Bánáti Anna

Bánáti Anna

Matolcsy Ádám körével indult el Schwab Richárd egykori klinikája
A Mind Klinikán az induláskor nemcsak az MNB-alapítványokhoz köthető magántőkealap, de Matolcsy Ádám körei is feltűntek.
A GDP 2 százalékát elköltöttük az akkugyárakra, Nagy Márton most arról beszél, más szektorokra...
Szokatlanul kritikusan beszélt a nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaságról, Nagy Márton szerint óriási a németektől való függésünk, a helyzeten pedig csak rontanak az ide települő akkugyárak.
Már konkrét javaslatokkal kérlelik a kereskedők a kormányt, hogy vezesse ki az árrésstopot
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint továbbra is az lenne a legjobb, ha május végén megszűnne a korlátozás.
Tesco-vezér: Korábban megkaptuk, hogy mindent elolcsósítunk, most hirtelen mi lettünk a...
Pálinkás Zsolt szerint az árrésstop miatt eltűnhetnek a bolti akciók, nem lehet mindent kitermelni ilyen körülmények között.
Összegyűlt a pénz a Samsungnál a gödi üzem bővítésére
Tőkét emelt a dél-koreai cég, a bevételből a gödi gyár bővítése mellett a General Motorsszal közösen elindított cégüket és koreai szilárdtestakkumulátor-üzemeket finanszírozna.
Olyan sokan vásárolnának befektetési céllal, hogy kétszeres sebességgel drágulnak a lakások
Az elmúlt években jellemzően 15 százalékkal emelkedtek a lakásárak éves szinten, most viszont több megyében már hat hónap alatt összejött az éves drágulás.
Rejtélyes, 50 milliárdos üzletelésre derült fény az MNB-botrány két szereplője között
Gigantikus kötvénykibocsátást talált a 24.hu Somlai Bálint egyik cégénél, az MNB-s ingatlanok felújítását is elnyerő Raw Developmentnél. A szálak Száraz Istvánhoz vezetnek.
Gyengélkedik a munkaerőpiac, tízezrekkel dolgoznak kevesebben, mint egy éve
A friss KSH-adatok szerint tovább csökkent a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség viszont nem nőtt.
Üzbegisztán mellett Kazahsztánnal is tárgyalt a kormány egyik kedvenc csúcsvállalata
Kazahsztán és a 4iG a műholdas kommunikáció, a távértékelés és a digitális infrastruktúra területén megvalósítható befektetési és technológiai együttműködésekről egyeztettek.
Megkezdték a csendes leépítéseket a cégek, tarthatatlan lesz a tavalyi nagy bérmegállapodás
A hároméves bérmegállapodás még 3 százalék feletti GDP-növekedéssel és alacsony inflációval számolt, egyik sem jött be.
Kövess minket Facebookon is!