábbi kudarcok mások voltak

Voltak a múltban olyan magyar válogatottak, amik egyénileg a mostaninál is jobb képességűek voltak, mégsem mutathatták meg magukat vb-n. Az 1920-as évekig most szándékosan nem megyünk vissza, de az elmúlt bő fél évszázad első igazán nagy futballsokkja 1969-ben érte az országot, amikor pótselejtezőre kényszerült a csapat, mert Dániában váratlanul kikapott 3–2-re.

Az akkori dán csapat ereje össze sem vethető a jelenlegivel, pláne a nyolcvanas évek bombaerős csapataiéval, míg a magyar csapat tele volt nagy nevekkel. A magyar gólokat Farkas János és Bene Ferenc lőtte, akik az Aranylabda-szavazáson is kaptak jelöléseket, és ezen a meccsen sérült meg a két évvel korábban Aranylabda-nyertes Albert Flórián. A pótselejtezőt a csehszlovákok ellen semleges pályán, Marseille-ben kellett lejátszani, az NDK-ból importált kapitány, Sós Károly hibát hibára halmozott az összeállításkor, az ellenfél 4–0-ra elment, a szépítésre csak az utolsó percben futotta. Mészöly Kálmán ekkor nyilatkozta, hogy az ő idejük lejárt, Sóst ki is rúgták. A magyar fociban viszont akkoriban hemzsegtek a jó játékosok, a tehetségek, ezt alátámasztotta az 1972-es olimpiai ezüst, majd a negyedik hely az Eb-n.

A második sokkra így sem kellett sokat várni, 1973-ban jött. Akkor veretlenül, két győzelem mellett négy döntetlennel a harmadik hely lett Bene Ferencéké a világbajnoki selejtezőcsoportban. A svéd Ralf Edström fejesével alakult ki a 3–3-as végeredmény az utolsó, legfontosabb meccsen. Ezen a találkozón Bicskei Bertalan állt a kapuban – először és utoljára válogatott mezben –, sokan az ő hibáját okolták a kudarcért. Akkoriban még működött a bűnbakképzés, a hibáztatás, a felelőskeresés, hiszen az egész közegre, még ha érezhetően rohadó is volt, nem lehetett mutogatni, mert abból az állampárt sem jött volna jól ki.

1994 előtt azzal sem sikerült élni, hogy Jugoszláviát kizárták, mert Izland itthon és kint is jobb volt, mint a magyar csapat. Az 1997-es, jugoszlávok elleni 1–12-es katasztrófa előtt voltak szép eredmények, és bár sem Svájcot, sem Norvégiát nem tudta legyőzni Csank János csapata a csoportban, így is meglett a második hely. Aztán jött a két demoralizáló vereség. Utána pedig kudarc kudarc hátán.

A mostani legfőképpen abban különbözik a korábbi vereségektől, hogy ez a csapat már nem fog így összeállni. A mostani keretnek ez volt az utolsó esélye, és szegényes a hátország.

Ebből a korösszetételben még éppen ideális állományból nem sikerült kihozni a második helyet, noha a második kalapból indultunk, a keret több kulcsjátékosa pedig már a pályafutása végéhez közelít, és egyelőre nem látszik, kik léphetnének a helyükre.

Több kulcsembernek ez volt az utolsó esély

Igazi vezéregyénisége van a társaságnak, akit szerte a világban ismernek, és még csak 25 éves: a Liverpoolban is meghatározó Szoboszlai Dominik. A magyar csapatkapitány ezúttal is zokszó nélkül elvégezte a kulimunkát, hátraért és szerelt jobbhátvédben a hajrában, ha a helyzet úgy kívánta. „Iszonyú fontos a mezőnymunkája, de az alól tehermentesíteni kellene, hogy a csillogásra is maradjon ereje és ideje. Mert a benne rejlő zsenialitásból így nem húzhat hasznot a válogatott” – fogalmazott nekünk névtelenül egy korábbi válogatott játékos.

