Bakró-Nagy Ferenc

Bakró-Nagy Ferenc

Szijjártó: Június végén nyithatnak a határok, majd indulhat a vakcinaturizmus is
A szomszédos országok Magyarországgal határos területeiről nemzetiségtől függetlenül jöhetnek majd oltakozni.
Annyi korrupt vizsgabiztost vettek őrizetbe Temesváron, hogy leállt az ügyfélfogadás
10 előállított rendőrből 9-et helyeztek előzetes letartóztatásba.
A MSZP felfüggesztette volt elnöke, Molnár Gyula párttagságát
Molnár mint az MSZP-Párbeszéd jelöltje a hétvégén jelezte, hogy inkább a DK frakciójába ülne be győzelem esetén. Az MSZP vezetése egyhangúlag döntött: el kell hagynia a pártot.
Budapest díszpolgára lett Ráday Mihály
Az „Unokáink sem fogják látni” című műsor egykori szerkesztője évtizedek óta foglalkozik épített örökségünk védelmével.
Nem kerül az éjszakai műsorsávba a Jóbarátok a pedofilellenes törvény miatt – mondta a...
A Nők lapját vagy 24.hu-t kiadó Central Médiacsoport sem tud közösséget vállalni a törvénymódosítással.
Lánchíd-pótló hajójárat indult a Dunán
Az új járat 30 percenként közlekedik, hétköznap bérlettel is utazhatunk.
Fiuk vagy fiúk született? – Helyesírási kvíz 10.
Jubileumi, tizedik kérdéssorunkat is az elmúlt hetek rázósabb eseteiből állítottuk össze. Tegye próbára tudását a Telexszel – már csak az elmaradhatatlan gifek miatt is érdemes!
Kövess minket Facebookon is!