Bakró-Nagy Ferenc

Bakró-Nagy Ferenc

Sevillában lekapcsolhatják a vízhálózatra illegálisan rákötött lakásokat
Mintegy ötezer apartmanról van szó, amiket főleg turistáknak adnak ki a tulajdonosok.
Emlékeznek Alex Soros mutatóujjára a kormány plakátjain? Az igazából Zelenszkij ujja volt
Az utolsó pillanatban tüntették el a plakáttervről Zelenszkijt, ám az ujja maradt.
Vitézy szerint Lázár húzta ki a Keletiben eltörött váltót is a cserélendők közül
2021-ben kezdték el megtervezni a legkritikusabb állapotú elemek felújítását, majd 2023-ban jött Lázár János a fekete filcével.
Rázáródott egy kétéves gyerekre a kocsiajtó a napon, kalapáccsal jöttek a rendőrök
A rendőrök kiérkezéséig vízzel locsolták a járművet, nehogy felforrósodjon.
Mindeközben Szerbiában: novembertől egy bő óra alatt el lehet jutni vonattal Szabadkáról Belgrádig
184 kilométer 70 perc alatt. Megindul a forgalom a Budapest–Belgrád-vonal teljes szerbiai szakaszán.
Betonfalra festett virágok előtt kókadozó lovak: megnyíltak a Biodóm kifutói
Tevék és szürke marhák is ácsoroghatnak ezentúl a sok beton között.
Az augusztus 20-i tűzijáték leglátványosabb pillanatai
Az idei nemzeti ünnepen tűzmozsár, kartács, római gyertya, görögtűz, szikraszökőkút és lángeffektek tették látványossá a tűzijátékot.
28 órás késéssel hozta haza az utasokat a Ryanair Milánóból
Vasárnap este indultak volna, végül kedden hajnalban szálltak le.
5 tuti tipp! Innen ne nézd az idei tűzijátékot
Jó helyet mindenki tud ajánlani, íme öt csapnivaló!
Volt, hogy tíz éven át elmaradt, de olyan is, hogy több mint két óráig tartott az augusztus 20-i...
941 éve, augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt, és erről minden korban a saját szája íze szerint, az ünnepet a saját üzeneteivel feltöltve emlékezett meg az aktuális hatalom. A sajtó...
Kövess minket Facebookon is!