Bakró-Nagy Ferenc
Óriási felháborodást váltott ki Franciaországban egy 11 éves lány meggyilkolása
A gyanúsítottat korábban már többször is megvádolták kiskorúak szexuális zaklatása és nemi erőszak miatt, de jogi lépések egyszer sem történtek. A kormány vizsgálatot indított.
Egy videó szerint jóval súlyosabb volt az amerikai repülőgép-hordozón márciusban kitört tűz, mint...
A tengerészek szerint a hajó tűzoltó rendszere nem működött, így a legénység 30 órán át küzdött a lángokkal.
Megkezdődik a Velencei-tó vízpótlását szolgáló két tározó rekonstrukciója
Már idén nyáron is előfordulhat, hogy a vízmélység egyes területeken 30 centiméter alá csökken.
Gyömrő adócsalással gyanúsított volt polgármestere is indulna az időközi választáson
Gyenes Leventének ehhez 18 ajánlást kell összeszednie.
Bekeményít a LEGO, 12 ezer darabos Sagrada Família készlet érkezik
Ránézésre annyi ideig tart majd összerakni, mint az eredeti épületet.
A botok által generált internetes forgalom már meghaladta az emberekét
A Cloudflare vezérigazgatója ezt a fordulatot eredetileg 2027-re várta.
CNN: Vádalkut kötött Donald Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója
John Bolton abba is beleegyezett, hogy több mint 2 millió dolláros bírságot fizessen.
Álltában bukott orrára egy Lufthansa-gép a frankfurti reptéren
Több alkalmazott is megsérült.
Ismét felfüggesztették a Flydubai budapesti járatait
A légitársaság budapesti járatai februárban álltak le, majd május végén váltak újra elérhetővé.
A Hezbollah elutasította a Libanon és Izrael közötti tűzszüneti megállapodást
Arra kérték a libanoni vezetést, hogy azonnal szakítsa meg Izraellel a közvetlen tárgyalásokat.









