Három éve döbbentem rá, hogy a horvát tengerpart nemcsak a strandokból áll, a fölötte meredező, kopárnak tűnő sziklás hegyoldalak egy teljesen más, néhol zölden burjánzó, néhol holdbéli világot rejtenek. Végigjártuk a Velebit, a Biokovo és a Paklenica legmagasabb csúcsait, most pedig eljött az idő, hogy szeptemberben megmásszuk az ország legmagasabb hegyét, az 1831 méter magas Dinarát. Ha vizuális típus vagy, nézd meg ezt a hatperces videót az útról, ami tökéletesen összefoglalja a túra hangulatát:
Ha továbbolvasnál, folytassuk azzal, hogy a tengertől kissé beljebb, a horvát–bosnyák határon fekvő hegy megmászásához három bázist is választhatunk, nekünk a tengerparti Šibenik lett a nyerő, nyilván nem kell mondani, miért. A másik kiindulópont Knin beljebb eső városa a maga hatalmas erődjével, a legközelebbi pedig Glavaš kistelepülés, közvetlenül a hegy lábánál.
Akárhogy is, de Glavašig mindenképpen el kell autózni, és az utolsó ház melletti kis parkolóból nekigyürkőzni a csúcsnak. Az ember azt gondolná, hogy a szlovénokhoz vagy a szlovákokhoz hasonlóan nemzeti kötelesség a szent hegy megmászása, ehhez képest a parkolóban mindössze pár autó áll. Abból is inkább cseh meg német. Meg persze magyar.
Négyen indulunk neki, Antonia, egy helyi hegymászó és társa, Marko kíséretében. A pár házból álló Glavaš falu a közeli Glavaš-erődről kapta nevét (vagy fordítva). Körülbelül negyedóra alatt az erőd falai alá érünk.
A látványos várrom nem túl régi, vastag kőfalait az Osztrák–Magyar Monarchia idején erősítették meg, hogy védjék a birodalom tengerparti területeit. Az első világháború alatt kulcsszerepet játszott az olasz haditengerészeti támadásokkal szemben. Egy véletlen miatt drónunk is elvérzik a körberepülésekor.
Némi keresgélés után megtaláljuk a fák közé esett drónt, mehetünk tovább. 1250 méteres, tempósan emelkedő kaptató vár ránk 8 kilométeren, és vissza. Az első szakaszon egy szűkülő völgyben lépkedünk felfelé sziklás-füves területen. Érdemes néha szusszannunk egyet és hátrafordulni a kibontakozó kilátás kedvéért. Hátunk mögött jól látszik a Peruča-tó, és a tó menti, valamint a Knin és Split közötti országút menti több település is.
Pont egy kékestetőnyi magasságban vagyunk, amikor elérjük az utolsó forrást, amiből iható víz csorog. Szerencsére szeptember van, nem tűz forrón a nap, így a vízfogyasztásunk is közepes. Mindenki három liter vízzel készült, van, aki néggyel – teveszerű vízraktározó képességemnek hála nekem elég másfél liter is, ami az újratöltésekkel abszolút megfelel az útra. Külön köszönetet rebegünk a szélért felelős elemi erőnek: fúj, fúj, de hol van ez az itt elég gyakori 100 km/órás szélhez.
A völgyfő egy széles, katlanszerű hegyvállba olvad bele 1300 méter magasan. Az öblösödésről a terület neve is árulkodik: Martinove košare, azaz Márton kosara. A katlan esős évszakban összegyűjtheti a vizet, mert sok helyen gyep zöldell. A talpunk alatt gurulászó drazsékból ítélve gyakran hajtják fel ide az állatokat legelni. Az út mellett álló spártai menedékház is pásztorkunyhó lehetett. Nem vagyok túl finnyás, de csak ítéletidőben mennék be ide aludni.
A ház előtti kis rét viszont kellemes uzsonnázóhely, el is fogyasztjuk az Antoniáék által kínált helyi sajtot, szalonnát. A pihenő után ismét nekilódulunk a hegygerincnek, ami nem messze, egy tucatnyi, kíváncsian legelésző vadló mellől indul.
Az utolsó rész egy sorjás, gyakran ördögszántásos felszínű, széles, mészkősziklás hegygerinc. Itt a karros felszín tényleg olyan néha, mintha Belzebub karmolgatta volna mérgében csíkosra hatalmas, éles ördögkörmeivel. A drónos felvételeken jól látható a nyugtalan tengerfelszínre hajazó fehér mészkővonulatok vad hullámzása. Egészen különleges látvány, talán csak a Biokovo fennsíkján láttam hasonlót.
Az út legvégén egy kisebb törpefenyves labirintusában bolyong az ösvény, aztán a hegytetőn már magunk előtt látjuk a csúcsot jelző kis vörös bádogkunyhót. Mi lehet benne? Közelebb megyünk, és felemelve a kis riglit, belépünk. A manókunyhó bő egy négyzetméter alapterületű, állva négy, cipőkanállal legfeljebb hat ember fér el benne vészhelyzet esetén. A belső falán ezernyi matrica (ide kerül a Szépkilátásé is), egy kis tartón csúcskönyv. Ebbe szépen felvezetjük magunkat.
