
Bakró-Nagy Ferenc
Gyorsan falja fel a SZÉP-kártyáján levő összeget, jövőre már nem vehet rajta hideg élelmiszert
Miért? Mert 2024 már nem az inflációcsökkentés éve lesz, hanem a gazdasági növekedésé!
Még a viharok is látszanak az Uránuszon a minden eddiginél részletesebb fotón
A felvétel lefedi a fény látható és infravörös tartományát is.
Bezár az egyik legismertebb magyar programozóiskola, a Green Fox
Nyolc év alatt több ezer diákot oktattak, de az infláció betett nekik.
Késelés Újbudán: elfogatóparancsot adtak ki egy 41 éves férfi ellen
Egy XI. kerületi lakásban szúrta meg az áldozatát, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.
Sallai a 95. percben fejelt gólt, sorozatban harmadszor nyert a Freiburg
A magyar válogatott támadó csapata több mint fél órán keresztül játszott emberhátrányban.
A Vörösmarty téren nyomják meg a legjobban a cerkát az árusok Kelet-Közép-Európában
Egy sztenderd adventi vásári menüt nézve egyértelműen drágább egy nap Budapest belvárosában, mint Bukarestben, a bécsi Rathausplatzon vagy a pozsonyi Prímás téren.
Putyin megígérte, hogy Oroszországot szuverén, önellátó hatalommá teszi a Nyugattal szemben
Összefoglalónk az orosz–ukrán háborúról.
7,3 százalékra csökkennek a lakossági kamatok
Megszűnik a banki önkéntes kamatplafon, ezentúl a kamatokat a piaci verseny határozza meg.
Putyin: Ukrajnának nincs jövője, nincs semmije
Összefoglalónk a vasárnapi orosz–ukrán eseményekről.
Az EP szigorúbb szankciókat kér Lukasenko ellen az orosz agresszióban való részvételéért
Az EU és Belarusz viszonyáról írt közös cikket Szvetlana Tyihanovszkaja és Roberta Metsola.