Szoboszlai mellett Sallai Roland és Varga Barnabás is olyan játékos, akik más válogatottakban is helyet kaphatnának. A 28 éves Sallai most nincs a legjobb klubnál, mert a török Galatasarayban jobbhátvédben játszani a válogatott szempontjából nem a legjobb, még ha a Bajnokok Ligájában is szerepel. Rá viszont még nagy eséllyel négy év múlva is lehet számítani, akárcsak a most 26 éves Schäfer Andrásra.

Varga szenzációs formában van, azon túl, hogy gigantikus gólt lőtt az íreknek, előtte az örmények ellen volt egy olyan fejese, amit nem sokan tudnának a kapuba fejelni egész Európában. Olyan szinten kell keresgélnünk játékosok után, akik ezt képesek gólra váltani, mint Erling Haaland vagy Harry Kane. Az ilyen ihletett forma viszont véges, bár reméljük, hogy még évekig kitart. Varga viszont már most is 31 éves.

A 33 éves Willi Orbán és a 34 éves Loïc Nego ugyancsak topligában játszik, de ők a következő vb idejére már biztosan visszavonulnak. Még az sem biztos, hogy a 2027. márciusban kezdődő Eb-selejtezőkön ott lesznek a csapatban. Az, hogy kik pótolhatják őket a védelemben, nem látszik, bár Dárdai Márton tud középen játszani. Kicsit érthetetlen volt, hogy a tizenegyest összehozó, sárga lapot is kapó, egyébként is bizonytalan Szalai Attila helyére miért nem állt most be, mert játékban van, és nincs rossz formában, Orbán szeret is mellette játszani. Kérdés az is, hogy a védelemben vezéregyéniségnek számító Orbán szerepét át tudja-e majd venni valaki.

Természetesen felbukkanhatnak még tehetséges fiatalok a válogatott körül, bár egyelőre nem látszik, kik lehetnek a befutók a kiöregedő kulcsemberek helyett. Azt, hogy az Argentínából importált középcsatár, a 19 éves Simón Bodnar mire lesz képes, majd a jövő dönti el.

Az viszont biztató, hogy legalább a kapusposzton látszik a megoldás a következő vb-ig. Miután Gulácsi Péter májusban visszavonult a válogatottól, Dibusz Dénes lépett elő első számú kapusnak, de már ő is 35 éves, és ebben a selejtezősorozatban többször is bizonytalanul, hibákkal védett. Az angol másodosztályú Blackburn kapusa, a 28 éves Tóth Balázs viszont Dibusz sérülése idején reménykeltő teljesítményt mutatott.

Az 1986-os vb-n szereplő nemzetek közül egyébként a magyaron kívül csak egy van, ami nem jutott ki azóta sem: Észak-Írország. Ők azonban most még versenyben vannak a Nemzetek Ligája-pozíciójukkal. A valaha vb-döntőt játszó nemzetek közül egyetlen másik sem kényszerült ilyen hosszú kényszerszünetre.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége jövő kedden, a magyar labdarúgás napján ül össze, és meghallgatják a kapitány beszámolóját az egész sorozatról. Annak szellemében kell eldönteni, hogy a csapat képességei jobbak-e, mint Marco Rossiéi, vagy ez a csapat már túlnőtt rajta, és nem kapott elég segítséget a kispadról az elmúlt két és fél hónapban. Ha az elnökség a váltás felé indulna, nem lesz könnyű utódot találni, mert Szoboszlai neve ugyan vonzó, de mint utaltunk rá, vannak lyukak az összeállításnál.

Úgy tudjuk, hogy a játékosok bizalma töretlen a szakember felé, ezt is mérlegelni kell. Az is nagy kérdés, hogy a 2030-ig szerződést kapott Rossi érez-e még magában annyi erőt és hitet, hogy új ötletekkel, új dinamikával nekifogjon a munkának, egy újabb Eb-selejtezőnek.

Bármi lesz is, egy ilyen sokk után nagyon nem hálás feladat a következő építkezést újrakezdeni. A női kosárlabdában egyébként váltottak a nagy előnyről elveszített tavaly februári olimpiai selejtező után. Annyi biztos, hogy a futballban is itt lenne az idő a számvetésre.