
Bakró-Nagy Ferenc
Hatalmas tűz tombol Jeruzsálem mellett, a Hamász gyújtogatásra buzdít
Az ország történelmének talán legnagyobb tűzvésze a nyugati szél miatt könnyen elérheti a külvárost, de akár magát a várost is.
Ezentúl nem kell leölni a kéknyelv-betegségben szenvedő juhokat és marhákat, sőt gyógyulásuk után...
Egyszerűsödtek a kéknyelv-betegség elleni védekezés szabályai.
Az Apple miatt nem működik a Kréta Szülőknek alkalmazás iOS-en
Elhúzódott a frissítés jóváhagyási folyamata.
Trump jogi lépéseket fontolgat újságírókkal szemben, a New York Times közölte, nem hagyja magát
Az amerikai elnök „krónikus trumpfóbiával” vádolta meg a New York Times újságíróit.
Többször szinte teljesen leállt az elektronikus ügyintézés a könyvelők egyesülete szerint
Az IdomSoft szerint lassulás volt, teljes leállás nem.
Több tucat Forbes-milliárdos menekült el Oroszországból Ukrajna megtámadása után
A Forbes listáján szereplő 200 orosz üzletember közül minden negyedik vette az usankáját, köztük Putyin belső körének tagjai is.
Nyelvgyakorló funkciót kaphat a Google Translate
Az új verzióban megjelent egy gyakorlás feliratú gomb az alkalmazásban, de még nem működik.
Hárman meghaltak az M1-esen Herceghalomnál
A baleset helyszínére két mentőhelikoptert is küldtek.
Turistacsapda helyett olyan Nagyvásárcsarnokot szeretne Vitézy, ami építi Budapest és az ország...
Felméretné a jelenlegi állapotokat, és rendbehozatná a piacot.