
Bakró-Nagy Ferenc
Az ügyfélkapun keresztül, apja tudtával kapott fegyverviselési engedélyt a 13 éves fiú
Az apa biztos volt benne, hogy fia fennakad a rendszer szűrőjén, aztán csöngetett a postás a plasztikkártyával.
Akár nyárig is velünk maradhat az árstop
A jelenlegi határidő április vége, de júliusig nem várnak 20 százalék alatti inflációt az elemzők.
Vitézy szerint Lázár hátráltatja a magyar vasúti közlekedés fejlődését
Lázár elé a fővárosi vezetést állítja követendő példaként.
Szorong? Szaglássza meg a másik hónalját!
Egy kutatás szerint mások verejtékét fel lehetne használni egyes lelki problémák kezelésénél is.
Vége a Párbeszéd Magyarországnak, de itt van helyette a Párbeszéd – Zöldek
A döntést a párt kongresszusa hozta meg, és a párt nagyrendezvényén jelentették be.
Messiről nevezték el az argentin válogatott edzőközpontját
Az indoklás szerint a csatár minden idők legjobb játékosa.
Beperelte a munkácsi városi tanácsot a Turul-szobor felállítója
Pákh Imre szerzői jogainak megsértésére alapozza keresetét.
Halálhasast ugrott egy férfi a csatornába egy velencei palota tetejéről
Filmezték, csobbant, kimászott, az olaszok méltatlankodnak.
Az 50 centi magas erdő is erdő a lombkorona-sétányos polgármester szerint
Filemon Mihály már jövő héten újratelepíti az erdőt, amit tavaly „le kellett termelni”.
Betiltották a TikTokot a szlovák parlamentben
A belső hálózaton már blokkolták, a képviselőket is arra kérik, hogy ne használják.