A kunyhó egyébként nem is olyan régóta uralja Horvátország tetejét, a horvátok valószínűleg a szlovénok nemzeti csúcsának, a Triglavnak a fémbodegáját, az Aljažev stolpot irigyelték meg. A Dinara egyébként két egyformán magas, egymástól ötven méter távolságban lévő kőcsúcsból áll.
Az egyiken áll a vörös kunyhó egy fehér geodéziai oszlop társaságában, a másikon pedig egy öt méter magas fémkereszt feszül. A hegycsúcsról szuper a kilátás minden irányban. A tekintetet elsősorban a szomszéd csúcsok – a Svilaja, a Promina és a Troglav – vonzzák. Dél felé a tenger ezüst csíkja is jól kivehető, benne a kismillió dalmát szigettel.
Eszünk, iszunk, mulatunk (módjával), aztán nekiszaladunk a visszafele útnak, nagyjából ott, ahol feljöttünk. Kivéve egy kisebb szakaszt, ahol kimegyünk egészen a gerinc peremére egy kis cliffwalkra. Míg felfelé majdnem öt órán keresztül caplattunk, lefelé három órát sem vesz igénybe az út. Lent fáradtan ülünk be a kocsiba, hogy visszahajtsunk Šibenikbe.
Šibenik egy élő tengerparti város, nem ürül ki szeptember–októberben, mint számos társa. Persze itt is megvan a sikátoros óváros a plázzsal és a turistákkal teli vendéglőkkel, de pár száz méter séta után már bejutunk a helyiek lakta városrészekbe, ahol az árak és a hangulat is sokkal emberközelibbek. A város évszázadok óta többszörösen védett, köszönhetően három magaslati erődjének, valamint annak, hogy a tengerről csak egy szűk sziklaszoroson megközelíthető a belső öble.
Az öböl vizét a hegyek felől érkező Krka-folyó táplálja, édesvize fura mixet alkot a szoros irányából beömlő sós vízzel. Ezt akkor érezzük testközelből, amikor másnap elindulunk tengeri kajakkal a nagy történelmi nevezetesség, Hitler Szeme felé. A helyi halászok ugyanis Hitler Szemének nevezték azt a sziklába vájt vízi alagutat, aminek tengerszorosra néző bejárata és kijárata valóban hatalmas szemekre emlékeztet.
Az ívelt vízi csatorna nem természetes, a német és olasz hadsereg építette a második világháború idején, hogy a flotta gyorsnaszádjai elbújhassanak benne a bombázók elől. Egészen különleges érzés kajakozni benne, ilyet utoljára Mežica egykori ólombányájának a mélyén lapátolva éreztem.
Ha már itt van az egyik leghíresebb horvát kanyon, a Krka-folyó szurdoka, akkor természetesen harmadik nap azt is körüljárjuk bérelt biciklikkel. Bár a fantasztikus folyóparton közvetlenül csak néhány kilométert lehet tekerni, a hatalmas sziklák szélére több ponton is ki lehet menni a szurdok körül.
A legturistásabb, vízeséses részen szeptember végén is hatalmas a tömeg, bár a látvány grandiózus, nem is tudom, mikor érdemesebb eljönni ide. Az biztos, hogy a Dinara megmászására az ősz eleje-közepe (vagy a tavasz vége-nyár eleje) a legmegfelelőbb, el se tudom képzelni, micsoda agyolvasztó hőség lehet fent abban a száraz kőkatlanban a nyári kánikula idején.
A csúcstúra útvonala nagyítható túratérképen:
Cipőteszt: Helly Hansen Cascade
Még a Skalka via ferrata út után kaptam a Helly Hansentől egy túracipőt tesztelésre. A Cascade túrabakancsból származtatott könnyű (400 g) túracipő (Low Cut Hiking Boots) deep dive kék színe egyből megtetszett, és már felpróbálásnál roppant kényelmesnek is tűnt, ami a túracipők legalább felénél nem jellemző tulajdonság. Végigtoltam vele egy 110 kilométeres vándortúrát porban-vízben, megjártam az Alpok és a Dinári-hegység cipőfaló kőlejtőit, sőt még ferratáztam is egyet benne, és így a szezon vége felé meg kell állapítanom, hogy jól állta a sarat. Vízállósága tökéletes – ennek megfelelően viszont a szellőzése egy kicsit gyengébb. Jól párnázott, alapvetően stabil cipő, a külső behatásoknak is rendesen ellenáll. Talpa földes, kiskavicsos talajon jól fog, sziklán, vizesebb részeken tapadása kicsit gyengébb a legjobbaknál. A talp inkább puha, mint kemény, ezért a magyar terepen tökéletes. Még ferratára is okés, oda viszont már nem ideális. Ha a jövő nyarat is bírja, feliratkozik a top 3 Ever legjobb túracipőim közé.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További horvátországi túráink:
